Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)

1919-01-26 / 4. szám

2. oldal. HXEOa IB1DBBB 4 szám HÍREK Nagy Budapest. A fővárosi tanács legutóbbi ülésén Bódy Tivadar polgármester bemutatta a belügyminiszter leiratát, amelylyel leküldötte Újpest városának azt a kórósét, hogy a fővároshoz csatoltassék. A miniszter ebben a kérdésben sürgős véleményadást kért. A pol­gármester bejelentette továbbá, hogy Rákospalota és Pestújhely részéről hasonló kívánság nyilvánult meg E kérdésben a tanácsnak természetesen nincs módjában nyilatkozni addig, amig az illető községek gazdasági, kulturális, szociális és egyéb közviszonyainak állásáról megfelelő részletes adatok rendelkezésére nem állnak. A tanács ezért Hanvay Sándor ny. elöljárót bízta meg az adatgyűjtés és előkészítés munkálataival. Pestújhely küldöttségét maga Kógl János dr. főispán kormánybiztos vezette a polgármester elé, hogy a bekapcsolást sür­gesse. Tehát Újpest, Rákospalota és Pestújhely meg* gurította a követ, melyből a lavina lesz. Rákosszent- mihálynak is sietnie kel!, hogy le ne maradjon megint, mert a mi jogos igényeink a bekapcsolásra cseppel sem kevesebbek, mint szorgoskodó szomszédainké. Képviselőtestületünk évekkel ezelőtt határozott már ebben a kérdésben és megkérte a fővárost, hogy csatolja magához községünket. Akkoriban Harrer Ferencz dr. készítette elő Nagy Budapestet. A mi kérelmünkre eddig válasz nem érkezett. Most olyan világot élünk, hogy gyorsan intéződnek el a nagy kérdések. Most komoly a remény, hogy a mi sorsunk is dűlőre jut. Résen kell lenni, hogy ott legyünk, jog és igazság szerint, az elsők között. Rekvirólás. Járási értekezlet volt szerdán^GődöIlőn. Ezúttal is főként a közélelmezés kérdésével foglalkoztak. A legfontosabb rendelkezés e téren az, hogy a gaz­dasági évet ezúttal is megrövidítették. Augusztus 15 ike helyett julius 15-óig fog tartini, amiből az következik, hogy a termelők és azok, akik egész évre szóló ellá­tást kaptak, egy hónapi járandóságukat kötelesek vigz- szadni a hatóságnak. Fejenként hét kilogramm lisztet, vagy 10 kilogramm gabonát kell visizaadni. A hatóság ez utón is felhívja az érdekelt lakosokat, hogy az ese­dékes mennyiséget minden sürgetés bevárása nélkül szolgáltassák be a községházán. Egyébként rekvirálás utján szedik be. A rekviráló bizottság tagjai Schnur Péter, Petri Ádám és Szabó Béla. •» A pestmegyei főjegyző helyettesítése. Pestmegyé­nek újonnan megválasztott középponti főjegyzője: Kemény Kálmán súlyosabb természetű betegségen ment keresztül, amelyből ugyan már épülőben van, de egy- ideig a hivatalába még nem járhat föl. Agorasztó Tivadar alispán úgy intézkedett, hogy a főjegyzői teendőket ideiglenesen Almássy Sándor pomázi főszolga-' bíró végzi. Elégtétel Mátyásföld elnökének. A mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületének választmánya múlt vasárnap tárgyalta Diósy Lajos elnök lemondásának ügyét. Pikier Károly gummigyári igazgató remek beszédben méltatta az elnök érdemeit és javaslatára a választmány egyhangúlag kimondotta, hogy a lemon­dást nem fogadja el, hanem megkéri Diósyt tisztének megtartására. Harmincz jelenlevő, az egész választmány ment el az elnök lakására, hogy lelkes tüntetést ren­dezve, ünnepelje Diósy Lajost, ki meghatva mondott köszönetét és a lemondást ezek után visszavonta. Milosevics János választmányi tag lemondott tisztéről, mit a választmány egyhangúlag tudomásul vett. Pártgyülés. A cinkotai kerület függetlenségi és 48 as pártja Rákosszentmihály on, a voltBartl*féle ven­déglőben (Pálya-utcza és Szent István-utcza sarok) 1919. január 26 án délután 3 órakor, a rákosszentmi- hályi helyi szervezetének újjászervezése végett pártülést tact. A pártülés tárgysorözíta: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az általános politikai helyzet ismertetése a budapesti 48-as párt kiküldött szónokai által. 3, A jelölő* bizottság elnökének beszámolója, a kiküldött jelölő-bizottság munkásságáról és ezzel kapcsolatban a tiaztujitás meg* ejtése. A gyűlést a ^zinkotai kerületi függetlenségi és 48 as pártvezetőség nevében dr. Sándor Oszkár elnök és dr. Weszeíy József titkár hi7ták egybe. Közbiztonsági adó. Végre valahára egy adó, amit szives* örömest fog fizetni községünk minden lakója. A helybeli csendőrség, melynek tagjai jórőszben vidéki menekültekből kerültek ki, hivatalos járandóságából alig tud megélni; A község buzgó szolgálatot vár tőlük- s ezért méltányos módon meg akarja toldani zsoldjukat. A Nemzeti Tanács kezdeményezősőre tehát 3 korona pótdijat fognak kapni a községtől, mely ennek fedezé­sére 10 korona közbiztonsági adót ró ki a lakosságra családonként s kéri, hogy ezt a csekély összeget min­den sürgetés nélkül fizessék be a község pénztárába. Nem kételkedünk benne, bogy e méltányos kívánságnak mindenki örömmel elegst tesz. A mátyásföldi nők gyűlése Iaren népes szervez­kedő gyűlést tartottak a mátyásföldi és környékbeli hölgyek Mátyásföldön s megalakították a keresztóny- szocziálista érzelmű hölgyek szervezetét. Tiszteletbeli elnöknek Ritoók Emmát választották meg, ki gyönyörű beszédet mondott# „A háborút a férfiak elvesztették, a nőknek kell megnyerni* mondá. Nagyszerű beszédet mondott Baránszky Gyula dr. budapesti ügyvéd és Szikora Zoltán is. Kimondották, hogy testületileg be­lépnek a Magyar Nők Szövetségébe, majd megalakítot­ták a tisztikart. Az agitácziót lelkesen folytatják. Bejáró takarítónő *•"■■•*** reB»eli * "r.4‘®1 * * délután 2 óráig, reggeli, ebed­koszt és pénzfizetéssel. Horváth századosné, Rákosszent mihály (Erős-telep), Bercsényi-utcza 4 szám. Nyári lakást 1 re Rákos­szentmihályon. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. , T. Czim I Van szerencsém értesíteni, hogy eddigi állásomtól megválva, mint házi divatárusnő működöm. Alakításokat, valamint uj kalapok készítését a legolcsóbb árban vállalom. Mi­dőn szives támogatását kérem, maradok tisztelettel BARNA BEATRIX Andrássy*ut 54. Ehmann-telep.

Next

/
Oldalképek
Tartalom