Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-08-13 / 33. szám
Rákosszentmihály, 1922. vasárnap, augusztus 13 33. széni XXII. évfolyam. IRAKOS VIDÉKÉ TáRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSV1DÉKI EOYESÖLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALAZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 480.— K Fél évre: . . 340.— „ Negyed évre: 120.- „ Egyes szám ára 10 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Visszhang. — Levél a szerkesztőhöz. — Ósszinte őrömmel olvastam a „Rákos Vidéke“ . g:gutóbbi számában „Magyar jövő4* czimen megjelent isikkedet, a miként minden igaz magyar ember, s imnál inkább családapa, megértéssel fogadhatta a zóvő magyar generáczióról szóló lelkeshangu elmélkedést és örvendező megnyugvást kelthetett szivében sz a törhetetlen bizalom és remény, amely hazánk >xomoru helyzetében immár egyetlen vigasztalásunk. [Mindig jól esik az optimista felfogás minden jó sazafinak, hát még minket, családapákat mennyire meghat a fiaink szeretettel teljes dicsérete, a feladat ß agysága, mely vállaikra hárul és a nevezetes szerep, nmely a magyar jővö kivívásában reájuk vár. 5 Bizonyára a szeretet csillogó üvegén keresztül [£alán egy kis ártatlan túlzás is vegyült a méltatásba, < mmivel a legkevésbbé sem akarom a derék fiuk nrdemeit kisebbíteni, — de lényegében mindenki iggazat ad annak az állításnak, hogy a magyar jövő (mindenesetre főként az intelligens magyar ifjúságtól üügg. Ha lesz még egyszer ünnep ezen a világoh bizonyosan csak ók szerzik még és senki más. Most pedig mindjárt rámutatok, hogy éppen sízért írom ezt a levelet, amely igen óvatosan és lehető linoman nagy kétségbeesést és mélységes keserűséget rfikar feltárni. íme: ha nyilvánvaló, hogy a magyar rfIVtelmiségre ekkora nagy nemzetmentő feladat vár, i ha még a mai viszonyok között is érdemeseknek uudnak mutatkozni arra, — miért van az, hogy biszont a magyar nemzet nem menti meg a jelen ^válságaiban a maga értelmiségét, hanem a legtöbbet szenvedett, a legtöbbet áldozott és legtöbbet vérzett sosztályát valósággal áldozatul dobja és magára sflagyottan olyan apostoli önmegtagadást, lemondást, lolyan hősi erőkifejtést, akkora önzetlenséget és olyan igigászi önfeláldozó hazaszeretetet követel tőle, amely rminden józan emberi mértéket messze meghalad? A jelen idők legbölcsebb állítását, olvastam g;:gy nagy magyar író írásából amikor azt mondotta, )nogy a nemzet kétségbeejtő helyzetében nem szabad gosztályokról beszélni, halálos vétek, ha társadalmi gosztályok szerint tagozódik nemzetünk és az osztályok a saját érdekeik védelmében hadat viselnek egymás ellen, a helyett, hogy az egész egységes ^nemzet látna hozzá a nagy munkához, hogy a sir széléről a régi dicsőség piedesztáljára verekedje fel magát. Lám, pedig egyébből sem állunk, minthogy az egyes osztályok viaskodnak egymás hátán az érvényesülésért. Csak egy van köztük: a magyar in- telligenczia, annak sorában is a köztisztviselő, aki nem verekszik, hangját sem hallatja, csak némán tűr, szenved és pusztul, miközben magára hagyottan nyomják lefelé minden oldalról és kergetik hovatovább a végzetes elzüllésbe. A magyar intelligens fiatalság igenis meg fogja tenni a magáét, sőt csudákat is müvei, de jaj, az a fő, hogy akkorra, amikor erre sor kerülhet még meg is legyen, ne csak dicsőséges emlékezetét őrizzék a kegyes krónikák! A létfentartás nélkülözhetetlen eszközeit biztosítsák a számukra, ne csak frázisokkal tartsák jól és ünnepélyes szólamokkal élesztgessék lelkének nemes tüzét, holott a szép lélek idestova elröppenöben lesz már belőlük. Zürichben a korona 0 35. Egy kiló zsír 200 korona, egy métermázsa fa 300 és néhény korona. Zürichben a korona O’H. Egy kiló zsir 620 korona, egy mátermázsa fa 1200 korona. Zürichben a korona 0 37-re szökken fel ismét, de az árak idehaza többé nem bocsátkoznak vissza a havasi csúcsok magasságából, hanem a hallatlanul megdrágult élet igáját tovább kell vonszolnunk. A mesterember segít magán, ő is drágábban dolgozik. A munkás bérét hétről-hétre felemelik s ha ez sem elég, sztrájkol rendületlenül. Mindenki segít magán vagy segítséghez jut, csak a köztisztviselő magára hagyott áldozat, a kinek száját sem szabad kinyitnia, nehogy önzőnek mutatkozzék, hanem önérzetesen verje a mellét, őrizze szeplőtlen tisztességét és vigye elől a zászlót, amely mindnyájunknak megszentelt jelképünk és életünk órán is megvédett legdrágább kincsünk. Ha a köztisztviselő kap, mindig messze elkésetten valami sovány s akkor már jóformán czéltalan alamizsnát, akkor heteken-hónapokon át ennek hírétől visszhangzanak a hegyek, ezt számolja, vitatja mindenki, holott pedig egyénenként és családonként a nagy lármával felhánytorgatott milliókból alig jut egy-egy morzsaszem. A mai viszonyok között a közhivatalnokok rengeteg tömege 4—5—6000 korona havi „összjövedelemből“ kénytelen megélni és ebből kell a magyar jövő oszlopait, a magyar intelligens ifjúságot felnevelnie. Ebben a humoros számban benne van ám minden családi pótlék (vigyázat, egy- egy eltartott családtag után évi 1600 koronái), Lapunk mai «zárna 8 oldal. 4
