Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-11-05 / 45. szám
XXII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1922. vasárnap, november 5. 45. szám RÁKOS VIDÉKE T4RSÁDÁLNI, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁKOSVIDÉKI EOYESÖLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelői szerkesztő: BALAZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési Ar: Egész évre 480.— K Fél évre: . . *40.— M Negyed évre: 120.— „ Egyes szám ára 10 korona. Hirdetésekéi felvesz a kiadóhivatal. Égő mécsek. Irta: Taraba József dr. Az őszi hideg végigtánczolt már a nagy természeten. Sebtiben csodálatosképen még hagyott egy- pár zöld lombot, sőt még a fűről is leszáradt minden nagyobb baj nélkül az első csillogó dér. Az utak azonban teli vannak lehullt levelekkel. Még egy hete daczoltak a széllel, ma már sárban hevernek elsárgulva. Nemrégiben még árnyékot adtak az arramenőnek, hogy ma lábával tapodhassa zörgő csontjukat 1 Hulló levelek a haldokló természet búcsúszavai. Néma jelek sok jelentőséggel: elmúlt emlékek könnycseppjei, megható prédikacziók az elmúlásról. Hova tűnt az illatos akác szirma? Hova a pompázó piros rózsa ? A vadgesztenye fehér gyertyái is elégtek s ropog már a galy a kályha lobogó tüzében. Hulló leveleken visz bennünket az elmúlás gondolata a temetőbe. Sötét estében, sötét dombokon halvány lángocskák lidércfénye ragyog: égnek a kegyelet mécsei. Gyenge hitvesi kezek, kicsi gyermekkacsók, dolgos apakezek s könnytől nedves anyai kezek gyújtották a világot, amely átvilágít a másvilágba s felmelegiti az elhagyatott porladozó csontokat. Mécset gyújtanak a jó atyának, jó anyának, megemlékezésül a testvérnek, a gyermeknek. A mécs ég s mig pici lángját ide-oda fújja a szél, halvány sugarai megcsillannak a múltba révedező emberi szemek könnyzománczán. Mintegy felelevenedik a kedves halott minden emléke s az egyes mozzanat újabb fájdalmat okoz, erősebb ragaszkodást kér s hivebb emlékbetartást fogadtat. Végiggondoljuk az egész életüket. Eszünkbe jut a sok szerencsétlenség, amely érte őket és a sok elhibázott lépés, melybe az élet árja sodorta őket. Látjuk azonban a sok becsületes küzködést, látjuk a nemes jellemvonásokat, a munkás életet, amely a köztisztelet fényével ragyogta be elhunyt rokonunkat. Rágondolunk a kedves humorra, mely oly rokonszenvessé tette őt. Amig az előbbieknél részvétet érzünk, addig az utóbbiak buzdításul szolgálnak, hogy mi se maradjunk el őseink nemes erényeitől. i Ebben mutatkozik a halottak napjának tisztitó hatása az emberekre, amely irányt, lelkesedést, a jóhoz való kegyeletes ragaszkodást önt a mai élő generációba. ' Gyújtsunk mécsest a mi derék őseink emlékének és tanuljunk töltik olyant, amire különösen nagy szükségünk van a mai haszonleső korban. Tanuljunk tőle összetartást, mert ez volt sikerük titka s ennek hiánya most minden életre való közügy rákfenéje. Tudtak ugyan ők is veszekedni, de ha kellett, tudtak összetartani, alkalmazkodni s mi fő egyéni nézeteik egyedül üdvözítő voltáról lemondani. Ma az a baj, hogy nagyon sok a tulokos ember, aki a böl- cseség fokát avval vélte elérni, hogy görcsösen máskép vélekedik és mást akar, mint húsz egymástól külömböző nézetű embertársa. Egész Bábel! Tanuljunk tőlük felebaráti szeretetet, mely egymás megbecsülésére vezetett. Ma is hangoztatjuk elég gyakran a szeretetet, de a gyakorlatban lámpával kell keresnük Különösen hiányzik a mi napjainkban a régiek patriarkális vonása, ami közéle- , tűket bearanyozta. A mai torzsalkodás és elhidegülés = egy csöppet sem válik a közjó előmozdítására, de | még kevésbé az egyes emberek földi boldogságára. Sokkal kedélyesebb volt akkor az élet s mégis több í komoly eredmény jött napvilágra. Hiába nem a i rideg sablon termékenyíti az életet, hanem a meleg t szeretet. ( Tanuljunk tőlük munkaszeretetet. Nem robotolást, mely cél és haszon nélkül görnyed a teher alatt, nem is fennhéjázó és lustaságot tenyésztő munkakerülést, mely nagyon sok esetben hangosan követeli a munkát s orcátlanul kerüli ugyanazt. Nem ez volt a régiek szokása, hanem a lelkiismeretes munka- , teljesítés. Ma a látszat és haszon a fontos, s mellékes az, ’ hogy a vásárolt portéka holnapután már hasznavehetetlenné válik. Miért tartósabbak, miért erősebb, jobb kivitelűek a régi iparczikkek, mert a régi emberek is mások voltak, mint a maiak. t Ezek azok az erények és tanulságok, melyek felvillannak, ha a régiekre emlékezve, a mai ünnepen kegyelettel meggyulnak a mécsek. f.aiwitk ^ávn« 8 oldal.
