Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1924-08-31 / 35. szám
XXIV. évfolyam. Rákoss^enfimlkáiy, 1924. vasárnap, augusztus 3l. 35. szám RÁKOS VIDÉKÉ TARSADALNI, KÖZIOAZGjITÁS! És KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-tatea 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICK ZOLTÁN, Előfizetés) ár: Egész évre 120CCO. R Fél évre: . . 60000. „ Negyed érre : 30000. „ Egyes szám ára 3000 korona hirdetéseket felvess a kladóblv«!ai. A csonka vitéz. A csonka vitéz bizony még mindig csonkán mereszti ég feié csonka tagjait. Az alapkőletételkor mondtuk lelkes reménységgel a plébánia épületről, hogy midőn félig készen lesz, nem ad már majd gondot a további sorsa dolgában; önmagáért fog kéregetni és befejezetlen tagjaival égre kiáltván, kisírja magának, hogy az építést a még szükséges áldozatok árán mielőbb befejezzék. A szép remények egy ideig valóra is váltak, de most már, mi tűrés-tagadás, a parochia-építés dolga holt pontra jutott. Gyönyörű eredményeket értünk el, sok-sok milliót halmoztunk össze, az arra hivatottak szerencsésen is gazdálkodtak és gyarapították az alapot. Nagyszerű befektetésnek bizonyult az építés is, mert az épület mai állapotában sokszorosan többet ér, mint a mennyibe került és a munka nagy részét el is végezhették. A csonka vitéz jól megszerkesztett, erős, tömör épület, jó anyagból, becsületes szorgalmas munkával készült. Fala, teteje van és sok értékes anyaggal rendelkezünk a befejezéséhez is. Panaszra tehát nincs okunk. Ki-ki megtette a magáét, a közönség áldozatkészsége ellen se lehet kifogást tenni. Csalódás csak egy tekintetben ért bennünket. Az utolsó gyűjtés, amelyet jámbor és becsületes meggyőződéssel úgy inditottak, hogy meghozza a végleges eredményt és lehetővé teszi az építés befejezését, — a továbbhaladt drágulás miatt nem vezetett célra, — a csonka vitéz csonka maradt és az a szép remény, hogy plébánosunk az őszre beköltözhetik székházába, csalóka ábránddá lett. Most tehát oda jutottunk, hogy a gyűjtés — részint a rendkívül kedvezőtlen körülmények miatt — részint pedig, mert a gyűjtést irányitó szervezet megbénult, — félbenmaradt, — az épités alapját újabban alig növeli bevétel és a plébánia ügye, — bár ma is elintézetlen — lassanként lekerül a napirendről, anélkül, hogy a reá áldozott sok-sok fáradságot és költséget a végleges siker jutalmazta volna. Ma nem akar vagy nem mer már a szinte unottá váló kérdéssel a régi odaadó módon foglalkozni senki sem. Az épités ügyében buzgólkodó hölgy-bizottság elhallgatott, maga plébánosunk nem akarja a közönség jóakaratát újabb erőpróbáknak alávetni és ezért türelemmel várja a jobb fordulatot. Az államsegitséget ismételten megkaptuk: de csak cseppnek bizonyult a tengerben, az értékváltozás elenyésztette értékének erejét. A dolog lényege pedig az, hogy ebbe az állapotba belenyugodnunk nem szabad. Nem lehet megengedni, hogy ez az ügy elposványosodjék. Kár lenne azért a rengeteg áldozatért, amelyet eddig érette hoztunk, pótolhatatlan mulasztás a célért, amely nem csak önmagáért, hanem a vele járó erkölcsi haszon szempontjából is annyira fontos. De okvetlen végezni kell a plébánia épités dolgával, hogy ez az ügy, amely ma minden má3 előtt első számunkra, végre valahára lekerülhessen a napirendről és helyet adhasson annak a sok más fontos és hasznos közügynek, amelynek igazi felkarolására addig sor nem kerülhet. A plébánia épités ügyét, ha tetszik, ha nem tetszik, újból elő kell venni és munkába kell lépni érette mindnyájunknak. Rossz időket élünk, nehéz viszonyok között vergődünk, de lehetetlen nincs a világon, ha komoly akarattal és egyesült erővel újból nekilátunk. Nem kell szégyelni: kezdjük meg újra a gyűjtést. Az a bizonyos hölgybizottság lépjen újra sorompóba. Az őszi évadban egy-két előadással, estéllyel igen nagyot lendíthetünk ismét az ügyön. Csak az a fontos, hogy jó dolgokat,, friss és értékes dolgokat tálahanak a közönség elé. Egy kis plébánia adóval is megpróbálkozhatnánk. Ez visszataszító alakja a jövedelemszerzésnek, de hiszen ma már úgyis annyira keservesen vágjunk, hogy egykét százezer korona aligha segíthet vagy ronthat rajtunk. Mindezeken felül lehet még egyéb ötleteket is kigondolni, hogy jövedelmet biztosíthassunk. Lehet szó sorsolásról, épitökölcsönröl, ma már nem olyan idegen ez az eszme, mint lett volna egy-két évvel ezelőtt. Az egyházközség kaphat hitelt, miként annak idején a templom építésére is kapott. Azt is letörlesztette becsülettel, letörleszti ezt is, ha e pillanatban üres is a kasszája. Testvéreim az Urban, kezdjük újra, kezdjük elölről, de ugv, hogy most már aztán fejezzük is bel Rákosszentmihály pedig tegye közzé az ismert hiidetést: „Guszti 1 Gyere haza, minden meg van bocsátva“. | Mindenki tudja, hogy Holló Ágostont értjük, a róm. kath. hitközség páratlan pénztárosát, akinek összes vétke arjnyi, hogy elköltözött községünkből. Az ő pénzügyi tudománya, olthatatlan lelkesedése, lobogó vallásossága ; eddig is csudákat müveit a plébánia épités ügyében. ; Most ebben a megfeneklett állapotban is ki fogja lendi- ; teni gályánkat sik vizekre, ha testvéri szeretettel összeül ; velünk, munkára serkent, tervet készít, utat jelöl és ; újra elfoglalja őrhelyét mindenki. Célhoz kell jutnunk I minden áron: érdekünk és becsületünk egyaránt paran- ; csolja. Szilánkok. Indítvány. A Rákosszentmihályi Nagyta3zinó egyik tagja arra kérte lapunkat, hogy a következő indítványát továbbítsuk a kaszinó elnökségéhez: „Javasolom, hogy a Nagykaszinó újból rendszeresítse a háboruelőtti időkben bár csak szórványosan rendezett, de mindenkor szivesen fogadott és sikerrel járt halászlé-estélyeket. Csuka és Harcsa mar van, fogas is akad a kaszinóban elegendő, kecsegét pedig azokból a kecsegtető reményekből szerezhetnek, amelyeket az estélyek sikeréhez méltán fűzhetünk. Tovább nincs. Ponty.* lapunk mai siároa 8 oldal»