Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-03 / 40. szám
RÁKOS VIDÉKE C3A iSILTOJS- Csiji Pista, a klarinét meg a szerelem. Irta: Folberth Gusztáv. Mindenki joggal fogja kérdezni, hogy kerül Össze ez a három fogalom ilyen szép rendben egymás mellé? A klarinétot meg a szerelmet minden épkézláb valamire való ember ismeri — de Csifó Pistát csak egy erdélyi kisvárosban ismerték. Ott sem mindenki dicsekedhetett azzal, hogy iga/án ismeri, azt hiszem még a saját apja sem. No nem úgy külsőleg értem. Sikolya cipészmester uram a „Bömböldében“, ahol nappal sörözni, éjjel bor mellett bömbölni szoktak, (innen a neve) bölc>en kijelentette, hogy a „külső küllet“ sok mindent takarhat Bizony őszintén megvallom, hogy magam sem ismertem meg a „külső küllet“ alatti lényeget soha, pedig Csifó barátom jóbarátságával tisztelt meg. Ki is volt hát az a Csifó Pista ? Vérbeli székely gyerek, valami sajátságos külsővel felruházva, melyhez hasonlót azóta sem láttam. Az alaktalan, áil felé keskenyedő fejen két hatalmas, szemöldök alatt tatár-mongol metszésű szemek, a macskához hasonló fénnyel villantak meg A száj titokzatosan sunyi vonalú volt az alig serkedő bajusz alatt. Ehhez járult a rövid felső testhez csatlakozó két x láb, mely Belzebubhoz hasonló himbáló járásra késztette tulajdonosát. Ruhadarabjait apja — aki szegény városi hivatalnok volt — úgy kunyerálta el a városi uraktól, igy tehát Csifó Pista legeslegküiseje magán hordozta a város potentátjainak tiszteletreméltó habitusait — azoknak végleges tönkremenéséig. (Már í. i. a ruháknak végleges tönkremenéséig, mert e városi urak nem pusztulnak el soha, azok épségben ülnek ott talán a világ végeztéig). Haragudott is Pistára Kemlicska Ferenc kefekötő es választó polgár, mert egyszer egy sötét estén jól megsüvegelte — lévén az ő szemei már igen gyengék a sok kefe kötéstől. (Vagy a torok sürü öblögetésétől)? Hogyne süvegelte volna meg, amikor azt a zergesörtés kurtaszélü vadász kalapot eddig mindig a főjegyző ur fején látta? No — utána is kiáltotta nagy mérgesen, hogy — pardon tévedés esett 1 Ez azonban Csifó barátunkat nem hozta ki a sodrából, aminthogy semmi e világon nem tudta őt kimozdítani békés állapotából. Ez volt egyik legcsudálatraméltóbb tulajdonsága. Egész lényén valami lappangó titokzatosság ömlött el. Nevetni, sírni senki sem látta. A sunyi mosoly volt egyetlen öröm- nyilvánulása. Kis szobájába lépve, tarka rendetlenség közepette ült leggyakrabban asztala mellett, fúrt, faragott különös kis gépezeteket szerkesztett, de soha semmiféle játékunkban részt nem vett. Szinte oda lehetett képzelni szobájába egy koponyát, szárított kigyóbőrl és békát meg különböző füveket. Ordöngős hírében állott. Nem tudom mi igaz — mi nem a különféle vénasszony sugdosásból, én csak azt tudom, hogy épos t irt, pedig mi mindannyian lirai verseket faragtunk. Ebben is különbözött tőlünk. Époszt — maró szatírát irt a felső leányiskola összes növendékeinek kigúnyolására. Egy-egy részletet felolvasott nekem - csapni való rossz volt, de kitűnt belőle, hogy Csifó hadilábon állott a női nemmel — amit a „külső küllet* miatt nem is csodáltam. Általában bizonyos félős tisztelet környékezte, mert mindig mást csinált, mint a többi. Itt van például a muzsika! Hát ő sem hegedűt, sem gordonkát, sem zongorát nem tanult (utóbbira igaz nem is telt volna), hanem nevetséges még elgondolni is — klarinétot ! Ki hallott már ilyet, hogy valaki — rendes tisztességes polgárember — klarinétot tanult volna ? Bizonyosan Belzebub súgta meg neki, akivel kétségtelenül jó barátságban volt. A klarinét is olyan exotikum volt, mint a gazdája. Lehetetlen furcsa, tojás sárga szinü, rézveretüju. n. „tökszár“ klarinét, olyan hanggal, amely erős rokonságot tartott egy farkára lépett malac visításával, alsó hangjai pedig egy haldokló gurgulázó hörgését élethiven utánozták. Ehhez járult még az a rendkívüli tulajdonsága is, hogy csak akkor szólalt meg amikor ő akarta, nem pedig mikor a gazdája. Ördögi lelke volt annak a hangszernek. Olyan volt, mint egy makacs makrancos nő, aki sokáig kéreti magát és csak hosszas udvarlás után mond igent — de akkor sincs köszönet benne. Külön tanulmány volt nézni azt, hogy Pista miképpen szólaltatta meg. A nádat vigyázva odaillesztette a síphoz, majd felhúzott szemöldökkel, óvatosan körül kötözte vékony cérnával. Azután olyanformán, mint egy bibicz amikor kutatva lépked, a nyakát előre, hátra nyújtogatva szájába vette a sípot és megnyáiazgatta, közben mormogott valamit, meg____4(Xszáni.________________________ 5 oldal mozgatta a billentyűket, a lyukakba erősen belefujt, megforgatta egy párszor — mindent a legnagyobb áhítattal. Végre — jobbra hajtott fejjel a szájához illesztette. Várakozás teljes pillanatok —■ a klarinét nem szólal meg. Csak a levegőt hallom, amint a síp mellett kiszalad — anélkül, hogy hangot adna. Ujből kezdődik elölről a procedura. Végre - egy kis eredmény — egy nyöszörgő hang — amely minden átmenet nélkül a legmélyebb hörgő basszusba megy át. Így tartott ez heteken keresztül, de Csifó a feltalálók és ezermesterek szívósságával addig ostromolta verejtékezve az átkozott makacs hangszert, hogy rövid idő múlva a legnagyobb jóakarat és elnézés latbavatésével meg lehetett hallgatni. Elérkeztünk volna Csifó Pistán és klarinétján keresztül — a szerelemig. Megvallom — és ebben mindannyian egyetértünk — ez a legnehezebb dolog a világon. Mert Pista és a klarinét adva vannak, megfogható konkrétumok, látni, hallani és tapintani lehet őket, érzékelhető személyi és tárgyi mivoltukban öt érzékünkkel felfoghatók — de a szerelem ? ... Hát tudjuk-e vájjon — mi az elektromosság ? Csak hatásaiban látjuk, néhol szelíd fénnyel világit, néhol vegyi bomlást idéz elő, majd eszeveszetten rombol. De a lényegét talán soha sem tudjuk felfedezni. A szerelem is néha úgy suhan a szívbe, hogy észre sem veszi az ember, csak ott világit egyszere valahol a belsejében szel d, vagv vakító fénnyel — aszerint, hogy milyen vezetőre talál — néhol meg úgy csap be a szivekbe, mint a romboló villám. Csifó Pista alapjában véve szelíd ember lévén — Ámor isién gombnyomására csak egy ampolnaszerü világításban jelentkezett a leghatalmasabb érzés. Mondhatnók azt is, hogy úgy szállott le a szivére, mint egy novemberi reggelen az első szüzfehér hó „Nini — tegnap este még nyoma se volt — szólunk kitekintve az ablakon — és mire reggelre megérkezett, — nesztelenül, fehér ruhában, nem láttam, nem tudom, hogy történt — itt van!“ ilyenformán suhant be a szív édes fájása az első erdélyrészi színi kerület társul <tának leple alatt Csifó legeslegbelsejébe. öles plakátok közölték a programmot és a társulat teljes névsorát. A város egészen megélénkülve, szinte lázban égett. Kár volna felsorolni a sok művészt és művésznőt, ragadjunk ki egy nevet — nem is az elsők közül valót — mely Csifóra sem tett nagyobb hatást, mint bármelyikünkre, amikor olvastuk: Vághelyi Irma társalgási színésznő. Amikor azonban Irma kibérelte az ódon székely várfalak alatt elhúzódó utcában a virágos abiaku kis szobát és mindennap ott sietett el Csifó ablaka alatt a szőke hajkoronás tünemény megmozdultak a^ szivek és kitárultak az ablakok. (Már t. i. a nőtlenek ablakai, a nősök ablakainak csukvatartásáról hihetetlen biztonsággal és előrelátással történt gondoskodás) A diákok tömegesen kérték az engedélyt, hogy az előadásokra eljárhassanak. Ez a láz Fejes Dani professor urat egy latin órán a következő órációra késztette: „Persze a színház! — kezdte vékony orrhangon, korunk rákfenéje, a léhaság és erkölcstelenség melegágya. Mert mi kell a mai ifjúságnak ? Irodalom ? - Tanulás ? — Szorgalom ? Itt művészi pausát tartott — majd metsző orrhangon egy oktávval feljebb folytatta: A ballett! A trikó! A lábak!! Csifó Pista a hátsó padban hirtelen lekapta a fejét, minthacsak Dani őt célozta volna meg a nagy ágyúval. Elárulta magát. Elkezdtem figyelni őt Megállapítottam, hogy szenvedélyes színházlátogató lett, tiltott darabokba is eljárt a karzat legsötétebb helyére. Egy napon a Lotty ezredeseiről tartott megdöbbentően szakszerű előadást. Megállapítottam a teljes züllést. Csifó Pista arra ébredt egy szép májusi reggelen, hogy szerelmes. Közölte velem komoly képpel és mindjárt hozzátette olyan hangon, mintha Nap ileon adná ki parancsait egy ütközet előtt: „Éjjeli zenét^idunk neki.“ Rendben van. Össze verődtünk négyen, két hegedű, egy gordonka és végül az érdekelt fél — Pista a klarinettel. Máig sem értem, hogy Csifó mire alapította ezt a vakmerőséget, hiszen tudtunkal Irmával nem is beszélt soha egy szót sem. Áz idők távolán keresztül még impozánsabban bontakozó ki előttem az a Don Quijotti lendület, amellyel Csifó ideális szerelme ezt az expedíciót megszervezte. Lakásáról indultunk el egy ujholdas májusi éjszakán, ki sejtette volna azonban a gyászos végét ? Pár perc — és lekanyarodva a lejtős kis utcán, ott állunk az ablak alatt. Vargha Gyuszi — a gordonkás — kibontotta összerakható vadász székét, de amint leül, az abban a pillanatban összeesik, Gyuszi elvágodik — a gordonka több helyen megrepedt. (Rossz jel) Összenézünk, Csifó arca elsötétül. Hosszas tanácskozás — halk hangon. Végre madzaggal összekötözzük a hangszert. Minden rendbe jön, csak fel kell hangolni. Pista megpróbál egy a“ hangot adni, de a makacs hangszer nem akar megszólalni. * Félünk, ha hirtelen mégis meggondolná magát, váratlanul
