Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-01-26 / 4. szám
■---------------------zam. 5. oídai. A jegyzők elnöke nyugdíjba ment. Morvay János főjegyző, a Községi és Körjegyzők Országos Egyesületének elnöke nyugdíjazását kérte és a vármegye kórosét teljesítette is. Morvay János úgy községében, nvi t a megyében és kartársai közt általános tiszteletnek és közbecsülésnek örvendett. Igen sokat tett Mezőkövesdért. Az ő érdeme, hogy a község ki van kövezve, gyalogjárói vannak, villám világítása ven, artézi kutjai vannak úgy, hogy a község Magyarország egyik legmodernebb mezővárosa lett. Egyháztanács-gyüiés. Az ehmantelepi róm. ka?h egyháziénács múlt vasárnap élénk érdeklődés mellett ülést tartott Csizmadia Gyula egyházi és Zagyva József világi elnök vezetésével. „A gyűlés tárgya elsősorban az ehmanntelepi temetőnek több, mint két év ót* húzódó ügye volt. A belügyminiszter ugyanis nem hagyta jóvá Pestvármegye közgyűlésének azt a határozatát, amellyel a Czinkotán túl, Kistarcsa felé létesített községi temetővel az ehmanntelepiek temető ügyét elintézettnek vette. Többek , hozzászólása utón egyhangúlag kimondotta az egyháztanács, hogy a cinkotai községi elöljáróságtól az ehmanntelepi temető sürgős megnyitását kérelmezi, a Nemzeti Tanácsot pedig a közérdekű ügy hathatós pártolására kéri fel. A templomtelek illetékének elintézése után, az egyházi elnök indítványárs, a demokratikus eszméknek megfelelően az egyházt&nács meghívások utján kiegészítette magát a következő buzgó nőtagokk&l: Berecz Jánosné, Bernovics Imréné, Dimény Lajosné, Ehmann Víktorné, Glezsár Györgyné, Kírschner Józsefné, Kovács Mái-tonnu, Muszlovácz Józsefné, Oláh Józsefné, Perndl Ferencn^, Rostás Gézáné, Schulter Vilmosné, Tamás Sándorné, Váradv Andrásné, Wóber Mihályné. A feloszlott Egyenlőségi Kör vagyonából egyezer koronás hadikölcáöii- kötvényt az Ehmann-telepen építendő templomra ajánlottak fel a kör vezetői. Széles József nyújtotta át a jelzett kötvényt, amelyet a jótékony czélra értékesítenek. Adományok. Az Ehmanntelepen építendő templomra legutóbb a következő adományok érkeztek: Bejczi József 20 kor., Halász István 50 kor., Hóra József 20 kor., Marosán Lajos 80 kor., Ráhel József 120 kor., Széles József 20 kor., Valu József 20 kor., Vaszilia- desz Oszkár 30 korona. Szemétdomb a Rákosi utón. Két panaszos felszólás kér lapunk utján orvoslást az ellen, hogy a Rákosi ut és Remény utcza sarkán tűrhetetlenül bűzös szemét gyűl az egyik udvarban. Azt mondják panaszkodó barátaink, hogy a szédületes bűz miatt nem lehet arra járni. Bizonyára nehézségekkel jár ma a rothadó anyagok kifuvarozása, de a községnek ezen a forgalmas, sűrűn lakott pontján még sem szabad megtűrni a rothadó szemét illatos halmát. Módot kell rá találni« hogy eltávolítsák onnan. Sár. Mindig sáros helység volt Rákosszentmihály, de ilyen kulimász, ilyen vendégmarasztaló, szutykos sár még sohasem volt községünkben. Gyalogjainkat nem ápolják, nem javítják, a kocsiutakat még kevésbbé. Az útátjárókkal a háború kezdete óta ki sem törődik, mióta pedig a talajt felbolygatták, azóta teljesen járhatatlanokká lettek ütaink. Valamit kellene tenni, mert még csizmában se lehet végig menni az utczákon. Valamit ki kellene találni, ha bajos is, talán még sem lehetetlen < ,. Simkovics Erna blnz- és pofigyola- különlegességek Budapest, IV., JCecskeméti-utcza 9. sz. Rend ki vlil olcsó árak. ÄEIXNER belvárosi nagy vendéglője IV. ker.'Veres Pálné-utcza 3. szám. Egész napon át meleg és hideg választékos ételek. Polgári árak. Társas vacsorák számára külön helyiségek Frissen csapolt elsőrendű sör a Polgári söröződéiből.' * **ors£» pohár. Pllsenl és ibilläfluöJ ÄJHSSreS. Szt. István palaczk sör. Tiszta kezelésű valódi fajborok. Csopaki, Rizling, ménesi, Badacsonyi és Villányi borkülönlegességek. Vidékiek találkozó és szórakozó helye. RACZ DANIEL Női felültök, angol kosztümök és alkalmi toilettek, blousok, pongyolák áruháza és műtermei Sürgönyeim: „Roberácza Telefon: 167-02. BUDAPEST, IV., Kígyó-utca 2. sz. Telkeket eladok 500—600 korona lefizetéssel, elképzelhető legkönnyebb törlesztési feltételek mellett. Ezenkívül közvetítek villákat és házakat Góozy János Rákosszentmihály, Rákosi-ut 32. szám. Legszebb blúzok, pongyolák és ruhák LIPCSEI VILMOS divatáruházában Budapest, IV., Kígyó-tér 6. szám.