Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)

1919-01-05 / 1. szám

6 oldal RÁKOS WiDBEa 1 szám. Szilva és szilvaiz. Az élelmiszerj egyek D. szelvé­nyére 15 deka aszaltszilvát, vagy szilvaizt lehet vásá­rolni községünkben. Az árut a Hangya fogyasztási szövetkezet és Fodor L pót kereskedő hozza forga­lomba Kinevezés Király János helybeli lakostársunkat a b dÜLfyminiszter november elsejétől kezdődő ranggal néplölkelő segedszámtisztjelöltté nevezte ki. Király Já­nos eddig másodosztályú számvivő altiszt volt és hasz­nos szolgálatait jutalmazta a kinevezés, mely zászlósi rangba emelte. A kinevezés deczember 7-ikén jelent meg, eloszlatván sok rosszindulatú vádaskodást, mely Királyt katonai szolgálata alatt ismételten érte. Az elő­léptetés következtében az uj számtisztjelölt egyelőre megmarad katonai szolgálatában. A fodrászok elnöke. Megint ipartestületi elnöki tisztségre emelkedett egyik lakostársunk. Legújabban Verdes Árpádot választotta elnökévé a budapesti fodrász ipartestület. Az uj elnök régi lakostársunk, ki nemrég adta el rákosszeotmihályi villáját, de mihamarabb ismét vissza akar térni községünkbe. Újpest kormánybiztost kér. Az újpesti Nemzeti Tanács és Muckástanac3 kiküldötteiből alakult küldött­ség jelent meg Deutsch Jenő dr. vezetésével Kógl Já nos államtitkár, Pestvármegye főispánkormánybiztotá- nál. A küldöttség szónoka az újpesti Nemzeti Tanács és Munkástanács egyhangú határozatából kifolyóan arra kérte a iőispánkormánybiztost járjon, közbe a kor­mánynál abban, hogy Újpest városa ügyeinek vezetékére kü ön kormánybiz'ost kapjon. A küldöttség vezetője emlékiratot adott át a kormánybiztosnak, amelyben részletesen ismerteti Újpest szomorú közállapotait és rámutat a mai vezetőség hibáira. Kégl János kormány- biztos kijelentette, hogy megbízottat fog küjdeni Újpest ügyeinek megvizsgálására és e vizsgálat után megteszi előterjesztését a kormánynak. Anyakönyvi hírek. December. Születtek: Rákosi J. Pál» Kucsorka Erzsébet, Bóhm Károly, Krat&ncsik István, Meyer Lajos József Aurél, Hajdú Péter Ella Pirosks, Grőger Leó László Reisch Olga, Metiák Etel, Jándi Mihály ELila, — Elhaltak: Schuszter Károly, Benedek Anna, Győrffy Imre, Schuszíer Etelka, Hajnal Klára Ilona, Lengyel Beláné, Hafner József, Premlin Mihály, Farkas Istvánuó, Fischák Janos, Vastag Ferenc, Gerő Magdolna, Róth Ervin Huppai Elza. — Há asságot kö öttek: Kardos József és Fodor Kon stantina, Kiss Jáuos Dénes és Szekeres Teréz, Spiesz Frigyes és Horvath Mária, Gyulai Gábor és Meszes Ter z, Ferenczi János é3 Konstantin Hilda, Király Márkus és Devecaeri Stefánia, Gőtz János és Szabó Gizella. Sport ülés. A Rákosszentmihályi Sport Club 1919. évi január hó 5-én, d. u. 4 órakor a Biróné féle ven­déglőben választmányi ülést tart. Tekintettel a napi­rend fontosságára, kérik a tagok pontos megjelenését. Utonállás. Fodor Lipót helybeli kereskedő fele­ségét megtámadta az utczán egy katonaruhá3 alak és el akarta venni a Dála levő holmikat. Fodorné elient- állott, mire a támadó fejbe ütötte, úgy, hogy a sze­gény asszony nyomban elájult. A tettes elmenekült. Betörések. Fényes nappal kifosztották Mezey Bélának, a rákosszentmihályi Világ-mozgó igazgató tulajdonosának Bizalom-ntczai lakását. Álkulcscsal ha­toltak be « minden ruhaneműjét elvittek. A szomszé­dok azt hitték, ő maga jár a lakásban s igy a tolvaj zavartalanul garázdálkodhatott. — Betörők jártak Gőbel József dr szföv. tisztiorvos Rózsa-utczai villájában is. Targonczán hordták el az ottlevő ágyneműt és egyéb ingóságokat. felhívás Rákoszentmihály polgárságához. A Rákosszentmihályon több, mint egy évtizede \ fenálló függetlenségi 48-&a kör működése hosszabb idő l óta szünetel. Mo3t a béke beálltával fokozott kötelessége mind- 1 azoknak, akiket a függetlenségi eszmék hevítenek, hogy j talpra álljanak és egyesüljenek. A viszonyok alakulása egy erős és magyar pol- \ gári párt lelkes működését feltételezi, ha nem akarjuk 1 totlenül nézni Magyarország pusztulását. E-ért a függetlenségi 48-as kör uj életre hívását j határoztuk el. Felhívunk mindenkit, hogy ezt a munkát velünk I osszák n eg. Az újjáalakulás megbeszélésére és keresztülvite- I lére 1919. január hó 6-án délután 7a5 órakor, a volt I Bartl-fóle vendéglő helyiségében (Szent István-utcza és f Pálya utcza sarok) az alanti napirenddel újjáalakuló nagy gyűlést tartunk, amelyre a tisztelt polgártársakat tisztelettel meghívjuk és megjelenésükre biztosan számítunk. Napirend: 1. Megnyitó. 2. A régi elnökség és tisz- \ tikár lemondása. 3. Uj vezetőség választása. 4. Eset- i leges indítványok. l Felkérjük a t. polgártársakat, hogy függetlenségi érzelmű ismerőseiket, akik esetleg meghívót nem kap­tak, a gyűlésen való részvételre felhívni sziveskedjenex. Hazafias tisztelettel A rákosszentmihályi függetlenségi és 48*as párt elnöksége. imkovics Crna blúz- és pongyola- különlegességek jjuöapest, IV., Xecskeméti-utcza 9. sz. pf- Nagy újévi occasio, Rendkívül olcsó árak. ""WÜ IEIXNER belvárosi nagyvendéglője IV. kér., Veres Pálné-utcza 3. szám. Egész napon át meleg és hideg választékos ételek. IPSP-» Polgári árok. Társas vacsorák számára külön helyiségek Frissen csapolt elsőrendű sör a Polgári sör­öződéből. korlátlan kimérés: ÄÄÄ Tiszta kezelésű valódi fajborok.. Csopaki, Rizling, Ménesi, Badacsonyi és Villányi bor különlegességek. Vidékiek találkozó és szórakozó helye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom