Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-05-22 / 21. szám

4. oldal f?ÄKö5 VIPERS 21. szám. 5 nyenczek és ítagyon avatottak tudják megfigyelni és értékelni. Csupa ötlet, csupa nyugalom és csupa komikum volt. Viharos tapsok kisérték s öröm volt, a hányszor a színen végig ment. Danis Győző nagy lépést tett ezen az estén. Gazdag és értékes tehetségét ismeri és sűrűn ünnepli közönségünk, most azonban, mint szalon bonviváns, uj teret hódított meg és letette vele a szPpadi érettségit. Már nem csak nagyszerű tehetség, hanem öntudatos, friss, rutinos színész, aki mindig Ízléssel játszik és humorát is sűrűn megcsillogtatja. Folberth Gusztáv kabinet alakítást mutatott be megint az ideges zeneszerző pom­pásan megrajzolt, kaczagtató figurájában Reng teget nevettek rajta s ő ki nem fogyott s trükkökből, hogy a hatást fokozza. Neki igazán nem nehéz, mert ezen a pályán is bízvást megélhetne. Kellemes meglepetés volt az Endres Péter ere­deti jellegzetes jól elgondolt és jól megjátszott alakja. Először láttuk szerepben műkedvelőink között, de nem utoljára s a közönség mindig örülni fog, ha nevét a szinlapon látja. Fi­gurája, mimikája czéhbeli mestert árult el. Klimkó Pista, annyi forró siker hőse, ezúttal kisebb szerepben értékesítette talentumát és mindég hatásos komikumát, melyet hosszabb ideje nélkülözni kellett, azonban igy is sűrűn megkaczagtatta a közönséget. A fiatalok között egyik legeredetibb ko­mikus-tehetség Horváth Laczi, aki ez este egy kis epizód szerepben mutatta meg oroszlán körmeit s szerzel! magának megérdemelt babért. György Lajös hálátlan szerelmes szerepébe is tudott komikumot és eredetiséget önteni, öccse, ifj. György János pedig jóízűen adott egy czipészmestert és szép, erős, értel­mes beszédével is kellemes feltűnést keltett. A kis Tiber Józsi két apró szerepet is játszott frissen, ügyesen, s kivüle az együttest Fischer Ferencz, Csattogányi Bandi és Cserjessi Anti egészítették ki buzgón és sikeresen. A derék fiatalok jobb szerepeket is megérdemeltek volna, de erről már csak a szerző tehet. A maszkok és kosztümök külön följegyzést érdemelnek. Klimkó Pistának ezúttal meglepő sikerrel segédkezett Endes Péter s valamennyi alak kiváló jellemábrázolás volt. A sze­replők látványosságot szereztek pazarul váltogatott szebbnél szebb öltözékeikkel, valamint pompásak voltak a jelmezek is. Igen nagy elismerést érdemel Krenedits Sándorné és Csabány A. Jánosné, akik az előadás érdekében és annak előkésztésében páratlanul értékes munkálkodást fejtettek ki. A szinpad felépítése és berendezése Malowetz Mihály fárad­ságot nem ismerő munkája volt és mesterét dicsérte A súgó nehéz szerepét Tamer Laci odaadással és hozzáértéssel látta el, valamint jeles ügyelőnek bizonyult a mindig hasznos és készséges Szlavkovszky Sándor, aki hálátián munkájáért még szerepéről is önfeláldozóan lemondott. A közönség igen jól mulatott, rengeteget tapsolt, sőt végül a függöny elé szólította a darab fordítóját és rendező­jét, Balázsovich Zoltánt is. A rövid felvonásközökben és előadás után a Polner zenekar szerzett élvezetet a közönségnek, Polner Ernő diri­gálta lelkes csapatát a szokott művészettel. Világos, hogy tánezra kerekedtek csakhamar és világos, hogy régen világos lett már, amikor a mulatságnak vége szakadt. A kaszinó uj szentkuti furmint bora is becsületet szer­zett és újra megalapozta a kaszinó jó hírét ezen a téren is. Az est bevétele a mérsékelt belépődíjak mellett is csak­nem 9000 korona volt, amelyből körülbelül 5000 korona jut, mint tiszta jövedelem a Nagykaszinó könyvtára javára. Az estélyen a következő felülfizetések folytak be: Fischef Győző 40, Böhsl Ferencz 50, Csuka Aladár 20, Kirschner József 50, Königstein Tivadar 30, Kammer János 20, Hauptvogel Frigyes 20, Kerner Emil ICO, Szende 50, Sch I. 50, N. N. 20, Farkas Béla 100, Farkas Andor 50, Géczy Hugyecz János 200, N. N. 5, N. N. 15, Blesz Ferencz 50, Pálffy György 20, özv. Madarász Józsefné 10 kor. Alma-telepen szép saroktelek eladó Cs5möri-ut mentén. Felvilágosítást nyújt a kiadóhivatal. Hullám áp I mázsánkint fűré­szelve házhoz szál­lítva 160 K. Egész fa 150 K. Megrendelhető Mühibacher Már­ton tűzifa- és fűrésztelepén Rákosszentmihály, Rákóczi-u. 14. Belvárosi kávéház k&Ä: Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa. I BUDAPEST IV.,VACZi-U. 1. FlUliUo «J» férfi- és női divatáru ___ különlegességek. Détteminóség ben ismét kap­ható az egyedüli készítőnél ifimgárla drótfonat Haidexker Sándor sodronv^zövet-, fonat- és keritésgyárában Budapest, Vili., ÜU$i-ut 48. Képes árjegyzék ingyen! Stern Erzsébet KSsSÄ & tézete. Budapest, Dohány-ufcza 59. Azsur, plissé, gouvré, gombáthuzás, kézi- és mühimzés leggyorsabban és legjutányosabban készül. CZ IBING ABMIN és FIA szőrme', szücsáru-raktára és megóvás! intézete. Budapest, Deák Ferenc-utsza 19- szám. TELEFON 281. Mega magyar és osztrák BÉLYEGEKET és GYŰJTEMÉNYEKET lehetőleg eredeti borítékon MAGAS ÁRON VESZ: Neuberger S. bélyegkereskedő, Budapest IV., Károly-körut 6 szám. grilliánst, legtüéri vesz­aranyat, platinát, - , ezüstöt, Schwanz ékszerüzlete, Muzeum-körut 21. Tel. J. 103-73. Használt és uj építőanyag ,"fymint:mé?z' (ÜÉÜ égj a, cserép, czement, deszka, gerenda, ajtó, ablak slb. valamint száraz ) kemény tűzifa házhoz szállítva is, a legolcsóbb áron. — Mielőtt ezen czikbekből szükségletét frdezné, saját ér­dekében kérjen tőlünk árajánlatot. Schődl és Nánási építőanyag és tüzifakereskedók Sashalom, a Czinkota Nagy ! Itcze állomás mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom