Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1923-08-12 / 32. szám

fölt!. évfolyam. Rákosszentmihály, 1923. vasárMp, augusztus 12. 32. szám rAkos vidéke TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZAMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap Felelős szerkesztő: BALÄZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre 8000.— K Fél évre: . . 4000.— „ Negyedévre: 2000.— „ Egyes szám ára 200 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Serkentő példa. Érdekes dolgok történnek a mi tőszomszédságunk­ban, az ifjú Sashalom községben. Sok tusakodás, vitat­kozás, — sőt mondjuk ki nyiltan, — civakodás után konioly és kemény munkába fogott ez a jóravaló és törekvő polgárság, amely még a rosszabb pillanatokban is sok erényéről tett tanúbizonyságot, az egyetértés és egymást megértésnek felemelő idején pedig nagy­szerű tettekkel tudja meglepni a világot. Rengeteg sokat áldozott, dolgozott közcélokért már a telep régi polgársága is és nagyszerű eredményekkel dicsekedhetett. Majd az újabb időkben, bárha sajnálatos visszavonás keletkezett is az egyházi ügyekben, mégis csaknem napról-napra, hétről-hétre nagy lépéseket tettek meg a haladás és fejlődés utján. Nem volt meg az egyetértés a Cinkotától^való különválás ügyében sem, azonban mialatt a vita folyt, szép csendesen megszüle­tett a felsőbb hatóságok jóváhagyása s egy szép napon az Ehmann-telep polgársága arra ébredt, hogy nem Cinkota egyik telepének lakosa többé, hanem Sashalom község közönségévé vált. Szinte zajtalanul történt meg azután az uj község megalakulása, szervezkedése. Lefolytak a választások és megindult a községi élet, csak most már ott akadtak fenn a jó szomszédok is, mint ahol mi a plébániánkkal: nincs községháza, nincs az uj községnek székháza, tanácskozó meg dolgozó helyisége, adószedő hivatala. Már pedig olyanforma a község székház nélkül, mint a mi plébániánk parochia nélkül, sőt még súlyosabb ott a helyzet, mert a mai lakásszükében bérelni sem lehetett a község hivatalai számára csak úgy ahogy megfelelő helyiséget sem ... Mi, a mi plebániaházunk számára esztendők óta gyűjtögetjük verejtékkel a garasokat és bár épitünk a magunk terve és akarata szerint, ami a legnagyobb gondot és legmerészebb vállalkozást jelenti a mai világ­ban, tehát a legnehezebb feladat megoldására vállalkoz­tunk, de mi tűrés-tagadás, esztendők óta csak lépésről- lépésre haladunk előre s még ma sem tudhatjuk bizo­nyosan, hogy mikor virrad reánk az örömnap, a ház­felszentelés dicsőséges ünnepe. A sashalmi szomszédok ellenben összedugták a fejüket, amikor látták, hogy köz­ségháza nélkül nincsen község és egy-kettőre össze­szedtek hét millió koronát és megvásároltak belőle a Bercsényi-utcában egy úgy, ahogy megfelelő épületet s azt alakítják át községházának. Annak az uj községnek Rákosszentmihálynál bizonyára nem gazdagabb lakos­sága hetek alatt meg tudta teremteni a hétmilliós tőkét a közös cél javára. Úgy adogatták össze, ki örökado- mányképen, ki kölcsön a község számára, ami pedig a nem csekély summából hiányzott, azt hozzáadta hitei- képen a Sashalmon nemrég szép sikerrel létesített és ■ hamarosan felvirágzott hitelszövetkezet. Most tehát már | nem fáj a feje Sashalom községének; van háza s ami j adósság terheli érette, azt is hamarosan lerúgja magáról, mert ahelyett, hogy drága helyiségbért fizetgetne, szépen letörleszti majd a tartozását. Nem lehet bizonyos meghatottság nélkül fogadni ennek a dicséretes eredménynek, ennek a tiszteletre­méltó és erőt mutató buzgóságnak és ennek az imponáló kemény akarásnak a hírét, amely nem irigységgel tölt el { minket, hanem csak megbecsülést ébreszt bennünk és arra alkalmas kiválóképen, hogy serkentő példaként állítsuk a magunk közönsége elé. Mert ha manapság olyan könnyen dobálóznak is az emberek a milliós számokkal, mégis csak nagy dolog, amit odaát müveitek ezekben a hetekben és mégis csak eszünkbe kell, hogy jusson, vájjon miért nem tudjuk mi is valahogy ilyen- fórmán, Kolumbus tojásaként megoldani a mi keservesen vajúdó plébánia kérdésünket, amely minél tovább húzó­dik, annál nehezebb lesz és annál súlyosabb áldozatot követel. Érdemes ezen egy kissé elgondolkozni, miközben szeretettel köszöntjük sashalmi szomszédainkat nagy sikerük alkalmából. Képviselőtestületi közgyűlés. Rákosszentmihály képviselőtestülete csütörtökön dél- l után rendkívüli közgyűlést tartott Kecskeméthy Vince biró, í elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére Böhsl Ferenc és Pálfi I J^ncs tagokat kérte fel. Krenedits Sándor főjegyző, előadó napirend előtt előterjesztette Vasa János községi tisztviselő kérelmét, ki a közigazgatási tanfolyamon óhajt résztvenni s ezért tíz hónapi szabadságot kér. A kérelemnek egyhangúlag helyt adnak. A távollevő Vass János helyét kisegítő munka­erővel pótolják. A közellátási osztályt augusztus 15-ével végleg meg­szüntetik. A szigorú uj kormányrendelet szerint ugyanis köz­ségi ellátásban ezentúl csakis a teljesen munkaképtelen és keresetnélküli rokkantak és hadiözvegyek részesülhetnek, Rákosszentmihályon tehát legfeljebb 200 család (500 lélek). A háboru-szülte közellátási osztály tehát feleslegessé vált. A megmaradó néhány élelmiszerjegyet az elöljáróság osztja ki ezentúl, a hatósági liszt kezelését pedig a Hangyára vagy más üzletre bízzák. A volt községi raktárt nem adják bérbe, mert arra a községnek van szüksége. Az Önkéntes tűzoltók számára kötelező ügyelet tartá­sakor ugyanolyan óradijat állapítanak meg, mint amekkorát a rendőrség húz. (Ez idő szerint óránként 600 kor.) Az iskolák tatarozása igen nagy gondot ad. Szabó József a kőműves munkára 757i00 kor. Payer Willibald az ácsmunkára 4050CO kor. -költséggel tett ajánlatot, de azóta mindketten ICO százalék pótdijat kérnek, Szabó József kije­lenti, hogy kész nyílt számlára, haszon nélkül is elvállalni a munkálatokat, amiért a képviselőtestület köszönetét mond. Egyébként megbízzák az elöljáróságot, hogy a szükséges Upank mai száma 8 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom