Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-07-04 / 27. szám
ftXVJ. évfolyam. Rákosszentmihály, 1926. vasárnap. Julius 4. 27. szám. RÁKOS VIDÉKE tArsadalmi, közigazgatási és közgazdasAgi hetilap. rAkosszentmihAly nagyközség és szAmos egyesület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utcai 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÄZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ér i Egész évre 120000. K Fél évre: . . 60000. „ Negyed évre: 30000. „ Egyes szám ára 3000 korona Hirdetéseket felvesz a kJadőhlvaíaS. A Credo zászló. Irta: Taraba József dr. Ünnepnapol ül a helybeli Credo egyesület. Tiszteletreméltó büszkeséggel adja tudtul, hogy „tagjaink egyhangú régi kívánságától felbátorodva művészi jelképet készít az öntudatos, nyílt és őszinte kath. keresztény hit és tettek serkentésére, a magyar haza földje és népe iránt érzett forró szeretetének ápolása s ezzel mágneses oszlopot emel minden kath. keresztény férfiú tömörülésére.“ A mindennapi élet szennyes párájából, közön- bösségéből méltóságos magas hegy emelkedik, amely jó levegőt, tiszta kilátást és égből jövő napsugarat kínál a bátor felkivánkozónak. Azt hiszem, jóleső érzéssel látja mindenki ennek a szép múltú egyesületnek lendületes erőkifejtését 1 Hiszen az elmúlt idők sok keserűséggel ismertettek meg bennünket. Áz emberekben feléledt Káin szelleme, hét éven pirosra festette a harcmézőket s a vértől, szegénységtől, fáradságtól és csalódástól elgyötört ember fékeveszett indulatában sokszor legértékesebb kincseit is összetörte. így történt, hogy sokszor vallásos egyháza, felsőbb tekintélyei ellen fordult, s nem gondolta jól meg, hogy mindevvel legjobban árt, senki másnak csak önmagának. A hazánkra sújtott nemzeti szerencsétlenség nemcsak területünket csonkította meg, hanem gondolkozásunkat és érzelmeinket is megtépázta. Azelőtt is volt bűn, de most mintha a bűn járvánnyá lett volna: felebarátaim filléreivel megszökni, mások pénzét elspekulálni, cinikusan a halálba menni s a kifosztott szegény embereket itt hagyni, vérdermesztő családirtások s más hasonló napi események. Mind ez azonban nemcsak a gazdasági lerongyoltság jelét mutatja, hanem van nagyon sok lelkiismeretlenség, könnyelműség, minden felebaráti szeretet és parancs megvetése, a vallásosság hiánya s ezért mi sem természetesebb,minthogy a fertőzött légkörben felhangzik a tisztuttabb élniakarás harsány szava: Vissza az Istenhez! A tékozló fiú vezeklő útját járjuk s visszatérünk azokhoz az eszményekhez, amelyek egyedül képesek az embert az állati sorból kiemelni s benne az erényeket táplálni. Visszatérünk a belső vallásossághoz, a Krisztustól rendelt Szentségek használatához, mert erős meggyőződésünk, hogy a társadalmi javulás teljesen kilátástalan lesz, ha nem kezdődik a belső lelki élet tisztulásával. Ezt a gondolatot és ezt a programot emeli magasba a Credo egyesület és odavezeti tagjait a krisztusi hithez, amely kultúrát, művészetet, lelkierőt adott millióknak és odavezeti a szentiváni hithez, amely megszerezte, megszervezte és megtartotta a magyarok földjét és népét évszázadokon át. Legyen a zászló mindig erős férfi kezében és mutassa a becsület, a reménység útját! Legyen tábora a nemesért és a jóért iparkodók soha ki nem vesző hada, hogy megújuljon a föld és áldás teremjen nyomában. Lengjen a zászló, éljen a hit! Évzáró vizsgálatok. A múlt hetekben bezárultak az iskolák kapui, tanítók és tanulók megkezdik a jól megérdemelt pihenést. Bár az újabb rendszer a vizsgálatokat mellőzi, a gyakorlat, mint formát megtartotta és ez helyes is és kedves is. A sok ünneplőbe öltözött kis gyermekek serege számot ad egész évi munkájáról, a szülők, akik a szorgalmi idő alatt nem igen hallhatják az iskolában gyermekeik feleletét, most gyönyörködhetnek a kicsinyek kedves és okos feleleteiben. Az a kis félelem, az a kis készülődés, mind megannyi kedves emléke a gyermekkornak. S milyen büszke lehet az a mester, — mert a tanítás igazán művészet — akinek növendékei az elvégzett munkáról jól tudnak beszámolni. Minden időben, de a magyarokra virradt nehéz, küzdelmes években a hivatás teljesítése megkétszerezett felelősséggel és súllyal jár. Ha manapság kötelességét csak úgy féligmeddig, kényszerűségből teljesiti valaki, az nem csak annak a szükebb körnek előhaladása és boldogulása ellen vét, amely kenyeret ad neki, hanem vét szerencsétlen, letiport és felépítésre váró hazánk ellen is. Pedig hányán vannak, akik erre nem gondolva, az élet nehézségei miatt is kötelességüket csak hebehurgyán, felületesen látják el. Mi szentmihályiak, hála a jó Istennek, ebben a tekintetben az ellenkezőket tapasztalhatjuk. A lezajlott elemi és polgári iskolák vizsgálataiból azt figyelhettük meg, hogy dicső és meghatóan szép különösen a népnevelői pálya, ha azt olyan lelkiismeretesen és szeretettel tölti be valaki, mint a rákosszentmihályi tanitó és tanári kar. Igaz az a közmondás, hogy a jó cselekedet magában hordja jutalmát: láttuk kedden a polgári leányiskola záróvizsgáján a tanári kar örömtől ragyogó arcán. Az öröm igazán jogos volt, mert, mint minden évben, most is a kedvezőtlen időben is szép Lapunk műi izáma 8 oldal«
