Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-02-06 / 6. szám
6. szám gXKOS VIDCKE 3. oldal Tánczestély. Az idén divatba jöttek az álarczos és j jelmezes tánczmulatságok. Meglehet, hogy azért, mert már jó régen bőjtől ériük a mulatni vágyó közönség, de az is meglehet, hogy azért, mert a jelmez még mindig kevesebbe kerül, mint a — báli ruha. Annyi bizonyos, hogy a jelmezes estélye* nagy kedveltségnek örvendenek és megfelelő sikerrel dicsekednek. A ráf- osszentmihálvi ifjúság agy része február elsején a Balaton-kávéházban tartott ilyen mulatságot, amely minden tekintetben felettébb jól sikerült. Igen szép közönsége volt, mely szemnek gyönyörködtető látványt nyújtott és jó hangulatban sem volt hiány. Igen vig este volt, jelentős anyagi eredménynyel. \ Tűzifa. Mit is beszélünk arról, ami nincs. Könyves Kálmán király hozta azt a hires törvényt, hogy a boszorkányokról, amelyek nincsenek, szó többé ne essék. Sajnos azonban, mi nem intézhetjük el hallgatásunkkal a tűzifa dolgát, amely bár szintén nincs, miként nincsen boszorkány, de mig a babona kiirtása után is vigan élhetett tovább a nemzet, addig a fák kirtása után, tüzelőfa nélkül meg nem élhet. A községet a kecsegtető hirek nyomán cígyre ostromolja a közönség, de — fájdalom — még a teljesen hasznavehetetlen topolyfából is kifogyott és a kérelmezőknek kis részét is alig tudta kielégíteni. Besnyőről várnak szállítást a napokban, de nem akarunk mézes madzaggal boldogítani senkit, bizony nem lesz valami sok az sem, ami onnan érkezik. Kecskeméthy Vincze biránk, aki igazán rengeteget fáradozott a faügyben; szerdán reggel félig betegen Auguszt Béla esküdt elöljáró kíséretében Salgótarjánba utazott, hogy a még ottlevő negyven waggon tűzifa szállítását megindítsa. Ez a tavaly vásárolt kisterényei fából való, amivel még tartoznak a községnek, de amelyhez mindeddig nem lehetett hozzájutni E hét végére a községbeli fakereskedők is várnak szállítmányokat, amelyek a fainségen valamelyest segíthetnek. A tűzoltó testület megalakulása. Legfőbb ideje, hogy végre meghallgassa lakosságunk a község elöljáróságának felhívását és ujjáteremtsék az önkéntes tűzoltó testületet, amely a háború eleje óta halálos álomba merült. Február 2ú-án d e. 11 órára hívja egybe az elöljáróság az érdeklő közönséget a községháza tanácstermébe, hogy ezt a nélkülözhetetlen közhasznú intézményt életre keltsék. Holló Ágoston balesete. Holló Ágoston érdemes lakostársunkat, a Belvárosi takarékpénztár igazgatóját, könnyen végzetessé válható baleset érte a napokban. A budapesti végállomáson elütötte a villamos, de Istennek hála, olyan szerencsésen, hogy apróbb horzsolások és kevésbbé jelentős ujj- iiczamodás árán megszabadult súlyos helyzetéből. Megdöbbentő gazság. Hallatlan gazságot követtek el Erdélyi Sándor lakostársunk Pál-utcza 43 sz. alatti házában. A kútjába petróleumot öntöttek és az ivóvizét élvezhetetlenné tették. A gyalázatos tettet február elsejé- ; ről másodikára virradó éjjel követték el. A hatóságok erélyes nyomozást indítottak, Erdélyi Sándor pedig a * nyomravezetőnek vagy a tettes kézrekeritőjének 500 K jutalmat tűzött ki. ‘ » j i Két irodista nőt ss m gyakornok tli'JüXÜij asztalos áru gyár r.-t. VII. Franczia-ut 1 í. a Feréncz József kaszárnya mellett Hivatalos órák 8-2-ig VILÁG MOZGÓ ass?? Vasárnap február 6-án 3., 5., 7. és y órai kezdettel Magde King hiandjaiTeíü. része Kedd, tebr. 8-án fél 6 ó. kezdettel a legújabb, nagysikerű I Itl CftV főszerepben, Rátkai Márton, Bojda Juczi, Lukács Llu lUA Pál stb. Amerikai történet 6 felvonásban. Szerdán, február 9-én 5., 7. és 9óiai kezdettel. Az előadások nem folytatólagosak. A lebilincselően szép Gróf Mnnto Priefft ü- része, franczia dráma 6 felvo- UlUI műim; Utmu násban kerül vászonra. Csütörtök febr. 10-én fél 6 órai kezdettel, a filmművészet utólérhetetlen 1 fiyirje oriui fifflhor Amerikai töité- erejü alkotása A líjjiio tííliU olllUUf« net 4 részben. 1 rész A Bestia temploma 7 felvonásban. Szombat febr. 12-én ^ 2Q színmű 6 felvonásban fél 6 órai kezdettel izgalmasan szép. Legelő. A lakosság körében sűrűn hangzik fel az az óhajtás, hogy a házi állatok, főként kecskék számára legelőről gondoskodjanak. Különösen időszerűvé vált az a kérdés most, hogy az elöljáróság a közterületeken a legeltetést szigorúan megtiltotta. Az állattartók érdekképviseletét a Rákos- szentmihályi Állattenyésztők Szövetkezete vállalta magára s mindent elkövet, hogy *a közérdekű ügyben kedvező megoldást találjon. Mint örömmel jelenthetjük, igen alapos a reményt nyert erre, a mennyiben a legutóbbi napokban a község elöljárósága arról biztosította a*Szövetkezetet, hogy a kívánt legelőt a tavaszra okvetlenül meg fogja kapni. így tehát állattartóink jogos aggodalmait már most jó eleve eloszlathatjuk. ',.v„ ** ! DCM07C czipőszalon DCiN uL EL Bécsi-utcza Budapest, IV. szám. Félemelet Aroniniirán kitűnő jó levélpapír díscrót borl- Aldlljfvlldy tókkal. Kapható :SZÉNÁSY BÉLA papiráruházában Budapest, Ferencziek-tere 9 i Régi magyar és osztrák BÉLYEGEKET és GYŰJTEMÉNYEKÉI lehetőleg eredeti borítékon magas Áron vesz: Neuberger S. bélyegkereskedő, Budapest IV, Károly-körut 6. szám. Tulipán gyermek otthon Darvas Jenő Ő cs. és kir. fensége József főherczeg udvari szálliiója. Budapest, IV., Kot onaherczcg-utcza 8/a. Az összes gyermekruházati czikkek legnagyobb áruháza. Pontosan belőtt vadászfegyverek patronokkal, fölszereléssel. Cr£S "T“*) fényképezőgépek és- vadászfegyverek űztetében, EGYETEM-TÉR 5. VÉTEL, CSERE. SZONGOTT GYULA (Magasin Fran&als) Műipari ujdon ágok — Dísztárgyak. — Disz» legyezők. — Ékszerek. — ízléses újdonságok. Budapest, IV Moronaherczeg-n. 2. GERŐ ADOLF ETA ségek.* Fájós lábakra különleges készítmények. Olcsó házi czlpök. Budapest, IV. Kossuth Lajos-utca 4. — Telefon 1505 Flanel, szövet és selyem blousok, pongyolák és jouponok legújabb utczai és házi ruhák nagy választékban REICH HENRIK cégnél Budapest, IV. kér. Egyetem-utcza 9. szám. Ezen lapra hivatkozók 570 kedvezményben részesülnek. n a nó s o "7 11 A O I kötött és szövött áruk n AUU ÉS v> Z. I L. A .5 I különlegességi raktára Budapest, IV. Ebkfi-ut 6. sz. (Klotild-palota.) Gyapjukabáíok, harisnyák dús választékban. A „Rákos Vidéke“ előfizetői 5% árengedményben részesülnek. :: Telefon 63—23. jjrilliánst, aranyat, |g(j|jj|,|,gF[ m platinát, , ezüstöt, Schwartz ékszerüzlete, Muzeum-körut 21. Tel. J. 103-73.