Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-02 / 44. szám
XfclV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1924« vasárnap, november 2. 44. szám. RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelői szerkesztő: BALAZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120000.K Fél évre: . . 60000. M Negyedévre: 30000. „ Egyes szám ára 3000 korona Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Halottak napján. Még dereng az őszi napsugár, de már a kert hervadó virágai közt fujdogál a hűvös szél. JHulldogál az elsárgult levél, levél levél után. Itt az ősz. Síri álmát a természet Oyászteli, hervadt levélben írja meg. Az ember, az élet ezernyi gondjaival küzdő ember ritkán ér rá az elmúlás felett gondolkodni, bár a halál egyre szedi áldozatait. Az emberiség fája veszti, váltja levelét. A sárgult levél mellett uj levél fejlődik, a hervadó virágot uj rügy, friss virág váltja fel. Mégis az ember az elmúlás, az őszi hervadás közepeit, a halálnak szentel emlékezetet. Felteszi magának a lét és nemlét kérdéseit. Ez oly régi, mint magának az emberiségnek élete és addig tart, mig az étet utolsó hullámcsapásaival az örökkévalóságba megyen át. Szeretettel adózunk az élőknek, kegyelettel tartozunk a holtaknak. A kegyelet a holtak iránt a szeretetböl fakad. A szeretetböl, amelynek a simái nincs határa, könnyezve kiséri ki az elhunytat a temetőbe, de megnyugodni nem tud. Nem tudja, nem akarja elhinni, hogy az, aki vele érzett, gondolkozott, aki szivének oly kedves volt, örökre elenyésszen. Innen van, hogy vigaszt jár keresni ki a sirhoz, mert ott a sirnál a megsemmisüléstől természeténél fogva iszonyodó lélek közelebb érzi magát az Istenhez, minden szépnek, jónak gazdag forrásához. Innen van, hogy ott a sirnál teremnek a lélek legszebb gondolatai, az örökkévalóság szimbólumai. Az örökkévalóság eszméje pedig oly régi, mint maga az ember. Minden kornak minden népe hitt az örökkévalóságban, többé-kevésbé világos fogalma volt a lélek halhatatlanságáról, mint magáról az istenségről. Erről tesznek tanúbizonyságot Egypíom piramisai, a görögök obuluszai, a rómaiak hamvvedrei, az ősmagyar népnek megszentelt berkei. A pogány és keresztény Róma katakombáinak felirataiban erős választóvonalat képez az a felfogás, amely elválasztja a pogány világnézetet a keresztény világnézettől. Erényről, kegyeletről beszélnek a régi feliratok... az örökkévalóságnak derengő fénysugara fel-feltűnik, mig ez a keresztény Róma sírjainak egész fényében felragyog. A viszontlátásig ... mondja a keresztény lélek... A feltámadás reményében... búcsúzik a szülő gyermekétől. A művészet remekei, az örőkélet szimbólumai ott a síroknál nem erről tesznek-e tanúbizonyságot? Gyásza szent a szeretetnek, Mely a sirnál felzokog.. . így énekel a költő... a felhangzó zokogást csendes sóhaj, hulló könnyek ... buzgó imák váltják fel... a lélek ott vigasztalást keres, vigasztalást talál. A Quo vadis... hova mégy kérdését felteszik maguknak nemcsak azok, akiket az élet nehéz gondjai, nagy szenvedései nyomnak, de felteszik, sót gyakrabban felteszik maguknak azok is, kiket a megélhetés gondjai nem bántanak, nem zavarnak. Vájjon mi célja hát a földi életnek? A halál félelmetes kapuján át kell menni mindenkinek. Az örök anyag nem fejti meg a szív érzelmeit, a lélek gondolatait, nem fejti meg a leirt gondolatot, a mely ezred év múlva is ugyanazt kelti fel milliók lelkében. Mi volt hát az élet ? Kifejlés, virulás, hervadás ? Űztük a boldogság ragyogó képét s aztán a sirba dőlünk, meghalunk. A Nirvánával ép úgy nem elégszünk meg, mint az örök anyaggal. Mi menti meg a gyalázattól azt, aki az igaz ügyért a bítófán veszti el életét? Bűn és erény nem lehet ugyanaz. A hazugságnak, tagadásnak körben forgó szelleme már-már odavezette az embert, hogy lelke a kin és kétség között, mint a madár a sik tengeren az ég és föld között, leszállani, megnyugodni nem tud. „Boldog az, — mondja Kölcsey, — aki bezárja a kétkedés kútfejét és a vallástól hagyja vezérelni gondolatait. Boldog az, ki vigasztalást talál a síroknál/ „Égnek szülötte, te vallás, — mondja Jókai, — te együtt születtél az emberiséggel, te vagy a keservek kikötője, melyben a haldoklók reménye horgonyoz, vigasztald a szenvedőt, kinek az élet terhessé vált, s benned találja könyei jutalmát/ Ha a fájdalom könyeit le nem tudja törülni semmi, gazdagság, bölcselet, tudomány,'hagyjátok a vallást, hadd szóljon lelketekhez enyhitőleg, vigasztalóig. A köny- ben úszó szemek úgyis önkéntelen az ég felé tekintenek. Gyermeke felett, mint letört virág felett kesereg az anya, hitvesét gyászolja az özvegy, testvértől búcsúzik a testvér, barátjától a jó barát... Örökre ? Nem örökre ... Vigasztaljátok a szenvedőt az örökkévalóság gondolatával, de vigasztalástoknak ereje csak istenség által lesz, aki midőn vigasztalt, uj életre keltett. Sirassuk a halottakat, — mondja szent Ágoston — fájdalom könnyeivel, de mint a szivárvány átfogja a sötét fellegeket, úgy fogja át fájó szivünket a szép remény, amely uj életet keres, uj életet talál. Sz. L. Színház. Ács József, a kiváló jellemszinészünk Moliére „Fösvényeit választotta jutalomjátékául, melynek hőse régi, kipróbált alakítása. Tavaly Nyíregyházán ünnepelte benne a közönség és sajtó egyértelműen. így történt csütörtökön este Rákos- szentmihályon is, ahol a klasszikus Harpagon alakjában bőségesen megokolttá tette merésznek tetsző vállalkozását. Gondosan kidolgozott, teljes színészi készséggel megalkotott, külsőleg és belsőleg egyaránt meggyőző erejű fösvénye díszére válnék bármely színpadnak. A minden izében kitünően jellemzett alaknak bőven csillogtatta komikumát, valamint megrendítő volt drámai kitöréseiben. A közönség odaadó figyelemmel kisérte minden mozdulatát, minden szavát és viharosan ünnepelte kedveltjét, sőt áldozatkészen meg is Lapunk mai száma 8 üMa!»
