Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-07-08 / 27. szám
6. oldal. RÁKOS íVIDEKE 27. szám. Sporthírek. BEAC versenye. Egy kezdő atléta sohasem tudja versenyen teljes képességét érvényesíteni, mert küzd a lámpalázzal. Ezért fontos, hogy az RTK minél gyakrabban indítsa atlétáit, kik különösen e tekintetben, egytől-egyig kezdők. Jó iskola volt erre a BEAC versenye, melyen Bence, Gaal. Vince és Szanyi indult. A start izgalmait bőven volt alkalmunk megszokni, a 100 m. előfutamoknál 4-5-ször mondott csütörtököt a starter pisztolya, végül is tapsra indultak. Bence és Szanyi 100 méteren szerepeltek, dacára, hogy a mi megszokott kemény talajunk után a BEAC pálya túl lágy talaja nagyon zavarta őket, 13 mp. belül futottak, mi reményre jogosít. Kun 8C0 méteren indult; mint aféle kezdő, nem tudott kellő időben az őt körülzáró társaságból kiszabadulni. Gaal nagyon jól bírta az 1500 méteres távot, de ügyetlen cipő- kötésével elszoritva lábán a vérkeringést, kénytelen volt a harmadik körben kiállani, bár jó harmadik volt. ügy Kuntól, mint Gaáltól rövidesen eredményt is várhatunk. RTK Egerben. Az egri Move Sp. E. országos bajnoki versenyén vettek részt vasárnap a szentmihályi atléták. A versenyre tizennégyen voltak benevezve, s elismeréssel kell kontatálnunk, hogy mind a tizennégyen megjelentek a startnál, mi a szakosztály fegyelmezettségét, s atlétáink helyes sportérzését jellemzi. Szombaton d. u. 5 órakor indult útnak Cserjesi művezető és Zsaludek atletakapitány vezetése alatt a kis társaság, melynek tagjai voltak Csattogányi Endre, Cserjesi Antal. Farkas István, Kenessey Béla, Kun Gyula, Orbán Antal, Oberding Miklós, Orsay Károly, Dr. Simon Ferenc, Szanyi Ernő és Wayand István atléták, Váradiné, Fazekas József, Kersmann József és Gaal Béla, mind az atlétika lelkes hivei. Vasárnapi gyorsvonattal a szakosztály érdemes elnöke Pender K. Farkas nejével és Beck Viktorral követte őket. Az egri sporttelep ideálisan szép helyen ősparkban, az érseki kertben van elhelyezve. A százados fák között talált helyett a football-, atlétikai- és jégpálya, a gyönyörű teniszpálya, tekepálya és klubépület. Maga az atlétikai pálya, kissé nagyon is elhanyagolt, salakos ugyan, de rég óta nem lehet szakszerű gondozás alatt, mit sajnos stafétánk érzett meg legjobban. A verseny országos volt, 18 egyesület atlétái, köztük a BEAC, KAOE, Csillaghegy, a Miskolczi és Gyöngyösi Sp. E. tagjai találkoztak itt. Oly társaság, melyben a mi Fatal gárdánknak szerepelni már dicsőség. Délelőtt folytak le a csapatversenyek Eger város bajnokságáért, melyen kiváló eredménnyel dolgoztak az egri Move, a Miskolczi Vasutasok Sp. E. és a Gyöngyösi Atléták. Impozáns testtalkatu suiyatléták melleit a mi fiaink szinte eltörpültek. A délutáni p’rogrammot a 10C m. síkfutás nyitotta meg öt előfutammal. Nagy örömet keltett, mikor kapitányuk, a mindenki Tóni-bácsija, jó idővel fűlött be másodiknak a célba. Helyezést értek el az előfutamokban Csattogányi, Beck és Orbán. A döntőben azonban Buchman Cs. F. C, Watfay és Winter. KAOE foglalták el az utolsó három helyet. A 8Í0 m. futásban Kun az indulás után mindjárt az élre szökik s marad az egész futam alatt. Az egyenesben Nagy (MEGE) és Koszta (BEAC) megszorítják ugyan, de Kun kitünően vett spurttal elsőnek fut be; követte Nagy, majd jó harmadiknak Koszta ér be. A dobószámokban a kiváló versenyzők mellett elmaradtak a Stentmihályiak. A 400 m. síkfutásban Kun diktálja a tulerös tempót. Itt már nem engedték kiszökni, folyton a sarkában voltak. Egyenesben Ráday (BEAC) és Mendelényi (Cs. FC) beérkezik, s heves küzdelem után Ráday elsőnek, Mendelényi másodiknak ér célt, mig Kun kénytelen a harmadik hellyel megelégedni. Még Eger város 4X100 m. bajnoki staféta versenyébe szólt bele az RTK, s ha nem kiséri balsors, meg is nyerhette volna. Két előfutam után Csillaghegy] FC Egri Torna Egylet és RTK kerülnek a döntőbe. Orbán jól startol, váltásig behozza a külső körök előnyeit; Cserjesi már előnnyel vált Beckkel, ki nagy erővel tör előre, azonban a túlélés fordulóban a laza belső" pályán elbukik. Felugorva visszalép az elejtett botért, s fut tovább. Hátránnyal váltja Csattogányi, ki kitünően futva fogyasztja a bukás okozta hátrányt, s jó harmadiknak fut a célba GondozoUabb talajú, jobb fordulóju pályán megtartották volna a már előre javukra könyvelt győzelmet a fiuk, mit remek futásaikkal szép váltásaikkal meg is érdemellek volna. A verseny után á budapesti atléták (BEAC, Csillaghegy, KAOE) egy társaságba tömörülve a vendéglátó egrieket nélkülözve kedélyes vacsorával fejezték | be a nagy napot. Szeretettel éltették lelkes elnöküket, Pender I K., Farkast és kapitányukat Zsaludek Antalt, kik nagy elfoglaltságuk mellett is mindig megjelennek ott, hol fiaik versenyre kelnek. A MASZ pestvidéki kerülete f. hó 15-én Dorogon rendezi meg bajnoki atlétikai versenyét. Mint értesültünk az RTK g Csattogánvit, Becket és Zsaíudeket 100 méterre, Kun Gyulát t 4C0 és 8C0 m.-re. Cserjesit 110 m. gátfutásra, Vargha Gyulát, Í Váradit és Farkast sulydobásra és Gerőt valamint Pendert a 3000 in. gyaloglásra nevezi be. A csapatot ismét kisérni fogja az egyie gyarapodó érdeklődők tátsa=ága. Az RTK házi uszóversenyét a szakosztály lakintettel a f hűvös időjárásra elhalasztotta. Az újabb terminust kellő idő- f ben publikálják. Házi atlétikai verseny. Ma tartja az RTK atlétikai szak- I osztálya az idei II házi versenyét, melyen már az újoncok is ! bemutatják képességeiket. A versenyen állapítja meg a veze- f tőség, kiket indít a BTC 15-iki kezdők és az MTK ugyan | ezen a napon tartandó ifjúsági versenyén. j ^HIVATALOS RÉSZ. j 8223/923 kig. Árverési hirdetmény. Pest-PiÜ9-Solt-Kiskun vármegye árvaszékének 38378/923 j árv.. számú határozata folytán kiskorú Mácsai Irén és nagy- I korú társai közös tulajdonát képező rákosszentmihályi 2591. | sz. tkvi b. ben A—1 sor 4449 Hr. szám alatt foglalt ingatlan \ a rajta épült házzal és tartozékaival együtt a rákosszentmi- I hályi községházán 1923. évi julius hó 11-ik napjának délelőtt f 10 órakor megtartandó nyilvános próbaárverésen el fog adatni, i Árverési feltételek a községi elöljáróságnál (2. sz. szoba) I megtudhatók. Kikiáltási ár: 3,000.000 korona, i Rákosszentmihály, 1923. julius 5. Elöljáróság. V Hirdetmény. Felhivatnak ezúton is mindazon háztulajdonosok, kik i nyári lakót tartanak, hogy bejelentési kötelezettségüket a köz- í ségháza adóügyi osztályánál is teljesítsék az ugyanott kap- j ható bejelentő lapon. Bejelentési határidő a beköltözés nap- i jától számítandó 8 nap. | Rákosszentmihály, 1923. jun. hó 21. Rónay, s. k. jegyző. \ Y^ELHIVOM A TISZTELT KÖZÖNSÉG FIGYELMÉT ARRA, 5 Jr* hogy lakatos műhelyemet megnyitottam. Jutányos árért | használt és uj tűzhelyek, üstházak vannak eladók. Vas- f redőnyt, faredőnyt, valamint javításokat jutányos árért készítek. | Kátay Lajos lakatosmester, Rákossztmihály Lj Almásy- \ telep Diófa-utca 3. (Cinkotai határut sarok.) I 'i t } legolcsóbb beszerzési forrása. Állandóan nagy választék fűszerek, borok, likőrök és háztartási cikkekben. Cipész kellékek. Bőr és talp. WEISZ J RÁKOSI- és RÁKÓCZI ÉT SAROK \ SSsarvas Imre és Társa épület és tüzifakereskedők Mária- és Csöméri-ut sarok j Raktáron tart faragott és fűrészelt erdélyi és felscmagyar- s országi épületfát, deszkát minden méretben, azonkívül lécz, i staffíi, fenyőrud. Olcsó zsaluzoi anyag, akácfakeriíés, oszlop stb. Fűrészelt import tűzifa házhoz szállítva kapható. i ■ — i mvmm i i ISSÉÉ Z5IGMOND ée TSA Angol férfi- és női szövetek» béléeáruk raktára I Budapest, XV. Kígyó-utca §. es. I Klotild-palota. I Zirmann János vendéglője f Rákosszentmihály» Piacztér Kitűnő fajborok. — ízletes ételek. — Figyelmes kiszolgálás. — Méltányos árak.