Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-05-22 / 21. szám

z. oldal. RKKGS 21. szám. állapítottak meg utazások esetére. (Ä vármegyei dijnokok- nak 70, a hajdúknak 50 korona napidijuk van!) A költségvetés keretében rendezték a polgári isk. tanárnők korootlék ügyét, jog- és igazság szennt kimond­ván, hogy nyugdíjjogosultságuk kezdetétől kell számítani a korpóílékokat. a" hátralékos különbözeteket pedig kiutalták. Érdekes adata a költségvetésnek az is, hogy a községháza építésének és berendezésének összes költsége (215.000 korona.) valamint az iskolák építéseinek költ­sége törlesztésére szükséges összes évi kiadást a köz­ségháza bérhelyiségének jövedelme teljesen fedezi s így a község összes hivatalai ingyen használják helyi­ségeiket. Meg kell még jegyezni, hogy a mostani költség- vetés a község minden függő kölcsönének teljes fede­zetéről gondoskodik s igy azokat az idén végleg kifizetik. A költségvetés egybeállításának gondos és sikeres munkájáért Balázsovich Zoltán tolmácsolta a képviselő- testület elismerését és köszönetét. Kiemelte, hogy a köz­ségi életben nem szoktak olyan általános jellegű költ­ségvetési vitákat rendezni, mint a parlamentben vagy törvényhatósági bizottságokban. Itt politikai és egyéb általános szempontok nem érvényesülhetnek. A képviselő- testület tagjai közvetlen részesei az elöljáróság munká­jának, mely előttük s részben velük együtt folyik le. Nem tartunk tehát csillogó szónoklatokat kifelé, ha­nem csendben dolgozunk bent. A költségvetés, sajnos, még mindig háborús jellegű, az átmeneti időre készült. Alkotásokba fogni nem lehet, régi, nagy és szép ter­veink a fiókban szunnyadnak. Építeni, befektetéseket tenni nem lehet. Ne gondolja senki, hogy a képviselő- testületet kielégíti ez a költségvetés, mely csak a ház­tartás egyensúlyáról gondoskodik, de a körülmények még mindig megbénítják az igazi munkálkodást. Ez alkalommal is bebizonyosodik, hogy a község vezetősége milyen helyesen munkálkodott a múltban. A községháza, középponti iskola építése és egyéb beruhá­zásaink milyen nagyszerű hasznot hoztak a községnek. Bárcsak egyéb terveinket is megvalósíthattuk volna! Az iskolánk bajáról se kellene ma tanácskozni, ha a közép­ponti iskola emeletét felépíthetjük. A tervek készen voltak, az olcsó költségvetéssel együtt. A képviselőtes­tület elfogadta, fedezetről is gondoskodott, csakhogy de­magóg jelszavakkal izgattak ellene, megfelebbezték és a vármegye addig késlekedett a jóváhagyással, mígnem kitört a háború és minden abbanmaradt. Mekkora kárt okoztak a községnek? A községnek az tesz igaz szolgálatot, aki csendben, szeretettel és odaadással dolgozik érette, nem pedig páríoskodik és hamis szólamokkal iz^at. Egy kérése v; n. Uiczáink rendezetlenek. Az utczai név és számtáblák hiányosak, a számozás sok helyen összegabalyodott, sőt névtelen utczáink is vannak. Ha akad valami fedezet, felhasználatlan költség, fordítsák erre és vegye ezt is munkatervébe az elöljáróság. A költségvetést elfogadja. Dittrich Nándor, Kiss József, Gombás Károly, Hauser Gyula, a biró és a főjegyző rövid felszólalása után a költségvetési egyhangúlag elfogadták s kimondták még, hogy a községi pótadó mentességet a községi or­vosra is kiterjesztik, a községi pénztáros évi tisztelet- dijját pedig 4800 koronára emelik. Felkérik azonban a főjegyzőt, hogy a pénztárosi áilás rendszeresítésének ter­vezetét készítse elő. A további napirend során bemutatta a főjegyző a fakitermelés eredményéről szóló jelentést. Összesen be­folyt 135040 kor. Kohség 41500 kor. Facsemetékért a minisztériumnak 11565 koronát fizettek'. A szállítás 3819, az elültetés 26000 koronába került, tiszta maradvány 52056 kor. melyet az idei költségvetésben bevételeztek. Szabó József részletes jelentést tett az elkommuni­Papp mindent megfest ÄSi-faÄ gyermekruhákat a legszebben kivasalva. Mindenféle kalapokat, függönyök tisztítását, krémezését, guvré és pliszirozásokat. Legújabban vállalja uj berendezésével nyári ruhák drukkolását különböző virágokkal és pettyekkel. Gyászruhák 24 óra alatt készülnek. Szives pá tfogást kér tisztelettel PAPP GYULA vegyészeti és kelmefestő, Rákosszentmihály József-utcza 44. sz, a régi fürdővel szemben. (Saját ház.) FALK és TÁRSA heidiszitési gép- és kéziftimző műterem Elvá '.alunk mindennemű ruh- díszítést, szintlázi jelmezdiszitést, fügíöay, asztal- és ágy téri tök dekorativ munkálatokat, azonkívül fátyol és szemfedő hímzést. TELEFON 7 —35. Budapest !V., Semmelweis-utcza 8. szám. fecSunideg üsömeiióz BUDAPEST IV., PARIS1-UTCZA 6. SZÁM. Szörmekülönlegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. _____átalakítások, javítások jutányosán. IMO i GYÁSZRUilA készítő vállalat Horváth és Halász Budapest, Váczi-utcza 26. Párisi-utcza sarok. pekete kelmék, kész női * ruhák, felöltők, keztyük, gyászkülönlegességek stb aus raktára. Gyászruhák kívánattá 4 óra alatt készíttetnek. Telefon 8R1 erő csípők legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L, ÉS TÁRSA BUDAPEST, KORONAMERCZEG - U fCZA 1. M MAHáC női kézi munka I M és rajzmüterme Budapest IV., Koronahercseg-utcza 11. sz. S ZŰCS és MÁRKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV. Kor©«atierczeg-utc2a 18. sz. Ujtbn&ágckfcan nagy választék Telefon 154-59. Peteovics üiklóst droguista Budapest, IV. kér. Bécsi-utcza 2. szám. Illatszerek, pipere szappanok, háztartási cikkek. Kitűnő minőségű gyertyák!*. Pnuanniháitf a nemzett hadsereg, pénzügyőrség, tyytSIi kisüli vasúti- posta- és erdészeti tisztek és altisztek, valamint bármilyen egyenruhátviselő testü­letek részére, továbbá sapkák, kardok, kardköt k, kard- bojtok, derékszíjak, vállszíjak, nyakravalók, keztyük, bőrgamásnik, csavargamásnik, rendjelek, csillagok, zsinó­rok, paszományok, iovaglópálczák és mindenféle felsze­relési czikkek legjobb minőségben beszerezhetők TILLER MÓR ÉS TÁRSA CZÉGNÉL Budapest, IV., Váczi-utcza 35. BENCZE »czipöszalon Budapest, IV., Bécsi-utcza 5 szám. Félemelet, ' -íl,,:imJíÍÉIm.•'’‘Sí- *' '■ -■'

Next

/
Oldalképek
Tartalom