Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1924-04-06 / 14. szám
4 oldal RÁKOM fflIPffM 14. szám. Gergely György dr. rendőrtanácsos. Gergely György dr. rendőrkapitányt, a mátyásföldi (cinkotai) rendőrkapitányság vezetőjét, rendőrtanácsossá léptették elő. Kevés hasonló jól megérdemelt előléptetés váltott ki őszintébb örömet, mint ez a hir, amely igaz embernek igaz sikerét koronázza. Gergely dr. kiváló rendőrtiszt, jeles főnök, tapintatos, igazságos hivatal- vezető. Kitünően képzett, széles látókörű férfiú, a ki fontos pozícióját úgy tudja betölteni, hogy a többi hatóságokkal dicséretes harmóniában működik, a rendőrtestületet pedig mely sokáig nem tudott kellő módon népszerűvé válni a főváros környékén, mindjobban belevitte a közönség szeretetébe és hálás megbecsülésébe. Kötelességtudó és odaadó hivatali működésén kivül elősegítette ezt különöskép értékes társadalmi szereplésével, amely a közszeretet középpontjába helyezte. Kitörő örömmel fogadja az osztályrészéül jutott elismerést mindenki és büszke reá, hogy működését, értékét felsőbbsége is ilyenképen elismeri és jutalmazza. — Itt említjük meg, hogy a kapitányság kebelében még két örvendetes előléptetés történt. Huziák segédfogalmazót fogalmazóvá, Zachár segédfelügyelőt pedig felügyelővé nevezték ki. Szilágyi főszolgabíró Kunszentmiklóson. Szilágyi Gábor dr. t. főszolgabírót, járásunk volt érdemes vezetőjét a kunszentmikló8i szolgabiróság élére állította főispánunk. Szilágyi dr. a tragikus módon elhunyt Förster Lajos főszolgabíró örökébe lépett egyelőre, mint helyette*, de most már kétségtelennek látszik, hogy a megüresedett főszolgabírói állásra egyhangú lelkesedéssel fogja a vármegye törvényhatósági bizottsága megválasztani, hogy a kiváló főtisztviselőnek legutóbbi mellőztetéseért a jól megérdemelt elégtételt megadhassa. Az uj föszolgabiró már át is vette a járás vezetését. Arany János Kör. Az Arany János Kör márc. 30-i ülésén Simon Sándor tartott előadást „A belső elválasztási mirigysk szerepe az emberi életben“ cim alatt. Előadásában beszélt a pajzsmirigyek, mellékvesék, az u. n. agyfüggelék, a hasnyálmirigyek stb. funkcióiról, mirigyeknek megcsökkent vagy túltengő működéséből eredő beteges elváltozásokról és azok gyógyításáról. Rámutatott, hogy e mirigyeknek mily fontos szerepük van a szívműködés és a test hőmérsékletének szabályozásában, valamint az abnormis növekedésében (törpék és óriások). Különösen érdekes volt azoknak a kísérleteknek az ismertetése, amelyeket az orvosok e mirigyek által termelt hormonokkal való oltások és a mirigyátültetések terén végeztek. Foglalkozott az előadó Steiaach tanár kísérleteivel is és hangsúlyozta, hogy bár az orvostudomány e téren pár évtized alatt nagy lépéseket tett, még sok, az emberiségre hasznos eredmény várható. Az érdekes tárgyú előadást hosszantartó taps jutalmazta. Simon Sándor követésre méltó példáját adta annak, miként lehet még oly szakszerű tárgyról is mindenkinek élvezétés elő- adást uyujtani. A Mansz hirei. Április 7-én, hétfőn, rendes taggyűlést tart a Mansz. A helybeli Mansz ápr. 1-én megnyitotta a Napközi Otthont a Rákóczi-uti kisdedóvó helyiségében. Ez utón is felszólítjuk azokat a szülőket, akik kénytelenek a gyermekeket egész nap felügyelet nélkül hagyni, hogy a gyermekeket a Napközi Otthonban helyezzék el, ahol a felügyeletet annak vezetői az óvónők és a Mansz hölgyei látják el. Halálozások. Dékány Márton régi rákosszentmihályi polgártársunk, — Bugyi Ferenc József miniszteri számtanácsos mostoha apja meghalt Fákosszentmihályon, Csendes, visszavonult élelet élt szerető hitvese és hozzátartozói köré- f ben és érdemes munkás élet után, aggkorában szenderült el I csendesen, igen rövid szenvedés után. — Szüts Mihály ny. j telekkönyvvezető, az újabb rákosszentmihályi lakosság egyik 1 tevékeny és széleskörben ismert tagja súlyos orvosi műtét ! után váratlanul elhunyt Budapesten. Kiterjedt, előkelő rokon- ? ság és szerető családja gyászolja őszinte fájdalommal. Az üt pont. A múlt heti első cikkünkben a villamos i vasúti közlekedésünkre vonatkozóan öt ponlban összefoglalt I kívánságokat egy szívvel-lélekkel tette magáévá lakosságunk, { a melynek soraiban fejtegetésünk teljes visszhangra talált. ' Mint értesülünk, az ügyet a község elöljárósága is magáévá tette és a Hév. igazgatóságánál az öt pont teljesítését a maga részéről is nyomatékosan kérelmezi, a minek minden bizony- j nyal meg is lesz a foganatja és ezzel a kedvező elintézéssel » Jóval a napiáron alul SS*í,rS ott tüzilát a Rákosmenti Fakereskedelmi r.-t Sashalom. Nagyitce állomás területén. Telefon József Í8-79 TAVASZI újdonságok nagy választékban feltűnő olcsón kaphatók Scheiber modell háza, Egyetem-ti 7. Rákosszentmihályi Takarékpénztár R.-T. Rákoei-ut és Bizalom*u. sarok. Telefon: 23. Legelőnyösebben nyújt kölcsönt. Betétekre magas kamatot fizet. Heti kamatra legmagasabban helyez ki többszörös fedezettel. Tőzsdei megbízásokat lelkiismeretesen elintéz. Értékpapírok vétele és eladása. Áru osztály: Piaci áraknál 5— 20 százalékkal alacsonyabb áron kapható : cukor, kávé, só, ecet, tűzifa, szén, burgonya stb. Ingatlanforgalmi osztály: Bérházak, családiházak, villák, földbirtokok, szőlők adásvételének közvetítése az ország egész területén. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig és d. u. 3—6-ig. Ridikiiik, jó minőségben legolcsóbb árban bűrőndök Meleg Gábor* át* ütiHriák böröndös és bőr díszműáru készítőnél. Budapest, (Belváros) Váczi-utcza 65 az uj városházával szemben. Gerő Jenő és Társa „Böser“ illat szertár, Semmelweis utca 19. sí. (Röser-bazár, a kapu alatt balra.) „Occassio“ ajándékokban. Illatszerkülönlegességek, kötszerek, gummiáruk, óvszerek, manicure és pedieure készletek. Toilett cikkekk. Háztartási cikkek. Telefon hivó: 71—35. Tűzifa, DÍJTALAN épület, asztalos és szerszómfa. építkezéshez szükséges minden eikk a legolcsóbb napi áron Adler J. fakereskedö, Rákosszentmihály, Rákóczi-utca 14. ÜZEMORVOSI VIZSGÁLAT d. e. 1/1i2*l>ig, tí. u. 4-6-ig. l,REFRACTIOM speciális látszerészeti intézet Budapest, IV. Szervita-tér 6. A főváros legelegánsabb és legduaabb &*u.t ©son. oToi 1 zaktára LAURIN és KLEMENT vezérképviselete 33-0.0 ©.pest, VI., -A.nd.ró.isiB3r--ot lO f orgalmas helyen, nagyjövőjü, hatszázas, termő- gyümölcsfáé, jó kéri- eleié építkezési lehel őségtéses, kisházikós tulCEl jel, Sashalmon, a Gi- zella-uti villa- ciirirftecn cforín s rtszben jó érmos állomásnál «Ul j*Ucl5ll OlCtUU. tekpspirral is fizethető. Budapest, Erzsébet-körut 86. Görög. IEauULb ti Ál a Gőzre berendezett kelmefestő és mfllftlílv Dein, ▼egytisatitó. Női-, férfi-, gyermek- JUU1VU1J DViU ruhák> fcel|nék eelvniek> fonalak festése és tisztítása. Gyászruha 24 óra ala't 1 észül. Rákosszentmihály IJj-utca 25. (József-utra közelében.) Fiók: Netling Katalin tisiet Bákosl-nt 46. LUX DROGÉRIA KAMARAI SZÁLLÍTÓ BUDAPEST, Till. MUZEUM-KÖRUT 5. SZÁM. Oyógyáruk, vegyszerek kozmetikai eikkek legelőnyösebb bevásárlási forrása, JMvirig- is toRnilinlM 2 felvesz Szebulesz Ede müvirágkészitő Budapest, IV. kerület Koronaherczeg-utca J8.