Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-09-12 / 37. szám
XXVI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1926« vasárnap, szeptember 12 37. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szeikesztö: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési árs Egész évre 120000. K Fél évre: . . 60000. „ Negyed évre: 30000. „ Egyes szám ára 3000 korona Hirdetéseket felvesz a kladóhlvnt»t. A ml Mohácsunk. Mily bátornak kell lennie az ajaknak, ha beszélni mer, hogy meg ne remegjen, mily erősnek kell lennie a léleknek, ha emlékezni akar, hogy fel ne zokogjon nemzeti gyászunknak fájdalmas ünnepén. A múlt sötét emlékein borongani, a múlt fájdalmait felujitani, a múlt szomorúan eszményi dicsőségén kiengesztelődést keresni, mily fájdalmasan magasztos feladat! Megremeg a kéz, mikor meglihbenti a múlt fátyolét, mely lágyan tapad a hegedő sebekre, mely szelíden omlik rá az egyre távolbavesző múltra. És mégis fneg kell libbentem ezt a fátyolt, mely lehalkítja a fájdalom bíborban izzó színeit, mely le- tompitja szivünk fájó dobbanásait. A múlt legyen a történelemé. i52Ö. augusztus 29-ének alkonyán vagyunk. Láthatatlan szárnyakon, gyors iramban jön az est. Oly sötét borongásu az ég, mint egy gyászos baldachin s oly könnypergetően borús 'a horizont, mintha nem is akarna többé megvirradni. Mily tragikus változási Nem is olyan régen, a nagy Hunyadiak kormányzása alatt, fényes sugárözön- ßen magasan lobogott, lelkesített a 3 szent színből szőtt trikolór, messzire hallatszóan rivalt bele a félelmes csendü magyar pusztákba a rettegett fekete sereg harci kürtje s aztán a gyenge Jagellók alatt a sugár- özön sötét felhőkké foszlott szerte és a hősi vértől pirosult kard kettétörött. Vörös turbános, hódításra éhes, copfos had emelte magasra lófárkos zászlaját százados elnyomatásunkra, mert védeni mertük keresztény önmagunkat s azt a müveit nyugatot, ahonnan csak mindig gáncs, cserbenhagyás és megaláztatás ért bennünket. Majd, mikor meghordozták a véres kardot, hir- telenében ezrek és ezrek szálltak a mohácsi síkra vérrel és vagyonnal, szívvel és odaadással. Érezte mindenki a cselekvés nagy kötelességét, az önfeláldozás magasztosságát, de híjával voltunk a tömörülésnek. Elsőnek mozdult a király, püspökök, főpapok, fő- és középnemesek, majd lassan országos fölkeléssé kavarodott az állam, de a külső ellenség porbasujtá- sára csak 2 5.000 maroknyi sereg gyűlhetett össze a belső pártoskodás miatt. A kezdet fényes fegyvertényei után, rövid másfél óra múltán dicsőséges nemzetünk gyászban úszva, vé- rezve jut el a nagy magyar sírig, nemzeti nagy létünk nagy temetőjéig: Mohácsig. A trikolór lebukott. A fennen szárnyaló magyar géniusz összeroppant. Óh, mert századok óta ez a magyar sorsa: »Születni nagynak, bajban büszke hősnek, de a döntő harcra nem elég erősnek!« Mohács elveszett. Pf király és az ország szine-java elesett. Küzdésünk olyan volt, mint egykor a Therrno- pylék bőseié és osztályrészünk is ugyanaz lett: az egyenlőtlen harcban az elbukás, az utódok előtt a megdicsőülés. Mohács 111a ismét a miénk. Visszavivtuk mélyebb hittel, nagyobb hősi erővel, elszántabb győzelmi akarattal, megértőbb összetartással. A csatatéren kiömlött sok drága vér és ifjú élet nem ment veszendőbe, megszeli tesült. Uj események előtt állunk, /joo év múlt el azóta vérben, fényben, könnyben és mosolyban. Akkor volt föltámadás. Most meg lesz, mert hiszünk abban az isteni örökigazságban, mely a miénk és e szent hitünket nem adjuk fel soha. Kohajda Margit. Magyar dalosok Olaszországban. Amikor Koprivnicánál elhagytuk a magyar határi levettük a keblünkről a kokárdát és elhallgatott a „Csínom Palkó ..." A déikeleti Karsztok tündéri fenyvesein némán száguldott át a vonatunk, mert a parancs igy szólt; az ország területén túl tilos a trikolor és a tüntető magyar nóta.“ S ahogyan mélyült a Licanca patak völgye, ahogyan nőttek a szálfák egyre magasabbá, egyre sötétebbé, úgy nőtt bennünk viharrá a csöndes szomorúság: csak egyszer, egyetlenegyszer dalolhassuk bele ebbe a csodálatos fenyőrengetegbe : „Gyönge violának letörött az ága“ tudom Istenem : sirva borulna le minden ittmaradt magyar^ — De az ajkunk zárva maradt — és az öklünk is ! Este megérkezünk Fiúméba, rögtön kitűzzük a kokárdákat s másnap, augusztus 19 én, este a Deákszálló dísztermében megtartjuk hangversenyünket. Ott van egész Fiume, élén a kormányzóval, a fasisták üdvözlő zenével fogadnak, azután várakozó, áhitatos csend borul a teremre. Úgy köszönjük meg az üdvözlést, hogy elénekeljük a fascista indulót — olasz nyelven. A meglepetés moraja zug végig a termen, majd taps, véget nem érő taps. Utána felhangzanak egymásután a legjobb magyar nóták, miket magyar iró valaha fakasztott; azt hiszem ilyen tiszta, imádságos szívvel még sohasem énekeltek a mi énekeseink. És olyan könnyes szemmel sem hallgattak végig hangversenyt, mint a fiumei magyarok. Úgy tombolt a tapsvihar: azt hittük sohasem lesz már vége. Hangverseny után bankett volt a tiszteletünkre. A fiumei nemzetközi vásár igazgatója meleg szavakkal üdvözölt bennünket és az olaszok kapunk mm% m B oldal*
