Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1926-04-25 / 17. szám

2 oída! RÁKOS VIDÉKE 17. szám. darabon kiviil Prazsenka Margit kedves monológja és Gergely Babi lelkesen szavalt melodrámája (Gácsér Ibi zongora- kíséretével) tette változatossá az estély műsorát, melynek záradéka, a Rákóczi induló igen nagy hatást keltett a dalkar művészi előadásában. Vidám kellemes és nívós táncmulatság követte az előadást. A példásan rendezett estély emlékezetes sikere marad a Mansz gárdájának, mely elnöke Krenedits Sándorné vezetésével ismét fáradhatatlan buzgalommal dol­gozott nemes céljaiért. Cserkész-estély. Ä 907. sz. „Károli Gáspár“ cserkész-csapat április 24-én szombaton d. u. 5 és negyed nyolc órakor cserkész-estélyt rendez a Világ mozgóban. E ritka és nagyszabású cserkészesemény iránt már előre nagy érdeklődés mutatkozik. Amint már megírtuk, az estélyen Faragó Ede, a Magyar Cserkész Szövetség ügyvezető elnöke fog előadást tartani a magyarországi cserkészmozgalomról. A cserkészfilmek a hazai és dániai cserkészversenyekről is ritka újdonságok. Jegyek még kaphatók 10 és 15 ezer koronáért Arpád-u. 24 és Szentkorona-u. 39. és azonkívül minden cser­késznél, akik azokat házakhoz is szállítják. Felszabadultak a lakások. A héten megjelent kormányrendelet felszabadította a vidéki lakásokat, s igy Rákosszentmihályon is megszűnik a felmondás tilalma. Mégis elsejétől szabadon rendelkezhetnek a tulajdono­sok házaikkal és felmondhatnak bérlőiknek. Az intéz­kedés nyomán az ingatlanok értékének emelkedése remélhető. Mesedélután« Nagysikerű előadást rendezett április 18-án, délután a Nagykaszinóban a helybeli áll. elemi iskolák vezetősége a szegény gyermekek felruházása javára. Bár az előadás mesedélutánnak készült, melyre „Oszkár bácsit8 hívták meg, mégis elmaradtak a műsorból a meseszámok, mert a vendég nem jelent meg, de a gyermekek igy is nagyon jól elszórakoztak. Az ügyes rendezőség gondoskodott, hogy a műsor ne szenvedjen hiányt. Szebbnél szebb gyermek- színdarabok, szavalatok peregtek egymás után. A jól betaní­tott gyermekek szép és értelmes játéka- és ügyes szavalatai, Ádámy Oszkár, Kremzner Károly és Ferenc bohóc mókái harsogó kacagást, óriási tetszést váltottak ki a termet zsúfo­lásig megtöltő gyermekseregből. Különösen az utóbbi három közreműködő, kiket Ádámy Oszkár tanított be, ért el nagy hatást a gyermeksereg körében. Nem volt egy hallgató sem, még a felnőttek között sem, ki jól ne mulatóit volna. Az elő­adás rendezése báró Podmaniczky Georgina érdeme, az ének­számok nehéz, fáradságos betanításáért Kamarás Lászlónét illeti elismerés és köszönet. Bámulatos munkát végzett. A karok szabatos, szép és szines éneke meglepte és magával ragadta a felnőtt közönséget is és nemes értéket adott a műsornak. Halálozások. Mazács Lajos, Rákosszentmihály régi polgára hosszú szenvedés után elhunyt községünkben. Eleinte asztalosmester volt, később pedig vendéglős lett és egyike a legnépszerűbbeknek Rákosszentmihályon. Szép családot nevelt és számos jóbaráttal dicsekedhetett. Igen nagy részvét nyil­vánult meg végtisztességén. Taraba József dr. hitoktató szen­telte be. Vendéglőstársai nevében Gácsér András igen szép és megható gyászbeszéddel búcsúztatta, az iparosok és a postások dalkara pedig szivbemarkoló gyászdalokat énekelt. Hatvanhárom évet élt tisztességben, becsületben és szorgos munkában. — Burger Károly a budapesti Hungária szálló igazgatója 66 éves korában, sok évi betegeskedés után meg­halt Budapesten. A Hungáriát az ő három évtizedes szakava­tott munkája emelte európai hírnévre, s mint ember is álta­lános megbecsülésnek örvendett. Az Annatelepen az övé a legszebb villa, melyet sok évvel ezelőtt emeltetett. Kedves órákat, boldog pihenő napokat töltött ott évek során át és annak idején a szép telep fejlesztéséért sokat tett, mígnem betegeskedése és elfoglaltsága el nem vonták innen. Impozáns részvét nyilvánult az érdemes férfiú halála hírére. Előléptetés. Simkovics Sándor lakostársunkat, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Társaság közismert, kitűnő hajóskapitányát főfelügyelővé léptették elő és budapesti vonalfőnökké nevezték ki. Az uj főfelügyelő hat évig volt a vállalat legszebb hajójának, a Szent Istvánnak parancsnoka és a legelőkelőbb körökben is ritka népszerűségnek örvend. Előléptetése a rákosszentmlhátyi társaság kebelében is őszinte örömet kelt. Pénzt folyósít fedezet mellett, átvesz magas heti kamatozással a békebeli Mezey Bank és Pénzváltó Üzlet hitelosztálya Budapest IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos-utca sarok.) £ll£g°6l9á6fin'>9" butorbőrsajtolás, börfaragá- Saül 9 & U I $J a ? sok, butorállványok, aszialok. KENDI ANTAL Nagy raktár bőrszékek és karos­BMawUy.S8MelweiH'I . kitása bőrszékekre olcsóárakban RXPKA KAROLY kárpitos és díszítő Rákosszentmihály, LECHNER LAJOS-UTCA 23. Toros-utea sarok. Specialista az angol börbutorok készítésében, javításában és festésében. Vállalok minden e szakmába vágó munkála­tokat. Kárpitos bútorok részletfizetésre kaphatók« i AGYAR CONFEKTiO ÖVÉK R. T. :::: Ezelőtt: UNGAR UPÖT BUDAPEST, U|V„ KOSSUTH UUOS-UTCZA 2. UtfiUlULóE IIU orvosi műszer és testegyenesitő harisnya gépek gyára Budapest, IV. Petőfi Sándor-utca 17. BARANYAY VENDEL, ?azl?ablkr0AzSz Budapest, IV. Irányi-u. 25. Telefon Józsel 151-98 Elvállal szobrászati munkákat, épület homlokzatok javítását estését, díszítését, műkő-lépcsők, lábazatok, kertivirágvazák kerítések stb. készítését jutányos árban. 8 Kun Sándor Festék, kátrány és vegyi Budapest, Ferencz Jázsef-rakpsrt 16. Állandó raktár az összes hajózási anyagok és hajózási felszerelési czikkekben. Román és portland-czement gyári raktára. Telefonszám: 61 — 23* i Ldwy kalapgyár. A legújabb tavaszi modellek női és férfi kalapokban ] Budapest IV., Párisi-utca 3. Gyártelep és áruház: VIII. Teleky-tér 7. Ugyanott divatáruk, legjobb minőségű cipők dús raktára j a legolcsóbb árakon. B aume de Petrole amerikai Petrol h»J­haizsam a legjobb hajápoló szer, mely megaka­dályozza a hajhullást erősiti a hajgyökeret s elősegíti a hajnövést, fényessé és hajlékonnyá teszi a hajat. főraktár': P@tPOVÍCS MíklÓS drogista és illatszerész Budapest, IV. Béosi-utea 2. Telefon 37 69. Belvárosi kávéház SS!’ (volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa „IÜX“ DROGÉRIA KAMARAI SZÁLLÍTÓ BUDAPEST, Vili. MUZEUM-KÖRUT 5. SZÁM. Gyógyáruk, vegyszerek, kozmetikai cikkek legelőnyösebb bevásárlási forrása, ^ czipőszalon Budapest, IV., Bécsi-utcza 5. szám. Félemelet BENCZE

Next

/
Oldalképek
Tartalom