Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1923-05-27 / 21. szám

21 szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5 oldal dóan jól felszerelt, fővárosi színvonalon álló és versenyképes árakkal dolgozó üzlettel ajándékozta meg. Érthető tehát az ] érdekelt közönség felháborodása és megdöbbenése, midőn j néhány hónappal ezelőtt az egyesületi választmány a Varga j Sándor bérleti szerződését nem újította meg, hanem a bérlő tudtán kívül más ajánlkozónak akarta átadni az üzle­tet A méltánytalan és nem szabályszerű módon hozott hatá­rozat olyan elégedetlenséget keltett, hogy az ügyet közgyűlés elé akarták vinni, azonban az elnökség közbelépésére a választmány hosszú tárgyalások után végre is visszavonta döntését és az egyesület érdekeinek megóvása mellett a bér- i leti szerződést Varga Sándorral megujitotla. Az ügy, mely j hónapokon át izgalomban tartotta a telep közönségét, igy végre is általános megelégedésre nyert befejezést. A Mansz Sashalmon. Május tizenötödikén meg­alakult Sashalmon a Mansz helyi csoportja. A népes j gyűlésen a budapesti központból Körösy Endre jelent j meg és lelkes beszédet tartott. Megalakulás után meg- i választották az egyesület vezetőségét. Repülőnap. A Magyar légforgalmi rt. a szegény gyermekek javára repülőnapot rendez május 27-én Mátyásföldön. A telep közönsége érdeklődéssel támogatja a nemescélu vállalkozást. Zirmann János vendéglője Rákosszentmihály, Piacztér Kitűnő fajborok. — ízletes ételek. -— Figyelmes ki­szolgálás. — Méltányos árak. 13“ Budapest szenzáczíóját képezik XI ELSNER OSZKÁR áruházai föűzlet IV. Pirizsi-Dtcza 3. sz. Koronah;raeg-utcza sarok. Nagy választék szalagokban, csipkékben, jabots echar- pe, shawlokban és mindennemű divatcikkekben. &chmideg szőmeház BUDAPEST IV.f PÁRISI-UTCZA 6. SZÁM. Szörmekülönlegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, Javítások jutányosán. Újabb adományok kimutatása a plebániaépités javára. 1923. január 1-től május 1-ig: Krier József esperes Mihalkó- Nagy esküvőn, néhai Dóra Mihályné emlékére 400—400 K; Girardi Géza, Róna Mihályné, N. N. 30— 30 K; templomi gyűjtésből: 24.023.20 K; özv. Farkas Istvánné, Winhoffer Józsefné 20 - 20 K; Miksa Istvánné, özv. Kubinyecz Samuné, N. N., br. Glaubitz emlékére, Király László, br. Podmaniczky Elemérné, N. N., Ziska Hona, N. N., N. N., Szabó István, Marosi Józsefné (Annatelep), N. N., Főző Józsefné, dr. Renner Márton, özv. Bozsák Alajosné, N. N., Held Ede 1000—1000 K; N. N., N. N., Fridrich Antalné, Manek Mihályné, Balog Józsefné, N. N., Paulovits Jánosné, Kalecsinszky Märyke, özv. Prágay Pálné, Kalecsinszky György, özv. Vas Józsefné, P. J., özv. Rábel Józsefné, Karolin, Krajcsovits N. 100-100 K; Reich Albertné 600 K; N. N., Kaknics Olga, Russel József (Budapest), Molnár Zsigmond plébános, N. N. 2000 - 2000 K; N. N., N. N., Kapcsos József, özv. Mártonná, br. Podma­niczky Georgina 300 — 300 K; özv. Czudlin Tivadarné, Klimkó-Várady esküvőn, N. N, Kiss Józsefné, Várhegyi Aladár, Rozmanith Janosné, Kertész Anna, Kereki Józsefné, Husvéth Pál, N. N., N. N., N. N. 200-200 K; N. N., Takács Mária, Szekeres János és neje, N. N, Lázár Ágostonná, Márkus Ducy, N. N., N. N., özv. Vekerdi Sándorné, N. N., Antal Károlyné, Jablonszky-Kovács esküvőn, Halada László, Halada Lászlóné gyűjtése, Hegyi Istvánné, özv. Gandalovits Jánosné 500—500 K; Rothhammer Róza Anna kereszt anyja, Stepanek Antal, Holló Ágoston 5000 - 5000 K; Rothhammer István 100.0CO (osztrák) K; N. N. egy ezüst korona, Stráhl Vilma, Takács Andorné, Csúcs Kálmán, dr. Taraba József 150- 150 K; egy ismeretlen 4000 K; P. J. 10 dinár; N. N. 60, N. N. 10 K, Bokor Anna (Belényes) 250, N. N. 1200, Bauernhuber Gyula és Imrei Ilona, N. N. 10—10 ezer K, Veszprémi Győző 450, Málovits—Rankos esküvő 1500 K, s a három téli estély: 117.453+46800+83993 koronát jövedelmezett. Hálás köszönet érte minden jótevőnek. Ezen összegekből készítik el az épület külső falait tetömagasságig, amikor is elérkezett jószándékunk a legnagyobb megpróbáltatásához: fát szerezni, hogy tető alá jusson az épület. Bízunk hozzá, hogyha az Isten jászán- dékainkban küzdelmek elé állított bennünket, erőt is ád hozzá, hogy legyőzhessük azokat. A plébániát építő bizottság. Olcsó jászol eladó. Szentkorona-utca 37. sz. háromszobás lakásért egy milliótól egv és fél millió koronáig fizetek lakbért 2 és fél évre. „Takarékpénztár.“ CTDCI Y Bdv- fényképész­ei nCLIOM nél fotogralál. Budapest, Dorottya-u. 1. (Gerbeaud-palota). Tessék a névre hivatkozni TELEFON 27- 36. NŐI GYÁSZRUHA KÉSZÍTŐ VÁLLALAT Horváth és Halász Budapest, Vóczi-utcza 26. Párisi-utcza sarok. Cekete kelmék, kész női * ruhák, felöltők, keztyük, gyászkülönlegességek stb. dús raktára. Gyászruhák kívánatra 4 óra alatt készíttetnek. Telefon 861. HAAS MIKSA butornagykereskedő és lakberendező Budapest, IV., (Belváros) Hajó-utcza 12—14. Műbutorokban, elsőrangú kárpitos árukban állandóan dús raktár igen jutányos árak mellett. • PISZKER EMIL BÜ9AFEIT IV., 10KQHABEBCIE6-V. a. Az utolsó szegig minden épitő anyagot előnyös áron beszerezhet a RÖkk-teíepen, Czinkotai Nagy Itcze. •» IVI Á n A Q női kézi munka IN és rajzmüterme Budapest IV., Koronaherczeg-utcza 11. sz. LAKÓ Hl. cs. és kir. udv. szállító BUDAPEST, SZERVITATÉR ÉS KORONAHERCZEG-U. SAROK. Porczellán és üveg. Iparművészeti dísztárgyak. AGYAR C0NFEKTI0 ÜVEK R. T. :::: Ezelőtt: U NGAR LIPÓT BUDAPEST, IV.. KOSSUTH LAJOS-UTCZA 2. FinVAlAVtt 1 Egy perczig se törje a fejét * lyytSItSIO * hanem menjen MUhlbacher tűzifa és széntelepére Rákóczi-u. 14. szám, ahol mindig a legolcsóbb napi áron szerezheti be téli tűzifa és szén szükségletét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom