Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-13 / 11. szám
XXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, márczius 13. 11. szám TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁK03VIDÉKI EGYESÖLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. . Szerkesztőség és kiadóhivatal; Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120.— K. Fél évre: . . 60.— „ Negyedévre: 30.— „ .Egyes szám ára 3 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában l Amen.* Márczius 15. Borult hazánk ege. Bánatfelhőket hordanak a tavaszi szelek a Duna alsó folyásától a felsőig, Erdély havasaitól a hármas bérczekig siralmat hallani. Mintha szemünk könnye volna a nagy folyó; mintha a fájdalom tüzében égnének a nagy hegyek, amelyeken egy negyedszázaddal ezelőtt örömtüzek égtek, égbenyuló emlékek hirdették egy nemzet ezer évi fennállását, háláját a Gondviselés iránt, reményét, hitét fenmaradásában. Ma az ellenséges kezek ezeket az emlékeket is rombolják, le akarják rombolni régi dicsőségét is, nagy múltját nagy múltján alapuló hitét, bizalmát föltámadásában, fönmaradásában. El akarják vágni a vigasztalás erőforrásától, nemzeti nagyságának tudatától. .. A sirt, hol nemzet sülyed el, népek veszik körül. Népek ... martalóczok, bitorlók. Véreink, testvéreink siralmát hozza át az esti szél... Ha sírtak a szemek, mikor utolsó kongásukkal elbúcsúztak tőlürk a harangok, hogy zugó ágyukként dörögjenek, volt reményünk, hogy hangjuk még magasztos, fönséges lesz a kivivőit győzelem után; ha sírtak a szivek, minő siralmat kelt a magyar lélekben a megcsonkitolt haza meghúzott vonalán áthangzó harangszó? Mintha csak mondaná: — Eddig és nem tovább! Itt csörgeni hallod rabbilincsedet. Testvéred itt lehet, szeretteid itt nyugosznak, de őt nem láthatod, sírjaikra nem tehetsz koszorút! Szabad hazának voltatok gyermekei. Nemzetnek, amely élt-halt a szabadságért. Most csörögni hallod rabbilincsedet, hazádban hömpölyög át a Dunának vize idegen hatalom alá. Erdély hegyei, a Kárpátok bérczei között, távolról- közelről siralmat hallani. Felhőket, bánatfelhőket hord a tavaszi szellő hazánk egén. Virágos kert volt hajdan Pannoniá. Virágos kert s ma ? Gyermekei arcán a nyomor sárga virágai. Dán-, norvégpartokról, Hollandiából s tengereken túlról kap egy kis ruházatot. Az erőteljes tölgyet, amely századokon át daczol a viharral, a villám ki nem döntheti, csak sebet ejt rajta, de ha belsejében őrlő szu lakik, porladva hull a főidre le. De a nemzet, mely nem tudta fájdalom nélkül nézni a leigázott testvérnemzetet, amely nemzet annyit áldozott a szabadságért, amely nemzet századokon át védelmezne a kereszténységet, nyugatot, nem fog elpusztulni. A nemzet, mely negyedszázaddal ezelőtt teljes erejében egy ezredéves fennállásáért adott hálát a Gondviselésnek, még nem jutott oda, hogy maga legyen temetője nevének. Belső erejének forrását még el nem vesztette. Meg kell találnia önmagát. Egyetértéssel kell fokozni erejét. Munkásszeretetben kell egyesülnie. A kapzsiság, irigység, gyülölség és viszály bomlasztó mérgét kell kivetni önmagából. Hol van az az idő, amidőn a magyar mindent áldozott hazájáért? Vájjon nem hazájáért áldozik-e, midőn megmenti saját vérét, az éhező gyermek hervatag életét, aki a legsúlyosabb gondoktól szabadítja meg a roskadó özvegyet, anyát. Áldottak voltak dús mezeink, termettek földjeink, gyümölcsük alatt roskadtak fáink, de a kapzsiság ördöge betöltötte a keresztény magyar szivét is. Nem hangos jelszavakra van ma szükség, de életre, a szeretet életére, működésére van szükség. Szeretet, jó cselekedet az életben, keresztény szeretet a törvényben, a törvénytevők szivében. Arány a munka és megélhetés feltételei között kell, hogy megszilárdítsa a nyugalmat, békét, rendet. Bizalmunk a magyarok gondviselő Istenében, bizalmunk az ősi erényben. Még tapasztalni fogják elleneink, hogy nem szül gyáva nyulat Nubia párducza. Visszatér még a nemzet ereje s lerázza bilincseit. Nagytiszteit lesz újból a magyar, ha erkölcsi alapon kezdi uj életét. Á szabadság szellője meghozza a nemzet fájának uj életét, hogy kifejtse lombját, virágát. A Gondviselés önkezeinkbe tette le részben sorsunkat s nem hagy el, ha magunk el nem hagyjuk magunkat. Ezer éves múltúnk, kiállott szenvedéseink igazolják nagy költőnk szavait: „Nincs veszve semmi sors alatt, ki el nem csüggedett.“ Ellenben az elcsüggeaés, lealacsonyuiás több, mint a halál. Márczius idusa! Ragyogj reánk, mint az ébredő tavasznak bujdosó szép csillaga. Sugarad, fényed törje át a bánat sötét felhőjét s mint a tavaszi szél kifejti a virágokat, úgy nyisd meg sziveinkben a vigasztalás, bátorság forrását, hogy jöjjön el az idő, amidőn szebben nyiló virágról, boldog hazáról szól a magyar ének. Szabadságról fog beszélni minden szívnek, a nemzet minden gyermekének. Örömtüzek fognak még égni a hármas bérczeken. Lapunk mai 8 «»Mai.
