Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-18 / 38. szám
XXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, szeptember 18. 38. szám RÁKOS VIDÉKE fiaSlDALni, KÖZIGAZGATÁSI ÉS közgazdasAgi hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁKQSVIDÉ5ÍI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120.— K. Fél évre: . . 60.— „ Negyedévre: 30.— „ Egyes szám ára 3 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Meddig még ?. . . Két hosszú évtized óta az unalomig panaszoljuk szüntelenül, hogy minő keserves végzetünk nekünk, hogy a főváros határvonalán kívül vertünk sátrat kisded családi otthonunknak. Minden egyes alkalommal rámutattunk a bűvös határkő átkára, amely mindig és mindenhol érezteti lesújtó hatását, mihelyt csak valamilyen érdekünk kerül szóba. A háború előtt azzal a reménynyel hallgattatták el a határon kívül lakó közönség panaszát, hogy a fővároshoz csatolás folyamata megindult és lépésről- lépésre halad előre. Rövid idő kérdése, hogy megalakul Magyarország büszkesége, a hatalmas „Nagy-Budapest“ s akkor egyszerre orvoslást nyer minden sérelmünk, ha súlyos terhek vállalása árán is, bejutunk végre az áhított paradicsomba, amelynek ajtajában, mint a védőangyal a lángpallóssal áll őrt lebirhatatlanul a szerény, kopott, ócska kis kőkupacz, a fővárosi határ zordon tilalomfája. Azután eljöttek a válságos esztendők, kit érdekelt akkor a főváros^örnyéki lakosság sokféle sérelmes panasza? Ki tolakodott volna előtérbe apró-cseprő ügyeivel?. .. Most pedig végre az úgynevezett konszolidáció utján kellene haladnunk, a helyrezökkenés lenne égetően fontos feladatunk, de bizony a mi bajainkra máig se gondol senkifia, most is csak ott tartunk, hogy „kutyába se vesznek* és nem törődik vele senki, hogy Itt is emberek laknak, még pedig kötelességtudó, áldozatos- lelkű, tisztességes és hazafias polgárok, akik mindig helyt állanak, ha kérnek vagy kívánnak tőlük valamit, de mindannyiszor a rövidebbet húzzák, ha a saját érdekük méltánylására lenne szükség, ha csak annyit óhajtanak is, hogy ne tagadják meg tőlük azt, amit a határvonalon belül lakó polgárok szabadon élvezhetnek. Hát olyan nagy vétek volt az, hogy valaki esetleg takarékosabb, szorgalmasabb és eiőbbrelátó volt társainál és keserves filléreiből kedves otthont tudott biztosítani magának, egészségesebb lakóhelyet családjának? Büntetés jár-e ezért és holtig tarió vezeklés? Holott pedig úgyis vannak a kintlakásnak olyan terhei, amelyeket egyáltalán nem is lehet elhárítani. Az időveszteség, testi fáradozás, az utazás költsége és sok más egyéb, mely elszakithatalan tartozéka s amelyeket a családapák önként vállaltak és évtizedeken át elviselnek a családjuk jóvoltáért, a gyermekeikért és azért a tudatért, hogy a maguk portáján hajthatják álomra fejüket. Okvetlenül szükséges-e, hogy ezeken felül még feleslegesen is gyötörjék őket olyan hátrányokkal, amelyeket a jóakarat és belátás könnyűszerrel levehetne róluk? Hiszen ezek az emberek talán éppen némi elismerésre, megbecsülésre és támogatásra tarthatnának számot azokkal a társaik- kal szemben, akik kevesebb kötelességtudással, akarat! erővel rendelkeztek, könnyelműbbek voltak, gondatlanabbak és talán önzőbbek s nem szerezték meg családjuknak a jólevegős kerti házak, családi otthonok örömét és áldását, hanem nélkülözhető keresményüket kiskoros - j mákban itták és kávéházakban kártyáztak el annak idején. Nem bámulatos, hogy erről húsz esztendő óta ! állandóan beszélni kell, bárha önként érthető és világos igazság és bármiként forduljon a világ, minket mégse í értsenek meg, minket mégis figyelmen kivül hagyjanak j és mellőzenek s ha valamit olykor elérünk, azt is csak hosszas küzködés árán, mint kegyes adományt és nagy- > szerű vívmányt csikarhatjuk ki ? Csak néhány kiáltó példa a legújabb időkből: A határon kivül lakó köztisztviselő nem kapta meg ! Ugyanúgy a tüzelőszer támogatást, mint a budapestiek. Tavaly nagy részük nem is kapott szenet, holott a buda- 1 pestieknek még házhoz is szállították. Az idén uj vias- kodás folyik érette és még nem bizonyos az eredmény. A kintlakó tisztviselők kedvezményes élelmiszereit - csak október 31-ig engedélyezték. Most folyik a tárgyalás, hogy — mint a fővárosiak — ők is élvezhessék tovább. A villamosvilágitás ügyében éppen mai számunkban olvasható igen figyelemre méltó felszólalás, mely a kintlakók mostoha sorsára rávilágít. A fővárosban tavasz óta élvezi az éjjeli villamos- közlekedést a közönség, mi azt a nyomorúságos tizenegyórai színházi vonatot se tudtuk mindeddig megkapni, hanem julius eleje óta hétről-hétre biztatnak és az orrunknál fogva vezetnem vele. Egyik vasutigazgatóság a másikra tologatta, most meg vagy hat hete a kor- I mányra tolják a mulasztást. Így lesz, úgy lesz, s a végén máig sincs sehogy. Ellenben jó két hete karavánszámra járnak haza ! gyalogszerrel azok a lakótársaink, akiket foglalkozásuk ' késő estig a fővárosban tart színházakban, s más ha- ; sonló helyeken. Aki mulatozni jár éjfél után. az villamoson juthat otthonába, a főváros egyik utczájából a másikba, — aki pedig kenyeret keres még éjjeli munkával is, mert — fájdalom — egyéb jövedelméből ma már megélni nem tud, — az kutya, az pária, annak nincs szava, mert itt mer lakni a százszor meggyülölt határ- kövön kivül. A mi vonatunk vicinális, — óh szent és sérthetetlen jogi megkülönböztetés — és nem közúti közlekedési eszköz és nekünk napról-napra viselnünk keli ennek minden hátrányos következményei, mert bár földrengés rázta meg a világot és romba dőltek százados és ezredéves intézmények és jogok, — ezzel a babonával nem birhat sárkányöiő Szigfrid sem és nem az emberek jóléte a fontos, hanem avult formáknak sérthetetlensége. Csekélyebb dolog, de nem kevésbbé megalázó és boszantó: A záróóra szigorú rendeletével, — amelynek Lapunk mai száma 8 oldal.
