Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-09-05 / 36. szám

4. oldal R^KO'9 VIDÉKÉ Polgári fiúiskola Rákosszent- mihályon* Lapunk zártakor értesülünk, hogy a köz- oktatásügyi minisztérium, mivel községünkből és Ehmann-telepről az idén igen sok tanuló kiszorult a fővárosi iskolákból, Rákosszentmihályon nyilvános jogú polgári fiúiskola felállítását helyezte kilátásba. A taná­rokat a minisztérium adja és fizetésüket is fedezi, a fentartónak csak a dologi kiadásokról kell gondos­kodnia. Az ajánlat elfogadásáról szombaton este határoznak és vasárnap a templomban és dobszóval is közhírré teszik, hogy hol és mikor jelentkezhetnek a tanulók felvételre. Az I. osztály már a jövő héten megnyílik, sőt a II. osztály is, ha elegendő számú tanuló jelentkezik. A Move tüzelőfája. A Move budapesti irodájában aprított tűzifát lehet megrendelni. A fa ára igen mérsé­kelt, Budapesten, házhoz szállitva 100 korona méter­mázsánként. Rákosszentmihályra nem szállítják ki, igy tehát fuvar nélkül még lényegesen olcsóbb lesz úgy lehet, hogy 60 korona. Beírás a Polner zeneiskolában. A p. Pólner Ernő elismert hirü rákosszentmihályi zeneiskolájába még mindig folynak a beírások. Gyermekek és felnőttek egyaránt kiválóan szakszerű oktatásban és magasabb továbbképzésben részesülnek a zene minden ágában. Gyakorlati és elméleti képzés. Csoportos tanítás minden ke 1den,csütörtökön és szombaton d. u. 2—8 óráig. Kívánatra külön magánórák. Mérsékelt tandíj. Az igaz- gatótulajdonost jelesül képzett tanerők támogatják. A Hangya husárudája. A Rákosszentmihályi Hangya szövetkezet régen érzett hiányt pótol, amennyiben szeptember 11-én a Mária és Béla-utcza sarkán husárudáját megnyitja. A szövetkezet igazgatósága, melynek sikerült az áruda veze­tésére Rákosszentmihály egy régi, kipróbált, jeles szakemberét megnyernie, különös gondot fordít arra, hogy a szövetkezet tagjai mindenfele hússal és hentes gyártmányokkal a legjobb minőségben jutányos áron láttassanak el. A Hangya ezzel értékes szolgálatot tett közönségének, mely bizonyára öröm­mel karolja fel a derék szövetkezet újabb közhasznú vállal­kozását, mely versenyképességét ismét nagyban fokozni fogja. Lisztellátás a jövő negyedévben. A közellátási hatóságok most dolgoznak az október 1-től kezdődő negyedév lisztellátásán. Mint megbízható helyről érte­sülünk, az az érdekes terv merült fel, hogy e hó végén 3 hónapra egyszerre osszák ki a lisztjegyeket, igy a*ok, akik e negyedévre szóló lisztmennyiségüket nullás liszt­ben óhajtják kivenni, a 3 hónapra egyszerre válthatják majd be jegyeiket. Hadifoglyok ügye. A Vöröskereszt egylet tudósitó irodája és a hadifoglyokat gyámolitó iroda f. évi julius hó 1-től a m. kir. honvédelmi minisztérium hatásköre alá tartozik. Az eltűnt, elesett, vagy elhalt katonák ügyé­ből kifolyó mindennemű megkeresés tehát a m. kir. honvédelmi minisztérium 36. d. alosztályához (Hadik laktanva I. Fehérvéri-ut 22.) intézendő. Ezüstlakodalom. Thoma István vendéglős a budapesti Bazilikában nagyszámú közönség részvételével tartotta meg ezüstlakodalmát. A jubiláns párt igen sok- felől örvendeztették meg szerencsekivánataikkal rákos­szentmihályi barátaik és ismerőseik köréből is. Az egyházi szertartás keretében Ortvay lelkész megható szép, beszé­det mondott. Gyűjtés a Területvédő Liga javára. A m. kir. belügyminiszter a „Nem ! Nem ! Soha!“ czimü terület- védelmi politikai napilap és a „Menekültek Központi Nyilvántartósága“ által alakított bizottságnak engedélyt adott arra, hogy 1920. év deczember hó 1-ig terjedő 3 havi idő alatt az egész ország területén adományokat gyűjtsön. A gyűjtést lapszámozott könyvekkel végzik, melyben benne van a gyűjtő fényképe, valamint a belügyminisztérium igazgatási rendészeti főosztálya főnö­kének aláírása és a községi elöljáróság láttamozása. Rákosszenmihály AIM ír f BUDAPEST ä n jóm HÄ» Bercsényi-u. 10. wlllll JUiiwUl viI.Táboraek-u 3. bádogos és sssrelő Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, úgymint: köz­ponti fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdő­szoba, angol clozet, mívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csatornásások és mindennemű épület- diszmű bádogos munkálatokat. Javítások jutányosán eesk&söltctnek. Schaiedeg isArmeház BUBAPEST IV., PÁJtISI-UTCZA 6. SZÁM. Szörmekülönlegeeségek, kabátok dús válasvtékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, javlftáeek Jutáayasaa. Äböoo Grosshändler J. Budapest, IV. Ssmmslvsis-iifca 17. Háberu előtii készlet: legfinomabb bálé-, ebédlő-, uri- és szalea-berendeaésekbea és igy abban a helyzetben vagyok, hegy még a régi árak mailett szállíthatok. József bőründös és finom béráru gyártő ZB-u.d.apo*t, TTIXI. I*á,3*:óc*i--uit 11. Kkárélai lakk aini*é|l árak. * cipiipar csodája! U tél ár- ti XjOvU hetetten barma, ategáucsta ás taitósság ttkintetéban. Fél és magas eaipők. Főraktár: DEUTICI ANTAL Budapest, IV., Keeekeméti-u. 19. CZXRING ÁRMIN Budapest, Deák Ferene-utemu 19- eaérn. A szlcsipari kiállításon első aranyéremmel kitüntetve! Kizárólag snjátkészitményft sites- és saérmeárak rak­tára. Készít minden e szakmába vágó mnakákat a legfinomabb kivitelben. Utazó bandák kikölcsönzése. Elegáns báli belépők. TELEFON 981. HT Budapest ssenzácolóját képeaik H ELSNXR OSZKÁR áruházai füllet IT. Párixii-ntMi 3, sz, Kinnib«ezei-itixa sárit Nagy választék szalagokban, csipkékben, jabots echar- pe, skawlokban és mindennemű divatcikkekben. Női és férfi fehérnemttek, baba-kelen­gyék nagy választékban STERN JÓZSEF ezágnál Budapest, IV. kér., Kálvin-tér 1. sz. önborotva-kések rkTése Budapesten egyedül nálam léteeé speeziaUs villauy- gépen. Kifogástalan köscértlésért kezeskedem. CZIGETI BÉLA BUDAPEST, O VI. DESSBWFFY-UTCZA 1. SZÁM.

Next

/
Oldalképek
Tartalom