Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-02-08 / 6. szám
2. oktal. RÁKOS VIDÉKE Végül pedig azt találta, hogy a diktatúra alatt kompromittált intelligens egyének nem vezekelnek csendes visszavonuitságban vétkükért, vagy gyengeségükért, hanem hangos társadalmi szereplés részesei, akik éppen a megfékezésükre hivatott karhatalmi parancsnok és társai részéről nyilvános támogatásban és védelemben részesülnek és a község társadalmának rendjét fenekestő! felforgatták. Ezeket látta... A nemzeti hadsereg századának parancsnoka erre maga kezdett tisztogató munkát és végezte olyan eréllyel, ahogy szeplőtlenül hazafias érzése diktálta. Ennyiből áll a dolog. És ezt használták ki a kommunisták védelmezői alkalmul, hogy csúful megsértve a magyar nemzetnek immár egyetlen büszkeségét és utolsó reményét — a nemzeti hadsereget, durva, átlátszóan ravasz és ostoba támadást intézzenek meg nem nevezett és meg nem jelölt helybeli polgárok ellen, akiket besúgóknak, összeesküvőknek, bosszúállóknak bélyegeznek, mintha okai lennének tisztes polgárok meghurczolásának és bántalmazásának. Valóban nem tekinthetjük még konszolidáltaknak közviszonyainkat, de annyira ma már mégis van jogrend ebben a szerencsétlen országban, hogy — ha lenne is egyes emberekben bosszúvágy, aligha tudna az úgy érvényesülni, hogy a kedvéért egy idegen katonai parancsnok eszközül engedje át magát. A nemzeti hadsereget pedig nem lehet megsérteni azzal a feltevéssel, hogy besugások alapján (enne intézkedéseket. A parancsnoka történetesen teljesen idegen ember, aki Bákosszentmihályon senkit sem ismert és egész ittartózkodása alatt — kedve és szive ellenére —■ merev és tartózkodó maradt, éppen azért, hogy tárgyilagosságát megőrizze. Vakmerőség kell hozzá, hogy ilyen aljas mesét, mint a minőt községünkben közszájra bocsájtottak, józaneszü, éplelkü embereknek szemérmetlenül beadhassanak. Szemforgató módon, nem hazaáruló bolysevi- kokról beszélnek, hanem üldözött tisztes polgárokról. Most errefelé az a divat, hogy a tolvaj kiabálja: .fogják meg" és az évek óta szenvedő, üldözött polgárok lettek a kikutatandó bűnösök, a haza megrontására szövetkezett társaság támogatói pedig az üldözött ártatlanságok, a beárult és inzultált tisztes polgárok. Most már nyíltan megy a kommunistavédelem, amelyet némelyek hónapok óta alattom- ban űztek. Nemzeti hadseregünk sokat próbált lovagkapitánya eljöhetett hozzánk, idegenbe, sastollas magyar vitézeivel: olyat látott, amire kevés példát lelhetett széles ez országban. Nem csudáljuk, ha összecsapta rá a kezét, aztán pedig a bokáját Ked6. «Am. ..............■ vés emlé kül elviheti a hálát, amit Utravalóul kiutaltak neki. Sajnos, nekünk tovább kell gyönyörködnünk ebben a dicső színjátékban, a mely körülöttünk lezajlik, ahol az érvényesülés és felülkerekedés a czél és annak érdekében minden eszköz jó. A rágalmazás kipróbált fegyvere mindenekfelett. A rákosszentmihályi rágalmazó hadjáratban is uj állomás azonban ez a mostani eset. Eddig ugyanis a keresztény tógába bujt bolysevik védelmezők legalább az avatatlanok megtévesztésére a jóhiszeműségnek valami gyenge látszatával kendőzték fortéiyoskodá- sukat s megjátszották, mintha a szemforgató okoskodások és alakoskodások megett valami meggyőződést rejtegetnének, most ellenben tehetetlen dühükben megfeledkeztek a félszeg piperézésről és a rágalom pőrére vetkőzve rohan ki az utczára. Jól teszi, legalább az ártatlanul félrevezetett, naiv emberek is ráismernek és megvetéssel fordulnak el tőle. Furcsa találkozás. Tisztelt Szerkesztő Ur! A múltkor nagyon erőt vett rajtam a hazafiul fájdalom. A nyomorúság és szomorúság e gyászos napjaiban az ember néha a saját gondolatai elől is szökni szeretne. Ki akartam szellőztetni a gonddal terhelt fejemet és vigasztalást akartam keresni az emberek között. * Elsétáltam este a kaszinóba, amely — sajnos — hétről-hétre fokozatosan sülyedve, már lassanként nyilvános csárda jellegét öltötte magára. Igen természetesen tánczmulatságot találtam ott. Beléptem a színházterembe, de utam nem volt akadálytalan. A küszöbön ugyanis különös társaságot pillantottam meg. Lehet, hogy csak én láttam, de amint az alábbiakból kitűnik, beszélgettem is velük. Az illusztris egyének között elsősorban említem Don Espagnolas de los Influenzos urat, továbbá a Jótékonyság angyalát, Mulatság urat, Irigység urat és Pártoskodás urat. Nem akarok hosszadalmas lenni és így röviden legyen szabad megírnom, kedves Szerkesztő Ur, hogy mit mondottak nekem. Don Espagnolas tollas barettben, oldalán spádéval jelent meg. Udvariasan köszöntöttem — természetesen kellő távolságból. Kezet akart fogni velem — mire én hirtelen, nyomtatott táblácskát húztam elő a zsebemből e felirattal: .Járvány miatt kézfogás nincs." Respektálta az óvatosságomat és kérdésemre igy felelt: — Szívesen jöttem ide, kérem, mert kedvemre való az emberek bolondsága. Amikor más komolyabb okok miatt is kerülniük kell a zajos összejöveteleket, épen mintha az én tiszteletemre gyűlnének össze itt úgy, hogy kedvemre válogathatok közöttük. Testvéreim panaszkodtak, hogy ugyanekkor Pesten nem arathattak kedvükre, mert a tánczolást, sőt még a gyülésezést is betiltották, igy tehát én — születésemtől kezdve élelmesebb lévén — felültem a körforgalmira és ime — itt vagyok. Most már annyira
