Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1922-03-26 / 13. szám

2 oldal. ftÄKOS iVJDEkB 13. szám. zonyára az egyháztanács elé kerül mielőbb s ott döntenek felőle, valamint az épület tervei dolgában is, ami szintén fontos része a kérdésnek. Ha ugyanis ekkora áldozatok árán, lehetetlen időben megépítjük a parochiát, akkor a tervek dolgában kell legalább előrelátóknak lennünk és szép, alkalmas, czélirányos, maradandó és a jövőre is számitó dolgot teremtenünk. Visszapillantás. Néhány évvel ezelőtt két-három lelkes diák elhatá­rozta, hogy itt Szentmihályon olyan egyesületet vagy kört alakit, hol a szentmihályi diákokat, kik szétszórtan a^főváros különböző iskoláiba jártak, egymással megis­mertessék és baráti körben egyesítsék. Egy szép napon — az időre pontosan nem emlékszem, gondolom 1915. deczember 8-án — összehívták a diákságot a központi iskolába, melynek egyik termét Wayand igazgató szivessségből rendelkezésünkre bocsátotta. Össze is jöt­tünk vagy 18— 20-an, beültünk a padokba s szivszorongva, mintha valami nagyfontosságu dolog történnék, vártuk, mig a legidősebb közülünk (alig volt 15 éves mi meg 13—14 évesek) felment a pódiumra s beszélni kezdett. Előadta tervét: hogy alakítsunk önképzőkört, jöjjünk össze minden szombaton s aki tud felolvasást, előadást tart, avagy szaval. Persze, hogy lelkesedéssel fogadtuk tervét s mindjárt meg is választottuk őt, mint a. leg­nagyobb tekintélyt, elnöknek. (Már azért is, mert bátor­sága volt, hogy kíálljon és beszéljen.) Hogy csodáltuk eztl össze is jöttünk minden szombaton. A nagyobbak felolvastak, szavallak, sőt olyan is akadt, aki szabad előadást is tartott. Cél az volt, hogy az iskolai tanul­mányokat megismételjük s ezzel művelődvén, egyúttal barátságra, egyetértésre és együttmunkálkodásra szok­junk. Őrömmel jöttek a fiuk és milyen boldogok vol­tunk, mikor láttuk, hogy ülésről-ülésre mindig többen vagyunk. Mindegyikünk arra törekedett, hogy felmutasson valamit. Szépen fejlődött a kis kör. Minden szombaton volt ülés, kivétel nélkül. Kirándulásokat rendeztünk, sportoltunk stb., egyszóval hasznosan és mégis igen pompásan töltöttük szabadidőnket. Igaz, hogy itt se volt minden fenékig tejfel, voltak apró-cseprő torzsalkodások de ezek simán elmúltak. Az idő telt. a kis diákokból érettségi előtt álló ifjak lettek. Most azonban már valami nagyobbat akar­tak, ami jobban megfelel koruknak és egyéniségüknek. Így változott át a kicsinyes, igénytelen „önképző kör“ a nagy diák hiúságának megfelelőbb „Ifjúsági Egyesület­té. Hatalmas lelkesedéssel fogtak hozzá az uj tervek megvalósításához. Sajnos, a terveket nem lehetett keresz­tül vinni, mert a rendszeres munkát meggátolta az átkos kommunizmus. A gyászos korszak alatt csak csendben működ­tünk. Kedves emlékű nyilvános ülésünk volt a polgári iskolában 1919. augusztus 2.-án, a kommunizmus utolsó napján. Izgalmas időket éltünk. Aznap délelőtt jó híre­ket hallottunk a vörös világ bukásáról és elhatározták néhányan, hogy eljátszszuk a Hymnuszt. Ezt azonban a jelenlevő direktóriumi kiküldött nem engedte meg. Szép számú közönség volt jelen. Mi az ülés végén annyira felbuzdultunk, hogy mégis elkezdtük a Hymnuszt játszani. A közönség felállt, örömkönnyel teli szemmel boldogan énekelte — oly sok megpróbáltatás után a magyar nemzeti imát!... Mily lélekemelő látvány volt ez. Felejthetetlen emlék.... (Tessék elképzelni a direk­tórium kiküldöttét, hogy érezte magáit) Alig, hogy a proletáruralom megbukott, megkezd­tük az újjászervezést. Hatalmas kulturális egyesületet akartunk szervezni. A főczél az volt, hogy a nemzeti érzés kifejlesztésével, egyetértő közös munkával a jövő magyar társadalom nehéz munkájára előkészüljünk. ZSUFÉA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjúszövetek kereskedése BUDAPEST, lY„ Yáczi-utcza 25. Piarista-ntcza sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol-, skót- és irlandi szövetekben valamint selyem- és egyéb bélésárukban. ífiffAT; ürosshändler J. Budapest, IV. Semmelveis-utca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédlő-, uri- és szalon-berendezésekben. ! Modern és hasznos választékban olcsó árakon kaphatók j PtffcffeiLr fényképészeti czikkek P.SS14. tiLctk Oay szaküzletében Budapest IV. Városház-utcza 2. Árjegyzék és útbaigazítás díjmentes Saját műterem kizárólag amatőr czélokra. BBasssmsesiaa^e^mmfmagsaixa^mmssis^íSBa^Eswrr- nr ír h —Taiinn SHAMPOON a legjobb fej- és hajmosópor KISS LÁSZLÓ drogéria IV. Veres Pálné-utcza 10. £3 jC'lVf ET czi P ö s za 10 n BudaPest> W. £3 iL*iiN IuL Bécsi-utcza 5 szám. Félemelet, Teiőtől-talplg ruház a Tulipán Gyermek - Otthon áruház, DARVAS JENŐ Budapest, IV., Koronaherczeg-ufcza 8. sz. i A Budapest-Czinkotai Hév. végállomáson lévő KÖNYV- ES HÍRLAPÜZLET tisztelettel ajánlja dúsan felszerelt raktárát: könyv-, levélpapír és Írószer-újdonságokban. További támogatást kér illő tisztelettel: Rosner Hugó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom