Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)

1919-01-19 / 3. szám

r 3 szám. R ÁKOS fflIDHKB 5. oidal. Az l-es villamos. A múlt héten panaszoltuk, hogy a budapesti villamosok forgalmát a szénhiány miatt csökkentették és ezzel súlyos csapást mértek közönsé­günkre, mert az l-es villamost elvonták a mi állomá­sunktól s Újpestről csak a középponti városházáig já­ratják. A jogos panaszt magáévá tette a községi ta­nács is és küldöttséget menesztett Sajó Lászlóhoz, a Helyiérdekű vasutak kormánybiztosához. Krenedits Sándor és Keitner József ecsetelték a helyzetet, mit a kormánybiztos annyira méltányolt, hogy az intézke­dést nyomban érvényen kívül helyezte s az l-es villa­most már másnap, csütörtökön reggel visszatereltette Tégi pályájára. A Nagykaszinó uj gazdája. A Rákosszentmihályi Nagykaszinó uj gazdája, Schramek Emil a családjában előfordult betegség miatt csak néhány hét múlva kezd­heti meg működését. Addig is Csabány Antal János alelnök volt szives helyettesítését elvállalni s Böhsl Ferenczben, a borbizottság buzgó tagjában talált hasznos munkatársra. Az utóbbi időben a szesztilalom miatt egyébként ezen a téren lényegesen megcsökkent a munka. Uj intézkedés a lakáshivatal dolgában. Ah'g néhány hete megszüntették a fővároskörnyéki lakáshivatalok működését és az érdekelt községek lakásügyeit a budapesti lakáshiv&talhoz tették át. A rendelkezés, úgy látszik, kevésbbó vált be a gyakorlatban, mert most ismét újabb intézkedés történt, amennyiben újra életbe­léptették a községi lakáshivatalt. A központ részéről csütörtökön járt kint községünkben Ruzicska dr. és újból felállította lakásbivatalunkat, melynek tagjait azonban ezúttal a Nemzeti Tanács választotta meg. A régi tagok nem műkődnek. Nagy-Budapest. Nagy-Budapest kérdése, mint jó előre jelentettük, gyorsan érni kezd. Az újpestiek kül­döttsége Bódy Tivadar polgármestertől is biztató vá­laszt kapott. A polgármester kijelentette, hogy őszinte hive a Nagy-Budapest eszméjének. Szentendre város küldöttsége ugyanakkor arra kérte Kégl János drt, Pestvármegye főispán kormánybiztosát, hogy engedjék meg Szentendre nagyközséggé alakulását, mert a ren­dezett tanács közigazgatásával járó terheket nem tud­ják elviselni. A főispán azonban nem támogatja ezt a kérelmet, hanem felterjesztést tett a kormányhoz, hogy Szentendrével együtt buszonnyolcz községet sürgősen csatoljon Budapesthez. Nagy-Budapest tervét tehát minden vonalon támogatják és annak megvalósítását sürgetik. Az élelmiszerüzletek záróórája. Az élelmiszer- üzletek záróórája Budapesten és ott, ahova a fővárosi rendőrség hatásköre kiterjed, esti 7 óra, míg másutt már 6 órakor be kell zárni az üzleteket. így van ez nálunk is, ami felettébb sérelmes lakosságunkra, mely­nek nagy része az esti órákban kerül haza napi munkája után. A község küldöttsége a kereskedelmi miniszté­riumban kért orvoslást, mit meg is ígértek. Az engedély a legsürgősebben meg fog érkezni. Árverés a községházán. Múlt vasárnap tartották meg a nyilvános árverést a rákosszentmihályi község­házán azokra az ingóságokra, amelyeket Kállay Zol­tánná dr.-né a községi közélelmező-alap 16 000 koronás kárának pótlására átengedett. Az árverésen 9900 ko­rona folyt be. Ebből a szép hangverseny-zongoráért 7200 koronát adott egy kereskedő. Egy művészi kép 1001 koronáért cserélt gazdát. A község birtokában van még egy gyöngyházberakásu ébenfa szalon beren­dezés és egy uriszoba bútorzat, amelyekre ezúttal nem volt megfelelő ajánlat. Ezeket szabad kézből adja el az elöljáróság. Szesztilalom. Egy idő óta a kormány ismét a szigorú szesztilalmat léptette életbe, amely szerint italmérő helyiségekben egyáltalán nem szabsd szeszes italt kitnérni, csakis azok az árusítók adhatnak el zárt palackokban — pálinkát és likőrt kivéve — szeszes italokat, akik csakis zárt palackokban való árusítással foglalkoznak. A budapesti vendéglősök most nagyarányú mozgalmat indítottak, hogy a rendelkezés enyhítését kieszközöljék, mert létfentartásuk forog veszedelemben a szigorú tilalom miatt. Községünkben is negyven család exisztenciájáról van szó, tehát méltányos lenne a rendelkezés enyhítése. A visszaélők ellenőrzésére van elég mód 8 aki alkalmat ad rá, hogy az emberek lerészegedjenek, szenvedjen példás büntetést. A közép- utón van ebben a kérdésben is az igazság. Szocziáll8ta nagygyűlés Gödödön. Ma, vasárnap nagy gyűlést tart Gödöllőn az egész járás szocziálista- párti lakossága. A gyűlés a pártszervezkedés ügyén kívül napirendjére tűzte a járásbeli községek közigaz­gatásában mutatkozó zavarokat is és a szünetelő köz­ségi hivatalok működésbe helyezését fogja követelni. közvetlen Kistarcsa pályaudvar mellett, Budapest-gödöllői villamos legszebb he­lyén, 6 évi törlesztésre kaphatók. Bő­vebbet Róna Márton állomás­főnöknél, Kerepesi-ut 10. szám. Tattersallal szemben. növendék kezdők részére énekórát N0SG03. ad- Bővebbet lakásán, Rákosi-ut 38. ’’ GRÜNWALD NELLY. teljes felszereléssel, anyagok, le­mezek, filmek állandó készlete- Tükörreflex kamerák és az ösz- szes létező legjobb gyártmányok minden modellje, újdonsága. 50 felvételre berendezett kézi fényképezőgép, mely azonna vetít, nagyit, másol, reprodukál pár pillanat alatt, komplet felszereléssel 175.— kor. te jes garanczia mellett. Prizmás látcsövek, verseny-, va­dász-, tengeri-, színházi- célokra alkalmas Zeiss, Busch, Goerz, Voigt­länder stb. teljes garan­ciával kaphatók. Pontosan belőtt, kiválóan jól lövő vadászfegyverek patronokkal, föl­szereléssel. Páros ejektoros Hammerlex garnitúrák alkalmi vételárban. 9 fényképezőgépek és vadászfegy­verek üzletében, jyetem-tér 5. szám. Vétel, csere. >b vadászfegyvert és pisztolyokat Kadó vegytisztát, étkezési célokra, mely borkősa­vat és egyéb ártalmas vegyi szereket nem tartalmaz, szállít Tauber cég, Buda­pest, VIII., Aggteleki-utca 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom