Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-08 / 27. szám
4 oldal m’ ~ ' RKKOS MIDIÉI ' r" 27. szám. Hauser Gyula jubileuma. Hauser Gyula, Rákosszent- mihálynak sok éven át érdemes községi bírája e hét csütörtökjén ünnepelte kéményseprő-mesteri működésének huszonötéves jubileumát. A negyedszázad alatt Hauser Gyula a saját iparában is jelentős szerepet töltött be és maradandó érdemeket szerzett, sőt a testületi életben is élénk részt vett s kartársainak, valamint a hatóságoknak megbecsülését érdemelte ki. A még mindig gyengélkedő jubiláns örömünnepének fényt és melegséget adott az a szép kitüntetés, hogy ipari köz- igazgatásunk legelőkelőbb vezérei eljöttek, hogy elismerésüknek, sőt személyes megbecsülésüknek tanúbizonyságát adják. Öt, hatalmas Mercedes autó robogott végig Rákosszentmihály utcáin a Hauser portára, a kiváló vendégekkel, kiknek sorában ott volt vitéz Csécsy Nagy Imre altábornagy, a honvéd- főtörvényszék elnöke, Koszó István belügyi államtitkár, Csécsy Nagy József miniszteri tanácsos, Csécsy Nagy Miklós udvari tanácsos, Pálfy Dániel nemzetgyűlési képviselő, az Ipartestületek orsz. szövetségének elnöke, Purebl Győző dr. szfőv. tanácsnok, Dobsa László dr. az Iposz. igazgatója, Pilisy Sándor és Lajos miniszteri titkárok, Szilágyi Gábor dr. tb főszolgabíró, Kopa Károly dr. vármegyei főjegyző, Gergely György dr. rendőrkapitány, Stojanovits Pál dr., Király Elemér százados, Záborszky Zoltán Cinkofa főjegyzője, Relle Mátyás dr. cin- kotai aljegyző és Krenedits Imre járási tisztviselő és sokan mások, az ünnepelt kartársai közül is Rákosszentmihály képviseletében Kecskeméthy Vince bíró, Krenedits Sándor főjegyző és Balázsovich Zoltán szerkesztő vettek részt a jubileumon. Az ünnepelt színes lampionokkal és villamos lámpákkal behálózott pompás kertjéből az eső beszorította a szobákba a vendégsereget, de nem ronthatta meg az ünnepély hangulatát. A pazar és kitűnő lakoma során számos felköszöntőben méltatták Hauser Gyula érdemeit. Különítsen meleg és ékesszavu volt Pálfi Dániel, Csécsy Nagy Miklós, Kopa Károly és Purebl Győző üdvözlő beszéde, amelyeket számos más felköszöntő követett, bőven kijutván az elismerésből és jókivánatokból a figyelmes háziasszonynak is. Az ünnepségen a kis úti banda muzsikált Manek Antal vezetése alatt, elismerést aratva az előkelő vendégek előtt is. Megjelent a lakoma során az iparos dalkör és szebbnél-szebb dalokkal gyönyörködtette a vendégsereget, Málovits Lajos, az ipartestület elnöke pedig meleg szeretettel tolmácsolta a helybeli iparoslársak üdvözletét, mire Hauser Gyula mélyen megindulva válaszolt. A kitűnő hangulatú jubiláris estély a késő órákig együtt tartotta a társaságot. Mansz estély. A Mansz sashalmi fiókja junius hó 30-án a Schuszter-féle vendéglő kerthelyiségében fényesen sikerült műsoros estéllyel egybekötött táncmulatságot rendezett. Az estélyen vagy másfélezer főnyi, igen szép közönség vett részt. Nagy számban vonult fel a rákosszentmihályi társaság is, hogy a derék egyesület céljait támogassa. A közönség nagyon jól mulatott és megelégedéssel dicsérte a buzgó rendezőség figyelmét. A műsort Jablonczy Jenöné .nyitotta meg, költői lendületű és hévvel előadott, hazafias beszédével, melyben az egyesület hazafias és kulturális céljait ismertette. Osztoics Zsigmond és neje, Joó István és neje vidám kedvvel és ügyesen adták elő a -„Lajcsi bácsi" cimü tréfát. Igen nagy hatást keltett Körössy Endre vendégszónok pompás hazafias beszéde, melyet a Magyar Nemzeti Szövetség nevében mondott. A kitűnő szónok és lángoló lelkű hazafi a szokottnál is nagyobb sikert ért el. Gudricza Rózsika és Schmidt Ferenc tréfás párjelenetet adtak elő hatásosan. A sashalmi állami iskola tizennégy leánynövendéke remek magyar táncot lejtett. Meg kellett ismételni. A betanításért Szlavik Margit és Bhear Mária tanítónőket illeti elismerés. Négy iskolás lányka irredenta dalokat énekelt, majd Kuczkay Magda énekelt a saját zongorakiséretével. Jól iskolázott, kellemes hangja és jeles zongorajátéka egyaránt zajos elismerésben részesült. Gyönyörű virágcsokrot kapott és újra meg újra hallani akarták. Jablonczy Jenő mint vidám gyorsrajzoló szerzett tapsokat, Osztoics Zsigmondné pedig tisztán csengő szopránjával aratott nagy sikert Békeffy tréfájában Jablonczy Jenőné, Joó Istvánná, Jablonczy Jenő és Kemény Károly keltettek figyelmet és derültséget. A fényes siker főként Balogh Zoltánná elnök és Osztoics Zsigmond százados a buzgó és avatott főrendező érdeme. A színpadi rendezésért és díszítésért Ovardits Ferencet illeti köszönet. A tiszta jövedelem, az eddigi számítások szerint 270.000 kor. Adakozók és felülfizetők névsora legközelebb, * a „Szent István“ gyógyszertárban vegye az Arc, kéz, fog és hajápolásra való szereket. Szappanok, Kölni vizek, Parfümök a legjobb minőségűek raktáron. LáVFFEB TIVADAR-féle BELVÁROSI kölcsönkönyvtár Budapest IV. kér., Váczi-ntcza 19. szám. ülagyar — német — franczla — angol müvek. ZSÜFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjúszövetek kereskedése BUDAPEST, IY., Yáczi-utcza 25. Piarista-utcza sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol-, skót- és Irland! szövetekben valamint selyem- és egyéb bélésárukban. Azsur, plissé, gouvré, gombáthuzás kézi- és mühimzés leggyorsabban és legju- tányosabban készül: Stern Erzsébet kelmefestő és vegytisztító intézetében. Budapest, ¥!l. kér., Dohány-ufczs 59. szám. FENYŐ m BOZSIN szörm eszalonja. Saját gyártmányú szűcs- és szörmeáruk a legnagyobb választékban. BUDAPEST, IV., TELEFON: 61-6/. Váci-utca 10. I. em. SHAHRPOON a legjobb fej- és hajmosópor KISS LÁSZLÓ drogéria IV. Veres Pálné-utoza 10 Legfinomabb Stearin- és viaszgyertyák, tömjén, mécsesek kaphatók házi es templomi használatra Ecclesia egyliázmüvészeti is áruforgalmi r-.t. cégnél, Budapest, IV., Váci-utca 59. sz. STROBL MESTER STREL1SKY udvari fényképésznél fotografól. Budapest, Dorottya-utca 1. Gerbeaud-palota. Tessék a névre hivatkozni. Telefon : 37—36. kiámtásb"*oo Grosshändler J. Budapest, IV. Semmelveis-ttíea 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebéi lő-, url- és szalon-berendezésekben. A főváros legelegánsabb és legdusabb ©.■va.toaao.oToí 1 rajtára, S zőlőper metezőt Rákosszentmihály Béla-utca 16. keresek megvételre LAUBIN és KLEMENT részvénytársaság vezórképvisel ete Budapest, VI., ^.ncLrd©©3r--u.t lO