Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1924-08-31 / 35. szám

XXIV. évfolyam. Rákoss^enfimlkáiy, 1924. vasárnap, augusztus 3l. 35. szám RÁKOS VIDÉKÉ TARSADALNI, KÖZIOAZGjITÁS! És KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-tatea 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICK ZOLTÁN, Előfizetés) ár: Egész évre 120CCO. R Fél évre: . . 60000. „ Negyed érre : 30000. „ Egyes szám ára 3000 korona hirdetéseket felvess a kladóblv«!ai. A csonka vitéz. A csonka vitéz bizony még mindig csonkán mereszti ég feié csonka tagjait. Az alapkőletételkor mondtuk lelkes reménységgel a plébánia épületről, hogy midőn félig készen lesz, nem ad már majd gondot a további sorsa dolgában; önmagáért fog kéregetni és befejezetlen tagjaival égre kiáltván, kisírja magának, hogy az építést a még szükséges áldozatok árán mielőbb befejezzék. A szép remények egy ideig valóra is váltak, de most már, mi tűrés-tagadás, a parochia-építés dolga holt pontra jutott. Gyönyörű eredményeket értünk el, sok-sok milliót halmoztunk össze, az arra hivatottak szerencsésen is gazdálkodtak és gyarapították az alapot. Nagyszerű befektetésnek bizonyult az építés is, mert az épület mai állapotában sokszorosan többet ér, mint a mennyibe került és a munka nagy részét el is végezhették. A csonka vitéz jól megszerkesztett, erős, tömör épület, jó anyagból, becsületes szorgalmas munkával készült. Fala, teteje van és sok értékes anyaggal rendelke­zünk a befejezéséhez is. Panaszra tehát nincs okunk. Ki-ki megtette a magáét, a közönség áldozatkészsége ellen se lehet kifogást tenni. Csalódás csak egy tekin­tetben ért bennünket. Az utolsó gyűjtés, amelyet jámbor és becsületes meggyőződéssel úgy inditottak, hogy meg­hozza a végleges eredményt és lehetővé teszi az építés befejezését, — a továbbhaladt drágulás miatt nem ve­zetett célra, — a csonka vitéz csonka maradt és az a szép remény, hogy plébánosunk az őszre beköltözhetik székházába, csalóka ábránddá lett. Most tehát oda jutottunk, hogy a gyűjtés — ré­szint a rendkívül kedvezőtlen körülmények miatt — ré­szint pedig, mert a gyűjtést irányitó szervezet megbénult, — félbenmaradt, — az épités alapját újabban alig növeli bevétel és a plébánia ügye, — bár ma is elintézetlen — lassanként lekerül a napirendről, anélkül, hogy a reá áldozott sok-sok fáradságot és költséget a végleges siker jutalmazta volna. Ma nem akar vagy nem mer már a szinte unottá váló kérdéssel a régi odaadó módon foglalkozni senki sem. Az épités ügyében buzgólkodó hölgy-bizottság el­hallgatott, maga plébánosunk nem akarja a közönség jóakaratát újabb erőpróbáknak alávetni és ezért türelem­mel várja a jobb fordulatot. Az államsegitséget ismétel­ten megkaptuk: de csak cseppnek bizonyult a tengerben, az értékváltozás elenyésztette értékének erejét. A dolog lényege pedig az, hogy ebbe az állapotba belenyugodnunk nem szabad. Nem lehet megengedni, hogy ez az ügy elposványosodjék. Kár lenne azért a rengeteg áldozatért, amelyet eddig érette hoztunk, pótol­hatatlan mulasztás a célért, amely nem csak önmagáért, hanem a vele járó erkölcsi haszon szempontjából is annyira fontos. De okvetlen végezni kell a plébánia épités dolgá­val, hogy ez az ügy, amely ma minden má3 előtt első számunkra, végre valahára lekerülhessen a napirendről és helyet adhasson annak a sok más fontos és hasznos közügynek, amelynek igazi felkarolására addig sor nem kerülhet. A plébánia épités ügyét, ha tetszik, ha nem tetszik, újból elő kell venni és munkába kell lépni érette mindnyájunknak. Rossz időket élünk, nehéz viszo­nyok között vergődünk, de lehetetlen nincs a világon, ha komoly akarattal és egyesült erővel újból nekilátunk. Nem kell szégyelni: kezdjük meg újra a gyűjtést. Az a bizonyos hölgybizottság lépjen újra sorompóba. Az őszi évadban egy-két előadással, estéllyel igen nagyot lendít­hetünk ismét az ügyön. Csak az a fontos, hogy jó dolgokat,, friss és értékes dolgokat tálahanak a közön­ség elé. Egy kis plébánia adóval is megpróbálkozhatnánk. Ez visszataszító alakja a jövedelemszerzésnek, de hiszen ma már úgyis annyira keservesen vágjunk, hogy egy­két százezer korona aligha segíthet vagy ronthat raj­tunk. Mindezeken felül lehet még egyéb ötleteket is ki­gondolni, hogy jövedelmet biztosíthassunk. Lehet szó sorsolásról, épitökölcsönröl, ma már nem olyan idegen ez az eszme, mint lett volna egy-két évvel ezelőtt. Az egyházközség kaphat hitelt, miként annak idején a templom építésére is kapott. Azt is letörlesztette becsü­lettel, letörleszti ezt is, ha e pillanatban üres is a kasszája. Testvéreim az Urban, kezdjük újra, kezdjük elölről, de ugv, hogy most már aztán fejezzük is bel Rákosszentmihály pedig tegye közzé az ismert hiidetést: „Guszti 1 Gyere haza, minden meg van bocsátva“. | Mindenki tudja, hogy Holló Ágostont értjük, a róm. kath. hitközség páratlan pénztárosát, akinek összes vétke arjnyi, hogy elköltözött községünkből. Az ő pénzügyi tudománya, olthatatlan lelkesedése, lobogó vallásossága ; eddig is csudákat müveit a plébánia épités ügyében. ; Most ebben a megfeneklett állapotban is ki fogja lendi- ; teni gályánkat sik vizekre, ha testvéri szeretettel összeül ; velünk, munkára serkent, tervet készít, utat jelöl és ; újra elfoglalja őrhelyét mindenki. Célhoz kell jutnunk I minden áron: érdekünk és becsületünk egyaránt paran- ; csolja. Szilánkok. Indítvány. A Rákosszentmihályi Nagyta3zinó egyik tagja arra kérte lapunkat, hogy a következő indítványát továbbítsuk a kaszinó elnökségéhez: „Javasolom, hogy a Nagykaszinó újból rendszeresítse a háboruelőtti időkben bár csak szórvá­nyosan rendezett, de mindenkor szivesen fogadott és sikerrel járt halászlé-estélyeket. Csuka és Harcsa mar van, fogas is akad a kaszinóban elegendő, kecsegét pedig azokból a kecsegtető reményekből szerezhetnek, amelyeket az estélyek sikeréhez méltán fűzhetünk. Tovább nincs. Ponty.* lapunk mai siároa 8 oldal»

Next

/
Oldalképek
Tartalom