Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-09-04 / 36. szám

4 oldal RÁKOS (VilDfiKB 36. szám. A .színházi vonat*. Szeptember elsejére vártuk a ] színházi vonat megindítását, de semmisem történt. Illetékes 1 helyen azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a kereskedelmi mi­niszter nem intézte még el az erre vonatkozó felterjesztést, s ezért nem történhetett még intézkedés, holott a hév. minden pillanatban készen áll. A terv az. hogy tizenegy órakor indul a színházi vonat a Kerepesi-uti végállomásról s a szentmihályi utasok a Nagymezénél átszállanak az ott várakozó körforgalmi vonatra, amely hazaviszi ókét, a többi utas pedig a másik vonaton folytatja útját. El nem lehet képzelni, min tanakodnak a minisztériumban hetek óta? Ez a dolog ránk nézve nem tréfasági Nemcsak arról van szó, hogy szórakozásból szín­házba járhassunk s most már megnyíltak a színházak, hanem egész sereg lakosunk van, akit oda a foglalkozásuk köt, akik ott zenélnek, játszanak s egyéb alkalmazást töltenek be. Ezek szegények elsején csalódottan, ké'ségbeesetten látták, hogy ▼agy gvalog kell hazajönniők, vagy a fővárosban kell éjjeli szállásról gondoskodniok. Igazán mást várna manapság az ember a hatóságinktól, mint azt. hogy restancziás aktákat csináljanak a mi életbevágó érdekeinkről szóló dolgokból. Ami ezzel a közönséggel történik, az minden képzeletet meghalad I Szeptember 10: nyilvános előadás. Azt már jól tudja mindenki, hogy az országos jegyzői árvaház javára nagy műkedvelő-előadás lesz szeptember tizedikén, tehát jövő szombaton, a Rákosszentmihályi Nagykaszinóban. Két körül­ményt azonban nagyon erősen kell hangsúlyozni. Az egyik, hogy az előadás nyilvános, meghívó nincs, mindenkit szívesen látnak és jegyet már most, vasárnaptól kezdve lehet előre váltani a községházán, a postahivatalban és a Natykaszinóban. Aki jól akar mulatni és csekély áldozattal jót akar csele­kedni, az eljön okvetlenül. A másik, hogy előadás után tán- czolni akarnak s éppen azért a megrögzött szentmihályi szokással szetnbeszállva, az előadást nyolez órakor pontosan megkezdik. Kérik ennélfogva a közönséget, hogy ezúttal csak­ugyan jelenjék meg a kitűzött időre, mert különben kárát maga vallja. Sokan kiváncsiak reá, vájjon sikerül e, hogy közönségünk makacs rossz szokását végre szilárd elhatáro­zással megtörjék. Egyebekben utalunk a szinlap adataira, amelyek mindent ékesszólóan megmondanak s kellő képet nyújtanak atról, hogy ez a nemesczélu estély milyen szóra­kozással kecsegtet. íme a teljes szövege: Nyilvános műked­velő előadás a Rákosszentmihályi Nagvkaszinőban az Országos jegyzőárvaház javára. A Rákosszentmihályi Nagykaszinó Műkedvelő társasága 1921. szeptember 10-én szombaton. Műsor: 1. Nyitány. Rákosszentmiháiyi Műkedvelők Zenekara. (Karnagy: p. Polner Ernő) 2 Előjáték. Irta: Balázsovich Zoltán. Személyek: Zajthay István — Nagy István, Baczur Gazsi — Kiss József, Nézőtéri rendező — György Lajos, Színpadi rendező — Balázsovich Zoltán. 3, Apósok. Vígjáték 3 felvonásban. (Rendező Balázsovich Zoltán.) Személyek: Bogyai Farkas — Horváth Károly, Pali és Farkas fiai György János és Danis Győző, Felvinczi Eduárd — Folberth Gusztáv, Laura és Margit leányai — Prágay Böske és Pintér Vilma, Í uliska — Dittrich Giziké, Zab Feri — Horváth Laczi, dr. Gáti I'ek — Kiszer Guszti. Erzsi, szobalány, — Dittrich Ilonka, Antal, inas — Endes Péter. Színhely: Bogyai háza. Előadás után táncz. Kezdete pontosan 8 órakor. Az előadás nyilvános. Meghívó nincs. Mindenkit szívesen látunk. Belépő4 dij: I—VI. sor 40 korona, VII—XII. sor 30 korona, a többi 20 kor. Jegyek előre válthatók a községháza jegyzői hivatalában (I. em. 1 ajtó), a postahivatalban és a Nagvkaszinőban. Feltil- Wzetéseket a jótékony czél javára köszönettel fogadunk és a .Rákos Vidékéiben nyugtatványozunk Pontos megjelenést kérünk, mert az előadást 8 órakor okvetlenül megkezdjük, hogy tánezra is elég idő maradjon. Hymen. Ifj. Szabó József építész, társadalmunk kedvelt tagja szeptember elsején vezette oltárhoz Tichy Gizikét a rákosszentmihályi templomban. A boldog uj párt számosán üdvözölték. Önműködő villamos Víztartály nélkül vízszivattyúk Sd‘sszátmtnak' Uj berendezések felállítását és a meglévők javítá­sát vállalja: Richter Ármin oki. gépészmérnök Budapest, V., Kádár-utcza 4. (a nyugoti pályaudvarnál.) Telefon 45 - 28. Papp mindent megfest rÄ!'Ä. gyermekruhákat a legszebben kivasalva. Mindenféle kalapokat függönyök tisztítását, krémezését, guvré és p'iszirozásokat Legújabban vállalja uj berendezésével nyári ruhák drukkolását különböző virágokkal és pettyekkel. Gyászruiák24 óra alatt készülnek. Szives pártfogást kér tisztelettel PAPP GYULA vegyészeti és kelmefestő, Rákosszentmihály József-utczs 44. sz, a régi fürdővel szemben. (Saját ház.) FALK és TARSA beldiszitési gép- és kézlhfmzó műterem Elvá'lalunk mindennemű ruh*di«zité*t, színházi jeimezdiszitést, ffi*<öny, asztal- és áayteritök dekoratív munkálatokat, azonkívül fátyol ée szemfed5 hirazést. TELEFON 7'—35. Budapest IV., Semmetwels-utcza 8. szám. Schmideg szőrmeház BUDAPEST IV., PARI8I-UTCZA 8. SzAfl. Szörmekülőnlegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, Javítások jutái NŐI GYAsZRUHA KÉSZÍTŐ VÁLLALAT Horváth és .Halász Budapest, VáczI-utcza 26. Párisi-utcza sarok. Dekete kelmék, kész női I ruhák, felöltők, keztyük, gyászkülönlegességek stb dús raktára. Gyászruhák kívánatra 4 óra alatt, készíttetnek. Telefon 861. M 'érő czipők legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L. ÉS TÁRSA BUDAPEST, KORONAHERCZEG - UTCZA 1. M Á H A ^ női k^zi munlca Iés rajzmüterme Budapest IV., Koronaherczeg-utcza 11. sz. S ZŰCS és MARKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV. Koronaherczeg-utcza 18. az. Újdonságokban nagy választék Telefon 154-59. £n%#onruhák a nemzeti hadsereg, pénzügyőrség, I-yyölle UllaR vasúti- posta- és erdészeti tisztek és altisztek, valamint bármilyen egyenruhátviselő testü­letek részére, továbbá sapkák, kardok, kardkötők, kard­bojtok, derékszijjak, vállszijjak, nyakravalók, keztyük, bőrgamásnik, csavargamásnik, rendjelek, csillagok, zsinó­rok, paszományok, lovaglópálczák és mindenféle felsze­relési czikkek legjobb minőségben beszerezhetők TILLER MÓR ÉS TÁRSA CZÉGNÉL Budapest, IV., Veres Pálné-utcza 10. Budapest, IV. szám. Félemelet, D ITMP7C czi pőszalon OLll O/j CL Bécsi-utcza 5 s Rótta J. Sándor pártfogásába ajánlja újonnan berendezett és dúsan felszerelt füozor- éo csemego üzletét. Mélven leszállított árak. Pontos kiszolgálás. Rákooozoutmihály Kossuth Lajoe-u. IS. VÁtaIV i8en 8zéP «M*1® baroudozés rUndifiill VUlöl I •i«dá. Rsztmihalv. Rákó ez vu. 61.

Next

/
Oldalképek
Tartalom