Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1922-03-26 / 13. szám

13. szám RÁKOS íVilDEKBl 5 oldal. Az állattenyésztők szövetkezetének újabb gyűlése. A rákosszentmíhályi állattenyésztők szövetke­zete április 2-án újabb közgyűlést tart, hogy azt a hatá­rozatát, melyet legutóbb a szövetkezet feloszlatása tárgyá­ban hozott, a kereskedelmi törvény rendelkezései szerint újból, formaszeriien megerősítse. A -gyűlésnek, melynek meghívóját mai számunkban közöljük, ez lesz az egyetlen tárgya. Halálozás. Magyar Ferencz kereskedő, Rákos­szentmihály régi, általánosan ismert lakosa, márczius 18-án hirtelen elhunyt községünkben. Igen derék, jó­indulatú, igazságszerető férfiú volt és lelkes magyar, kit széles körben becsültek. Végtisztességén Vogl izr. lelkész mélyen megható beszédben méltatta érdemeit a nagy­számú gyászoló közönség előtt. Kiterjedt és nagyszámú rokonság gyászolja. Lesz-e tarifaemelés? Mióta a fővárosban meg­drágult a villamos, azóta minden reggel aggódva kelnek fel a mi helyiérdekű villamosunk utasai is. Lesz-e újabb tarifaemelés, mikor, s mekkora, ezt kérdezgetik szorongó szivvel. Sajnos, nem tudunk teljesen megnyugtató választ adni a kérdésekre. Egyelőre nincs még határozott döntés a dologban, s illetékes helyen úgy nyilatkoznak, hogy ez idő szerint még tárgyalás alatt áll a dolog. Szerintük nem is forog szóban nagyobb arányú emelés terve, leg­feljebb csak a harmadosztályú jegyek árát szeretnék némiképen, de mérsékelten felemelni. így hangzott érdeklődésünkre a felelet, de bizonyára ebben se lesz sok öröme annak, aki elolvassa. Sorsolás. A D’Orsay gróf értékes adományának kisorsolására kibocsájtott ivek közül újabban ismét több került elő közönségünk köréből, úgy, hogy most már csakugyan mielőbb meg lehet tartani a sorsolást, mely tudvalévőén szintén a plébánia alapunkat fogja gyara­pítani. Ha még valakinél iv lenne, .okvetlenül szolgál­tassa vissa a plébánia hivatalban, ahol a még meg nem tett számokra lehet jelentkezni. A kisorsolandó ezüst­tárgyak olyan értékesek, hogy igen jól jár, akit a sze­rencse nyereménnyel megajándékoz. Kispest rendezett tanácsú város lesz. A belügy­miniszter jóváhagyta azt a határozatot, mely szerint Kis­pest nagyközségből, Újpest mintájára, rendezett tanácsú várost alakítanak. _ Faültetés. A tavasz immár hivatalosan is meg­érkezett s megkezdődött a kerti munka ideje. Mindenfelé serényen dologhoz látnak. Legtöbb helyen ásás folyik. Nagy lyukakat ástak utczáinkon is a gyalogjárók szélén : Kecskeméthy Vincze biró folytatja a tervszerű fásítás hatalmas munkálatát. Elsősorban azokat a csemetéket pótolják, amelyek tavaly nem eredtek meg, vagy gonosz kezek pusztításának lettek áldozatává. Igen nagy a kára a községnek a vandál pusztítás miatt, amely minden jó törekvést meghiúsít. Pedig addig nem lesz még egyszer Rákosszentmihályból a régi, árnyas-lombos nyaralóhely, amig az emberek romlottsága meg nem javul s meg­tanulják, hogy a fát, virágot, növényt, állatot — madarat — becsülni, szeretni és védelmezni kell. •£ll0r!ln corvina 12 személyes Karlsbadi porcelánból el- VUtvIU adó.% Rákosszentmihály, Rákosi-ut 27 Rendezett viszonyok között élő férfi CZIRING ÁRMIN és FIAI szőrme-, szflcsára-raktára és megóvás! intézete. Budapest, Deák Ferene-utcza 19- szám. TELEFON 281. házasodni óhajt Aö7ÍíklnQnll QPQnl# figyelmébe ajánlom tűzifa tele- dbolln pemen újonnan berendezett épiileianyag l/opAlfmjái'tn&r figyelmébe! kocsi­raktáramat. IVÜIÜliyyctl IUR ríni, keréktalp, küllő és más szerszám anyagok. Aprított tűzifát 200 koronáért; vegyes hasáb 200 kor. Weisz Béla Sándor-utcza 34, szám. Ridikűlök, böröndök is utitádák jó minőségben legolcsóbb árban Meleg Gábor bőröndős és bőr-díszműáru készítőnél. Budapest, (Belváros) Váczi-utcza 65 az uj városházával szemben. Női kalapdivatot utczában látni I HŰT" Mielőtt kalapját beszerzi, kérem, nézze meg újonnan átalakított nöikalapszalo- nomat IV., Párizi-utoza 3. szám alatt (Elsner Oszkár üzlete mellett). Lőwy kalapgyár nöíkalaposztálya, IV., Párisi-utcza 3. szám. Férfikalapgyár: VI. Szondi-utcza 95. — Női kalapgyár és központ: VII., Károly-körut 9 , az udvarban. Belvárosi kávéház Apponyi | (volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg I konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa. Budapest szenzáczíóját képezik “Ö ELSNER OSZKÁR áruházai föözlet IY. Párizsi-utcza 3, sz. Koronahcrczeg-utcza saroi Nagy választék szalagokban, csipkékben, jabots ecfcar- pe, shawlokban és mindennemű divatcikkekben. Hl eglepő olcsó occaslo ruhák blúzok és pongyolákban, "mü Schefhernél Egyetem-n. 7. Nagy árleszállítás BIOUSO,t’rubák pongyolákban. REICH HENRIK ezégnél Budapest, IV., Egyetem-utcza 9. A Rákos Vidéke olvasói 5% árkedvezményben részesülnek. Régi magyar és osztrák BÉLYEGEKET és GYŰJTEMÉNYEKET lehetőleg eredeti borítékon MAGAS ÁRON ¥ESZ: Neuberger S. béiyegkereskedő, Budapest IV., Károly-kőrut 6 szám. □ Ann - C7II ACI kötött és szövött áruk MAUU ÉS OZ.1 LAh I különlegességi raktára Budapest, IV. Eskü-ut 6. sz. (Klotild-palota.) Gyapjukabálok, harisnyák dús választékban. A „Rákos Vidéke“ előfizetői 5°/o árenged­ményben részesülnek. :: Telefon 63—23. lliiannirili EBERHARDT JENŐ liszt és a. mezőgazdasági termékek nagykeres­kedése Rákosszentmihály, József-utcza 14. Állandó raktár búza és rozsliszt, korpa, árpa, tengeri, zab, burgonya, darák és egyéb mezőgazdasági termékekből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom