Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-17 / 16. szám
XXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, április 17. 16. szám I&S} IpSfjjk ESS } i ■ m n v Ü lllggp íidStOAUIl, K&£tGl£(i\r4?I ÉS KI)£QUUIüAQ1 HETILAP. R4HOSSZSVniiaÁLY NAGYKÖZSÉGI HIVATALOS L IP JA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁKOSVIOÉKI E3YESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120.— K.. Fél évre: . . 60.— ,, Negyedévre: 30.— „ Egyes szám ára 3 korona. fürdetéseket felvesz a kiadóhivatal. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen“ Egy fa, meg egy kutya. Nagyon komoly és szomorkás törlénetke fűződik ahhoz az ifjú facsemetéhez, amelyet a héten a Rákosi- utón elültettek és ahhoz a kutyácskához, amely a tavaszi reggel verőfényében könnyelműen elhagyta otthonát és kalandos útra indult. A szépreményü facsemetét elültetése után harmadnapra ellopták, hogy csak hűlt helye maradt, a Rákosimon sétára indult kutyust pedig egy szívtelen rendőr a járókelők szemeláttára agyonlőtte. Ezt a két kis mélabus esetet nem csak az a körülmény kapcsolja egybe, hogy mindegyiknek színhelye Rákosszentmihály büszke, keramitpáncélu korzója, a Rákosi-ut volt. Nagyon érdekes és' jelentőséges összefüggést fedezhetünk fel közöttük, ha egy kis elmélyedésre méltatjuk őket és gondolkozóba esünk felettük. Hát, instálom alássan, azt hirdetjük minden vonalon, hogy a forradalmak salakja lassanként leapadván rólunk, végre-valahára ki akarunk gázolni a pocsolyából és a hit, erkölcs, rend és tisztesség helyreállításával normális viszonyok közé óhajtunk jutni minden megmaradt erőnk megfeszítése árán. A rombolás után építeni akarunk, a züllésből és pusztulásból erkölcsi és anyagi egyensúlyunk és jólétünk helyreállításáért verekedünk. Nemzeti érték, az ország újjáépítésének verej- tékes munkájában egy-egy tégla, minden legkisebb cselekedet es minden becsületes, istenes és hazafias szó, amely ennek a szent czélnak szolgálatában áll. A mi szegény, megtépázott, megrabolt községünk bár hozzávaló anyagi eszközökkel nem rendelkezik, a lakossága pedig az a ezer sebből vérző középosztály tagjaiból áll, alig hogy fellélegzett a rettenetes nyomás alól, neki durálta magát és segítséget koldulván, ahol lehetett, elpusztított ékességének, kiirtott fáinak pótlásához fogott. Egykori díszünk, a Rákosi-ut két szélét diófacsemeték szegélyezik immár, hogy majdan visszaadják a községnek elrabolt ékességét, kertvárosunknak régi becset és vonzóerejét, a lakosság üdülésére és egészségének gyarapodására szolgáljanak és idővel a községnek tekintélyes jövedelmet és vagyont juttassanak. Epitőmunka a faültetés, a forradalmi rombolás után a helyreállítás kulturmunkája, amely az egész község, az egész lakosság legfontosabb érdekét szolgálja. A lakosságnak önmaga iránt való kötelessége tehát, hogy abban maga is segítségére legyen az elöljáróságnak, minél inkább előmozdítsa, hogy a munka eredményes legyen. A facsemetéket úgy kell szeretni, óvni, védeni és istápolni mindenkinek, mintha a saját gyermekéről lenne szó. Gondozni, locsolni, őrizni kell szeretettéi és buzgalommal minden csemetét, mert minden egyes uj fa pusztulása a községünk ujjáépülését késlelteti, a saját vagyonúnkat apasztja és terhűnket növeli. És ime, az első alkalommal az történik, hogy nyomorult, barbár kezek tövestül kiásnak a Farkas Ignácz- utcza keresztezésének közelében egy újonnan ültetett diófa csemetét s annak másnap hült helyét találják. Mi ez? Ez a megéiedő magyar becsület, a helyreállott tisztesség és erkölcs képe? Hát még mindig akad ilyen nyomorult lelkű tolvaj ebben a községben és még mindig nem kutatta fel és tépte darabokra a népitélet? Minden fáradtság és költség hiábavaló lesz, ha a közönség maga árgus szemmel nem vigyáz, a szolidaritás felemelő érzésével eltelten épiíő munkánkra és nem segíti az ellenőrzésben a hatóságokat, amelyek a közönség közreműködése nélkül fizikailag képtelenek rá, hogy egy maguk tökéletes védelmet biztosítsanak. A magyar nemzet a rászakadt csapásokkal szemben most vívott élet-halál harczában önérzettel meríti a jobb jövő reményét abból, hogy kultúrája magasabb mint a köntösén megosztozó ellenségeié. Ehhez a kultúrához tartozik nem csak az emberek, hanem a növények, az állatok megbecsülése és szeretete is. Ez a kulturális érzék és színvonal kell, hogy biztosítsa a fásítás eredményét a gálád tolvajok, gonoszlelkü rombolók és rakonczátlan pusztítók kártevései ellen. És most érkeztünk el a Rákosi-utón heverő eb teteméhez. Kulturember-e, aki állatot tart és nem gondozza, nem tartja otthon, hanem megengedi, hogy kóboroljon? Ha ez a zsinórmérték, furcsa kepét rajzolhatjuk a rákosszentmihályi lakosság kulturális színvonalának. Itt bi :ony csapatosan csatangol az éhes kutya, a gondozatlan, elhanyagolt háziállat az utczákon. Hirdethetnek ebzárlatot, beszélhetnek a veszedelemről, amelyet a rettenetes veszettség betegsége jelent, kutyát tartanak ugyan, de sem nem nevelik, sem nem gondozzák, sem pedig igazán nem szeretik. Holott a kutya az ember legnemesebb és becsesebb barátja, hűséges házőrzője, társa, szolgája. Drága és értékes állat, a melylyel szeretettel kell bánni és nem csak tartani, hanem eltartani is kell. A hires magyar kutyaszeretet hol van minálunk? Hiba tehát, hogy a kutyák az utczákon kóborolnak. De ugyanúgy menthetetlen hiba, sőt csúnya bűn, hogy akadt rendőr, aki fényes nappal, nyílt utczán a felügyelet nélkül járkáló kutyát egyszerűen lelőtte. Durva, kegyetlen és szívtelen tett, amely szintén nem méltó a kulturált társadalom színvonalához. Elvégre talán nem menthetetlen és jóvátehetetlen hiba, ha a megtépett, megromlott kitöredezett kerítések között valamelyik kutya megszökik Lapnak mai száma 8 filial.
