Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-10-08 / 41. szám
XXII, évfolyam. Rákosszentmihály, 1922. vasárnap, október 8. 41. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KdSIOAZQATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS rAkosszentmihályi és rákosvidéxi egyesület és testület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ér: Egész évre 480.— K Fél évre: . . 240.— „ Negyed évre: 120.— „ Egyes szám ára 10 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Lapunk mai náma 8 oldal. Petőfi. Üdv neked, tündöklő Eszmei Egykor földi alakban köztünk átrohanó Életi Vakmerő, tüneményes Áloml Üdv neked, halhatatlan Szellem, dalok* kiapadhatatlan forrása Petőfi 1... * Száz évvel ezelőtt, ott a nagy magyar Alföld közepén, egyszerű emberek között, gyűlt ki a csillag, de akkor még senki se sejtette, hogy Petrovits mészárosék újszülötte csillaga leszen a magyar égboltnak; az istenadta, lángelme és lángsziv villanását még akkor senkisem látta a polgári böLső fedett... Éppen száz évvel ezelőtt pillantotta meg annak a kis mécsnek világát, amely a kiskőrösi kunyhó gerendás szobáját bevilágította ... Száz év előtt jött a világra, két esztendő határ- mesgyéjén, éppen az éjfél órájának kísérteties ütésekor, a nagy szellem, amely végig futotta meteorpályáját, hogy Fehéregyháza véres mezején tüzbe boruljon. A láng felcsapott, k rülölelte a költő szárnyra kelő szellemét, s a szellem elszállt messze világokra, beragyogta Európát, átszállóit az óceánon és csodás fényben tündökölt mindenütt és mindenkoron. Száz év 1 Az örökkévalóság hegyében egy porszem milliomodrésze... de mily óriási idő az emberek életében, egy nemzet életében 1 Nemzedékek jöttek-multak; viharok vertek végig országokon, királyi és császári koronák hulltak le... Magyarország e száz év alatt többet élt át, mint eddig félezred éven keresztül. Megküzdötte halálharcát negyvennyolc-negyvenkilenczben, majdnem meghalt... Föltámadt 1 ... Atharczolta a világháborút, legnyomorékabb nyomorékévá csonkították és fosztották ki a „győztesek“, kik soha egy csatát nem nyertek és „vörösök“, akik az ördögnél is feketébbek voltak — meghalt; nem, nem halt meg, csak ájultan fekszik; nem, még ájultan sem, csak legyűrve, fojtogatva, torkán rablók kezével csonka kezén, lábán lelketlen bitangok bilincseivel, — de él, él! Él, mert élni akar, élni tud, — nem halhat meg, hiszen hogyan haljon meg nemzedék, melynek Petőfije volt, nemzet, melynek csillagát, Petőfijét, most tudja csak igazán megérteni és születése százéves évfordulóján lélekkel, szívvel könnyekkel és tűzzel ünnepelni 1 Amint Petőfi emléke, szelleme nem tud meghalni, úgy nem lúd meghalni a nemzet sem, amely ünnepelni tudja. Gyermekkora ismeretes, eléggé hányatott; szülei elvesztik vagyonukat, mellyel taníttatták, úgy hogy nemsokára szegényes viszonyok közé kerül, végigvándorolja egész Magyarországot, Selmecztől Pápáig, Soprontól Zágrábig .. . Nyomorúság kiséri mindenütt, mígnem iskolatársai köréből el vágyik a katonáiét rögös, csaknem sirbatevő útjára ... Aztán meg a komédia mosolyog feléje, de a vidéki színtársulatok, amelyben Thalia papjaként áldoz, távol állottak attól a színészettől, melyről Ő álmodott. A színészet meg- unása után a szerkesztőség szűk szobáiban keresi kenyerét, mígnem felvirradnak a márciusi napok, amelynek idusán egyszerre nemzete élére toppan s a Nemzeti Muzeum lépcsőjén eldörgi a „Talpra Magyar“-1 és teljes fényében ragyog fel Petőfi szelleme... Oly rövid élet jutott neki! Huszonhat évet élt! Negyvenkilenc derekán már kozák patkók tapossák ifjú testét... Ezer év alatt egy ember ér fel ilyen rövid idő alatt a dicsőség és halhatatlanság hegycsúcsára nemcsak nemzete, hanem az egész világ előtt Hulló csillag volt: felvillant, nagyon rövid ideig ragyogott, lángolt, világított, gyújtott, — azután eltűnt 1 Költői talentuma, melyet Isten adott neki, lánglélekkel, izzó magyarsággal, önzetlen hazaszeretettel párpsu t. Lelkülete, vérmérséklete legtüzesebb, leg- gyujtóbb valamennyi kortársa között. Életviszonyai, családi körülményei, hajlamai nagy, nehéz iskolát járattak végig vele az életben. Nyomorgott az éhezésig, lelkileg szenvedett a halálvágyig, kóborolt a lerongyolódásig, a dicsőség fényes felhőiből leesett a megvetés és népszerűtlenség keserüsós pocsolyájába, majd ismét felszárnyalt vissza. És talán soha költőnek versein nem tükröződött úgy vissza élete és lelke, mint Petőfi versein. Ha nem Írták volna meg élet- és jeilemrajzát, verseiből össze lehetne állítani mind a kettőt. Szive, lelke, elméje, jelleme benne van verseiben, mert versei mindig azokból fakadtak. Senki, semmi nem tudta őt meghajlítani, meghódolásra kényszeríteni, rabbá tenni, csak három dolog — szeretete felesége iránt, szeretete költészete iránt és szeretete a haza iránt. A fehéregyházi harcmezőn két honvédsir domborul. Az egyikben száznál több, a másikban hetven honvéd teste porlad. Vájjon hol van az övé?
