Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-15 / 3. szám
2 oldal. KÄKOS iYíIDEKE 3. szám. Rákosszentmlhályiak Rákospalotán. A héten barátságos társasvacsorát rendezett a rákospalotai Kathoiikus Kör. Nagy számmal jelentek meg a körtagok családjuk kíséretében. Igen sokan jöttek Budapestről, Pestújhelyről, Újpestről, sőt Szentmihalyról is e kedélyes estélyret hogy egyrészt osztozzanak a kör fejlődésén érzett őrömben, másrészt meg barátságos érintkezést, ismeretséget keressenek a palotai tár-* sadalom hitbuzgó tagjaival. Előléptetés. Lendvay Oszkár századost őrnaggyá léptették elő. Az uj törzstiszt Rákosszentmihály szülötte s társadalmunk kedvelt tagja, ki előléptetésére hosszú, érdemes katonai szolgálata és a harctéren tanúsított vitézsége révén tette magát méltóvá. Lendvay őrnagy egyelőre Székesfehérváron teljesít szolgálatot, de remélhető, hogy rövidesen hazatérhet körünkbe, hol szeretettel várja barátainak serege. Rang és mód. A Rang és mód február 11. és 12-iki előadására nagyban keresik a jegyeket, amelyek nagy számban fogytak már eddig is úgy a Nagykaszinóban, mint a polgári iskola tanán testületénél. A próbák olyan szorgosan haladnak előre, hogy az előadást akár a jövő héten is meg lehetne tartani, azonban - mint már említettük — a közönség kívánságára állapodtak meg a febr. 11. és 12-iki végleges határidőben. Minden próba jobban és jobban juttatja érvényre a Szigeti József remekének szépségeit s arról győz meg hogy a magyar drámairodalom egyik legjelesebb terméke ez a pompás darab, amelynek az is ritka becses tulajdonsága, hogy hatása felvonásról-fvlvonásra növekedik s éppen a harmadik felvonásban éri el tetőpontját. Párját ritkítja az olyan darab, amelynek utolsó felvonása nem puszta kibonyolitása a történetnek, hanem telve van váratlan fordulattal és az írónak annyi gazdag mondanivalója jut belé, amennyi túl tesz a tartalmas két első felvonáson is. Elveszett nulla. Egy szerény kis nulla veszett el a múlt héten és nem kis kavarodást okozott Rákos- szontmihályon. A „Rákos Vidéke“ múlt heti számában a plebániaalap gyarapodásáról szóló beszánjolóból tüntetett el a nyomda ördöge egy „0“-t s^igy a Rákos- szentmihályi önálló iparosok és kereskedők köre előadásának jövedelme 1000 koronára apadt, holott köztudomású, hogy nem kevesebbel, mint 10.000 koronával növelte a plebániaalap vagyonát. A derék szentmihályi iparosok napokon át keresték a h'ányzó 9000 koronát. Örömmel nyugtatjuk meg őket mindazokkal együtt, akiket illet, hogy az egész 10.000 korona épségben megvan a plebániaalap pénztárában, a lapból kipotyogett nullát pedig ezennel idepótoljuk és az 1000 koronát annak rendje és módja szerint 10.000-re helyesbitjük. Elhalasztott választás. A keddi megyegyülés napirendjéről váratlanul levették a dunavecsei főszolgabírói választást. A választás elhalasztása az alispán intézkedésére történt, aki a dunavecsei főszolgabírói tisztet a megüresedő váczi főszolgabírói állással együtt akarja betöltetni. Így aztán Beniczky és Szilágyi Gábor dr. tb. főszolgabírók között elmarad a küzdelem, hanem mindketten egyszerre éghetnek czélhoz, amit a vármegye egész közönsége őszintén óhajt nekik. Túrán asztaltársaság. Túrán asztaltársaság czi- men hazafias szellemű társadalmi egyesülés keletkezett a Sashalmon. Az uj társaság — úgy látszik — magába gyűjti az Ehmann-telep egész intelligencziáját. Egyelőre minden szerdán a Csűrik vendéglőben tartja összejövetelét. Most szerdán igen népes volt a vacsora és igen szép, kedves társaság vett részt benne, megerősítvén az uj egyesület működéséhez fűződő reményeket. V ná Pállani linna fogtechnikai műterme most Rál .*110 rdllayl Hulld szentmihály Kossuth Lajos-u. Rákos- 42 LIPCSEI VILMOS RUHA, PONGYOLA és BLÚZ KÜLÖNLEGESSÉGEK ÁRUHÁZA BUDAPEST, IV. KÉR KÍGYÓ-TÉR 4. SZÁM I Grünvald és Váhl . saját készitményü many asszony i kelengyék fehér- ; neműek és vászonáruk raktára. Különlegességek: Blousok és pongyolákban !• BUDAPEST, IV. VÁCZl-UTCZA 26. Telelőn 98. Ha szép*és tartós szinü festett ruhá* óhajt, bármely divatszinben is, úgy Kelmefestő vegytisztító bizalommal PAPP GYULA fonál-, — ................ szőrme-, bőr-, vegyiruha-, csipke és függöny tisztító-intézetéhez. Gallér, kezelő, férfiing tükörfénnyel. Rákosszentmihály, Jézsef-utcza 44. Régi fürdővel szemben. Fiók vállalat Netllng-féle üzletben Rákosi-ut és Korvin-utcza sarok. Pártos Testvárek angol és francia divatkelmék, selymek, bélés- áruk és szabókellékek kereskedése nagyban és kicsinyben. A Rákos Vidéke előfizetői nagy árkedvezményben részesülnek. Budapest, IV. Korona-utca 1. Váci-utca sarok. Önborotva-kések rülóse Budapesten egyedül nálam létező speczialls villany- gépen. Kifogástalan köszörülésért kezeskedem. QZIGET1 BÉLA utóda, BUDAPEST A-* VI. DESSEWFFY-UTCZA 1. SZA <1 Libái és Mazács Látszer tanszer és mechanikai játék-áruk raktára. BUDAPEST IV„ DUNA-UTCZA 0. SZÁM. (Klotild palota). Szemüvegek, lorgnettek, látcsövek, rajzeszközök, hőmérők stb. Orvosi rendelésre szemüvegek pontosan készíttetnek. Javítások szakszerűen eszközöltetnek. illáit Invool Rákosszenmihály (Ehmann-telep) Ber- UJdlI JtUdtH csényi-u. 10. Telefon 7. BUDAPEST VII. Tábornok-utca 8 Telefon: József 93—59. háflniins de eyoroln Elvállal minden e szakmába vágó mun- yauugub eb szerem kákat> ugyminl. kö/p0ntf fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csator- ázások és mindennemű épület dlszmü bádogos munkálatokat * Javítások jutányosán eszközöltetnek. láronutfirfi kitűnő jó levélpapír diseret bori- I AldifiyVll^y tékkal. Kapható:SZÉNÁSYBÉLA I papiráruházában Budapest, Ferencziek-tere 9 Brilliánst, aranyat, legtöbbért Y8SZ platinát, QpilM/jinTT ezüstöt, OÜn TV ARII ékszerüzlete. Muzeum-körut 21 Telefon J. 103-73. FINOM CZIPOKET JUTÁNYOSÁN KAPHAT KÉSZEK ÉS MÉRET UTAM. MIK A RÉBI TART ■7 n C T V Á ÍZ BUDAPEST, IV.. TÁCZI-U. 61. ÁUO I Y A l\ Uj VÁROSHÁZZAL SZEMBEN pvirág-és iollmunkásnöket azonnal felvesz Szekulesz Ede müvirágkésritő- Budapest, !V. kerület Koronaherczeg-utpa 18.