Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-09-11 / 37. szám

4 oldal KÄKÖS EilD'B'gB 37. szám. Az Ehmann-telepl egyház terve. Nagy Imre Leó, az Ehmann-telepi r. k egyház hitoktató lelkésze, Hanauer A. István megyés püspöknél tisztelgett és terveiről neki jelen­tést tett. A megvés püspök a terveket jóváhagyta s azok keresztül viteléhez áldását adta. E tervek szerint az Ehmann- telepi egyházközség még ez évben kapna két harangot, lehetőleg ez évben önálló lelkészlakot és kápolnát, valamint a nagyobb szabású templomra már most összegyűjtenek az építés költségeit, hogy 1923-ban az építkezés megindulhasson. Hogy a tervek beválnak-e, azt a jövő mutatja meg. Sajtótájékoztató bizottság. A czin^otai rendőr- kapitányság területén működő sajtótájékoztató bizottság elnö­kévé Királyi Lajos kér. kapitányt nevezték ki. Királyi kapi­tány megbeszélésre hívta meg hivatalába az érdekelt szer­kesztőket s velük a szükséges körülményekre nézve meg­állapodott. A sajtó képviselői azzal a megnyugvással távoztak el az értekezletről, hogy a fontos és kényes feladat az uj elnök személyében igaz magyar hazafi, lelkiismeretes köz- tisztviselő és gavallér úriember kezébe jutott. Ág. ev. hitoktatás. A vall. és közokt. minister a czin- kotai lelkészséghez Srőllős Tó*h Mihály lelkészt nevezte ki evang. hitoktatóul. Blatniczkv Pál esperes, a hitoktatás köz­pontjául Rákosszentmihályt jelölte ki. A kinevezés igen örven­detes már csak azért is, mert azzal az evang. vallásu tanulók hitoktatásának kérdése végleges megoldást nyer. Úgy érte­sülünk, hogy a kiválóan képzett hitoktató középiskolai tanulók korrepetálását is elvállalja s tenné ezt különösen szerényebb lakás ellenében. Felhívjuk azoknak a szülőknek szives figyel­mét az ev hitoktatóra, akiknek gyermekei polgári iskolába járnak s gimn különbözeti vizsgálatot óhajtanak tenni. A gödöllői ünnepély jövedelme. Az orsz. jegvző- árvaház javára Gödöllőn megtartott ünnepély tiszta jövedelme jóval meghaladta a 60 000 koronát. A rendezőbizottság a leszámolások során nagy örömmel fogadta ezt az ékes például szolgáló ritka szép eredményt. Előléptetés. Muhoray Kornél dr. kereskedelmi minisz­teri titkár, rákosszentmihályi villatulajdonos, osztálytanácsossá lépett elő Az előléptetés a minisztérium kiválóan képzett, buzgó tisztviselőjét jutalmazta. Uf adóügyi jegyző Csömörön. Decsy József főszolga­bíró a Csömörön megüresedett adóügyi jegyzői állásra Pib- linger Rezső rákosszentmihályi aljegyzőt küldte ki helyettesül. Előre látható, hogy Piblingert az állásra véglegesen is meg fogják választani, amely esetben másodszor is elveszti Rákos­szentmihály ezt a derék, szorgalmas tisztviselőjét, a ki tudva- lev leg igen jó, önálló körjegyzői állásból menekült ide vissza Háromszékvármegyéből. Választmányi ülés A Rákosszentmihályi Nagvkaszinó választmánya múlt szombaton tartott ülésén a távollevő Csabány A. János helyett PálŰ János tiszteletbeli elnök elnö­költ. A jegyzőkönyvet Böhsl Ferencz és Kecskeméfhy Vincze hitelesítették. Krenedits Sándor igazgató jelentéseit egyhan­gúlag tudomásul vették Kaszinói belső és gazdasági ügyekről szóltak ezek, valamint arról, hogy az évi rendes közgyűlést október folyamán tartják meg. Három uj rendes tagot vettek fel B^Jza Pál, Fábián Ferencz és bonyhádi Perczel Miklós Személyében. A rövid ülésnek egyéb tárgya nem volt. Adomány. A rákosszentmihályi füzoltónapon befolyt adományok sorából annakiöeién kimaradt Pintér Gvula pol­gártársunk iroo koronás adománya, amelyet a tüzoltófestület vezetőségének kérelmére most, pótlólag készségesen nyugtat- ványozunk a nyilvánosság előtt, úgy is, mint követendő derék példát. Répa és zab kapható. A Hangva néhány nap múlva egy waggon árpát és egy waggon zabot kap. Előfizetéseket a piactéri üzlet már most elfogad Ajánlatos a vétel, mert a terménvek ára rohamosan emelkedik Önműködő villamos vi z s z i vattyu k Uj berendezések felállítását és a s á t vállalja: Víztartály nélkül mindig friss kut- vizet szállítanak, meglévők javitá­Richter Ármin oki. gépészmérnök Budapest, V., Kádár-utcza 4. (a nyugoti pályaudvarnál.) Telefon 45-28. TÍÍTfl!$ anvanf Pompás, kipróbált tőzeg, azag- I 11ZBISJ dnyay 1 tálán, jól melegít, (340U kalóriái), bármilyen rendszerű kályhában és tűzhelyben is jó! ég, parazsát 8 — 10 óráig is megtartja, jó minőségű fával egyenlő értékű, továbbá barnaszén vagontételben való megrendelésére saját rezsiben megrendelő családok je^ntkezzenek: özv. Szabó Jánosáénál, Batthyány u. 29, Tőzeg ára kb. házhoz szaliitva qu.-ként 145 kor., a széné 120—125 kor. Elsőrendű úri - öltönyök készítését .1000—1500 koronáig, valamint for­dításokat vállalok a legutolsó divat szerint. CSEH LAJOS férfi szabó Bu­dapest, IV., Aranykéz-utcza 4. szám, cziRiNG Ármin és fia szőrme-, szBcsáru-raktára és megóvás! intézete, Budapest, Deák Fereac-utoza 19- szám. TELEFON ?8I. Regi magyar és osztrák BÉLYEGEKET és GYŰJTEMÉNYEKET lehetőleg eredeti borítékon MAGAS ÁRON VESZ: Neuberger S. béiyegkereskedő, Budapest IV., Károly-körut 6 szóm. D A Pih C7II ACI kötött és szövött áruk nAUU ES OtlLAul különlegességi raktára Budapest, IV. E&ktt-ut 6. sz. (Klotild-palota.) Gyapjukabálok, harisnyák dús választékban. A „Rákos Vidéke“ előfizetői 5% árenged­ményben részesülnek. :: Telefon 63— 23. Nagy árleszállítás JSsyj'.íffLIr REICH HENRIK czégnél Budapest, IV., Egyetem-utcza 9. A Rákos Vidéke olvasói 5% árkedvezményben részesülnek. József bőröndös és finom bőráru gyártó Budapest, "VIII. ZRäiIs:0czl--u.t 11. Kizárólag Jobb minőségű áruk. MAGYAR CONFEKTIO ifiÜVEK R. T. :::: Ezelőtt: NGÁR LIPŐT BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS-UTCZA 2. FARKAS J. é8 Társa Budapest, VI., Vilmos császár-ut 61/R. Állandó raktár mindennemű motorokban, gazdasági gépekben és eszközökben, u. m. ekék, boronák, szecskavágók, répavágók, darálók kézi és erőhajiasra, továbbá szivattyúk házi és kertészeti célokra. Háztartási cikkek. — Jutányos árak. — Pontos, lelkiismeretes kiszolgálás. Értekezhetni lehet: RÁKOSSZENTMIHÁLYQN, Regele János u. 7 ___ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom