Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-12-19 / 51. szám
a. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 51 szám. több oka van. Ugyanis a választók névjegyzéke a kerületnek csaknem minden részében tökéletlenül és felületesen készült. A fővároskörnyéki lakosság — látjuk Rákosszentmihályon — nagy részében nem állandó, mozog, változik, ami a pontos névjegyzék egybeállitását súlyosan megnehezíti. Ami tavaly tavasz- szal jó volt, az ma — két év múlva — már nagy részben nem megfelelő. De különben is az összeírást nem a község kipróbált tisztviselői végezték, a közönség pedig, olyankor, amikor nincs szó választásról, közömbös és nem kéri a hiányos névjegyzék kiigazítását. így történt, hogy egész sereg törzsökös polgárunk, akik az ajánló iveket is aláirták, nem tudták szavazatukat érvényesíteni. így érthető, hogy Rákosszentmihályon az egységes pártra 534 szavazat esett, holott nyolcszáznál több volt a párt ajánlója. Ebből az 534 szavazatból pedig 228 volt csupán érvényes, mert 306 szavazó minden figyelmeztetés ellenére törlést ejtett a szavazólapon és igy szava- tát érvénytelenné tette. Ez a háromszáz szavazó Tamássy József nevét törölte a szavazólapon, nyilvánvalóan azért, mert nem tudott attól a beleszuggerált véleménytől szabadulni, mintha Tamássy lett volna a magyar tisztviselők szomorú sorsának okozója. Hasonló törlés tömegesen fordult elő az egész kerületben és ez okozta, hogy a 22.000 ajánlóval dicsekedő párt csak 15.947 szavazatot kapott és igy csak egy mandátumhoz jutott. A szociáldemokraták 22.125, a demokraták 10.233, a kér. gazdasági párt 7860, a fajvédők pedig 5172 szavazatot nyertek. Rákosszentmihályon igy oszlottak meg a szavazatok: egységes 534 (ebből 306 érvénytelen); kér. gazdasági 458, fajvédő 90, demokrata 395, szociáldemokrata 395. Rákosszentmihály 3680 választója közül tehát 1898 szavazott. Most azután megint jó időre lekerül a napirendről ez a téma, amely olyan sok érdeklődést és izgalmat váltott ki. H I R E K. Mészáros József, y?!'/#?! Rákosi-üt Ial7alnfl Vftlncnnnkút 1 éri időtartamra lakóházakra a UultulUy*U>uoUIIUMil becsértek 25 százaléka erejéig előnyös feltételek mellett közvetít a Rákosszentmihály] takarékpénztár r. t. Kellékek: telekkönyvi kivonat, tüzbiz- tositási kötvény és folyó évi dijnyugta. Bokaszoritó ELETI7 Pénzt um tom •™'“s£,£zrM" Budapest, IV. Petőfi Sändor-utca 17 Női felöltök, estélyi és u«cal rúnák meglepő olcsó árakon REICH HENRIK czégné Budapest, IV., Egyetem-u 9. folyósít tede/et mellett, átvesz magas he' kamatozássaj a békebeli Mezey Bank i Pénzváltó Üzlet hitelosztálya Budapest IV Magyar-utca 3. (<ossuth Lajos-utca sarok.) Vas es rézbutor, kerti Jutoroic, SfkTegioÄ féregmentesek. Laposra hajtható szőnyeg- és sodronyos va Srti Prohásaeka-gyái VI., Gróf Zichy Jenő utca 46. szám Fiók Üllői-ut 9. f PAPAI flV^7líY iCÍKTMI Piact6r. Elsőrangú cigányzei nArALUvOlKl AuUo I Uil Megrendelésre n élig ételt Fflt lanh vas" tesiék és füszer-uzlet, háztartást cikkt Lili utJIIU Rákosi ut és József utca sarok. Arial élővirág kereskedése, Budapest, } Aliul Teréz-körut 58-6Ö. az UFA filmszint; melleit. — Dús készletek, a legolcsóob árak. Alkalmi csokrt koszorúk. Rákosvidékieknek külön kedvezmény. Telefon Teréz 150—70. Czigany Jövő héten — a karácsonyi ünnepek miatt kivételesen — lapzárta kedden este!! Adventi konferencia. A Credo-egyesület rendezésében lesz a templomban 1926. december 18-án (szombaton este 5 órakor a nőhivek számára, este 7 órakor a férfi hívek számára adventi összejövetel és konferencia! Kérik a híveket, hogy értesítsék egymást! Tagfelvétel a Credó egyesüleletben. Jövő vasárnap, december 19-én d. e. 10 órai szentmise és közös áldozás után P. Bőié Kornél végzi az ünnepélyes tagfelvételt. Pásztorjáték a Szervita Nővéreknél. A közeledő karácsonyi ünnepek alkalmával kedves ünnepélyt rendeztek dec. 8-ikán d. u. a helybeli Szervita nővérek, a gyermek- otthon barátai és növendékei közreműködésével.' Előadták á *Jézus születése* c. két felvonásos pásztorjátékot, melyben Adamecz István, Keller M., Loeffler M.. Lakner K., Molnár A., Laka'os I., Czvejanovtcs J, Baráth J., Nagy B., Soós L., Babucs M., Reichenbach E„ Keller E. játszottak gyermekies bájjal és dicséretre méltó bátor fellépéssel. Majd Nagy Béla szavalta el „Jézus életét“ miért igen megtapsolták. A kis Koncz Gy. sik rült szavalata után Keller M., Kereki Gy., Keller E., Bognár K. és Babies Margit adták elő meglepő ügyességgel az „Itt vagyok Jézusom“ c. egyfelvonásos darabof. Bará h Irénke és Lakner K. kedves szavalatai után véget ért a szép karácsonyi előadás, melynek fáradtságos betanitása Dyonisia nővér érdeme, aki egyébként szerető angyala és jó anyja az oltalma alá sereglö gyermekeknek. Az ünnepély M /2, ini-, mészáros és hentes. Józsefit inT0r Uy lila utca 41. szám és Piactér. Tetőtől talpig ruház az újból megny TULIPÁN gyermekotthon áruház •ur Raktáron vannak az összes gyermekrul zati cikkek (csecsemőtől 18 éves korig) Igen fuiány Arakban. ízlésben minő- DARU A ségben, megbízhatóságban 11 ■ ** _ cég a régi! UJ HELYISÉGE ; IV. kér., Apponyi-tér 5. szám Belvárosi Takarékpénztár épület. ina $» butorbórsajtolás, bórfaraj DUr3/OKI|Jd sok, butorállványok, aszial "K Fivm A NT X Nagy raktár bőrszékek és kar n .. o « , * „T székekben. Használ t székek át BBdaßGSl, IV. SBinnißlW61S-D I. kitása bőrszókekreolcsóárakb Budapest, Yáci-ntcza 1« Bőrdiszmüáruk, kézitáskák, lev ét> pénztárczák, setyem-tarsolyo----------------- gyémántutánzatu és gyászékszi rek. Alkalmi ajándékok nagy választékban. Újdonságé modern kézitáskákban a legszolidabb árakon. Tarsolyt a legnagyobb választékban és minden minőségben csaku) mint háború előtt kaphatók. TELEFON 114 # FÉNYŰÉ NAGYÍTÁSI Budapest, IV, Semmelweis-utca 2.