Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-09-18 / 38. szám

38. szám RÁKOS KEIDflKE 3. oldal megállapítottuk, hogy értékes tehetség s ezt a véleményt ezúttal is megerősítette. Érdeklődéssel várjuk legközelebbi szereplését. Az előadás még két uj hölgyszereplővel lepte meg a közönséget, Dittrich Gizikével és Ilonkával. Sokat ígérő, kedves leányka mind a kettő, igen szépek, szépen be­szélnek és ügyesek. A gyakorlat fogja még megszerzni a rutint számukra. Első szereplésükkel meg lehetnek elégedve. Öt pompás komikus gondoskodott a darabban a derültségről. A két apóst Horváth Károly és Folberth Gusztáv játszotta s ezzel mindent megmondottunk. Őket nem kell méltatni; a nevük elegendő a siker jellemzé­sére. Igen nagy és hálás szerepet kaptak s kitünően oldották meg feladatukat. Kiszer Gusztinak fényes estéje volt. Az ő neve is derűt és vidámságot jelent mindenkor s egyúttal nagyszerű színészi öntudatot és ötletességet, amelyet ez estén különösen ragyogtatott. Horváth Laczi olyan sikerült figurát ábrázolt, hogy ismételten nyílt színen* kapott viharos tapsokat. A felejthetetlen, nagy Náday Ferencz egyik hires groteszk szerepében kellett helyt állania s ez érdemét kellőképen kiemeli. Kedves emléke lesz ez az este, valamint Endes Péternek is, aki az inas kis szerepéből faragott olyan alakot, hogy min­dig örültek, amikor megjelent. Abszolút értékű művészi alakítást produkált. Éppen nem kisebbítjük a Danis Győző és György János értékét, ha utoljára e/nlitjük fel őket a sorrendben. A testvérpárt igen szépen és jellemző erővel játszották meg. Danis igen kedves, vit ám és üde György nagyon^ ér­telmes, jóbeszédü és korrekt volt szerepe szerint. Ezzel a gárdával mindent el lehet érni és az igaz művészetet lehet szolgálni. Szabad-e vájjon említés nélkül hagyni a pompás maszkokat, melyekkel ezúttal is Klimkó Pista, a rendező hűséges támogatója remekelt? A kedves Prágay Jolán- kát, aki mint jeles súgó iktatta be magát a gárdába? Malowetz Mihályt, a páratlan színpadmesteri, ki ezúttal is igen szép színpadot teremtett? És egész seregét a buzgó segítőtársaknak, akik odaadással működtek közre a siker érdekében, hogy csak hevenyészve említsük a Herein Imre, Támer Laczi, Tiber Józsi, Fischer Ferencz, Csattogányi testvérek és többi társaik nevét. A darabot Balázsovich Zoltán rendezte. Az estély főrendezője, a szerényen háttérben megvonuló Krenedits Sándorné volt, akinek lelkes buzgósága juttatott ezúttal ismét jelentékeny összeget a jegyzőárvák javára. Hálával kell még megemlékezni Kecskeméthy Vincze biró, Molnár Gyula és Várhegyi Aladár és Böhsl Ferenc buzgó és szives támogatásáról is. A felvonások között a műkedvelő zenekar szóra­koztatta a közönséget, majd pedig tánczra muzsikált. Mert sikerült tánczvigalom is volt — már ameddig a kegyetlen záróra megengedte. A közönség megtöltötte a termet. Aki nem jött el, vesztes maradt. A bevétel — a végleges leszámolás még nincs meg — meghaladja a 7000 koronát. Az estélyen a következő felülfizetések folytak be: Németh Béla 100, Marczell Aladár 50, Kerner Émil 200, Lindenfeld lgnácz 2t 0, Pöndőr Antal 200, Kohn Adel 200, N. N. 100, Királyi Lajos 60, Klein József 50, Bitskey Gyula 50, Kern János 40, Hutter Gizi 50, Kirschner József 150, Krenedits Sándor 10, Böhsl Ferencz 100, György telep­ről 40, Ewoldt Béla 40, Szabó József 60, Grocz Imre 20, Farkas Béla 100, Tuba János 40, összesen 1950 korona. ! ESy perczig se törje a fejét « ,,“«7 ® hanem menjen Rflhlbacher iuziía és széntelepére Rákóczi-u. 14. szám, ahol mindig a legolcsóbb napi áron szerezheti be téli tűzifa és szén szükségletét. Papp mindent megfest rÄfS"! gyermekruhákat a legszebben kivasalva. Mindenféle kalapokat függönyök tisztítását, krémezését, guvré és pliszirozásokat Legújabban vállalja uj berendezésével nyári ruhák drukkolását különböző virágokkal és pettyekkel. Gyászruiák 24 óra alatt készülnek. Szives pártfogást kér tisztelettel PAPP GYULA vegyészeti és kelmefestő, Rákosszentmihály józsef-utcza 44. sz., a régi fürdővel szemben. (Saját ház.) FALK és TARSA beldiszitésf gép- és kézihimző műterem Elvá Salunk mindennemű ruh díszítést, szinnázi jelmezdiszitést, füg ,öay, asztal és áiyteritők • dekoratív mu ikálatokat, azonkívül fátyol és szemfedö hímzést. TELEFON 7 —35. Budapest IV., Semmelweis-utcza 8. szám. iSciimideg »zörmehaz BUDAPEST IV., PARISI-UTCZA G. SZÁMI. Szörmekülőnlegességek, kabátok dús válás'tékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, javítások jutányoson. NŐI GYÁiZRUrtA készítő vállalat Horváth és Halász Budapest, Váczi-utcza 26. Párisi-utcza sarok. F ekete kelmék, kész női ruhák, felöltők, keztyük, gyászkülönlegességek stb. dús raktára. Gyászruhák kívánatra 4 óra alatt készíttetnek. Telefon 861 M érő czipők legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L. ÉS TÁRSA BUDAPEST, KORONAHERCZEG-UTCZA 1. női kézi munka és rajzmüterme Budapest IV., Koronaherczeg-utcza 11. sz. NÁDAS S ZŰCS és MARKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV. Koronaherczeg-utcza 18. sz. Újdonságokban nagy választék Telefon 154-59. Pnua;riü*llhálf a nemzeti hadsereg, pénzügyőrség, tyjölls Dllaft vasúti- posta- és erdészeti tisztek és altisztek, valamint bármilyen egyenruhátviselő testü­letek részére, továbbá sapkák, kardok, kardkötók, kard­bojtok, derékszijjak, váilszijjak, nyakravalók, keztyük, bőrgamásnik, csavargamásnik, rendjelek csillagok, zsinó­rok, paszományok, lovaglópálczák és mindenféle felsze­relési czikkek legjobb minőségben beszerezhetők TILLER MÓR ÉS TÁRSA CZÉGNÉL Budapest, IV., Veres Pálné-utcza 10. OF'XTO'T'ET czipőszalon Budapest, IV. J3 JuLlN LL Bécsi-utcza 5 szám. Félemelet, Rótta J. Sándor pártfogásába ajánlja újonnan berendezett és dúsan felszerelt füazer- ós csemege üzletét. Mélyen leszállított árak. Fontos kiszolgálás. Rákosszentmihály Kossuth Lajos-u. 13. Egy tisztességes fiú tanulónak azonnal felvétetik Juhos Sándor kárpitosnál Remény-u. 20. Alkalmi vofoll >gen széP ebédl8 berendezés Mlüdlllla Velői. eladó. Rsztmihály, Rákóczy>u. 61.

Next

/
Oldalképek
Tartalom