Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-10-26 / 21. szám
21. szám RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. Hymen. Pecskó Frigyes százados, budapesti lakos oltárhoz vezette a rákosszentmihályi templomban Kolozsváry Melániát, néh. Kolozsváry Gyula ny. rendőrtanácsos, a gödöllői kerület egykori képviselőjelöltje leányát. Az uj pár Szentmihályon telepedett le.' Nagy-Győry Barnabás máv. tisztviselő házasságot kötött templomunkban Megla Mária annaíelepi lakossal. Az eskeitést a menyasszony bátyja P. Megla S. Tibor szentferenczrendi áldozópap végezte. Van már kályha. A múlt számunkban közölt kérelemnek meg lett a-foganatja. Jóakaratu polgártársaink közül számosán ajánlottak fel a polgári leányiskola számára kályhákat, úgy, hogy ma már köszönettel állapíthatjuk meg, hogy ha tüzelőszer lenne, nem fáznának az iskolában. Többek között Schwarz Ignácz egy kisebb, Teichner Manó pedig egys nagyobb vaskályhát ajánlott fel az iskolának és időközben a községnek is sikerült néhány \ szükséges fűtőtestet közczé- lokra beszerezni. Rákosszentmihály nemesszivü közönsége ezúttal is hü maradt önmagához. Itt említjük meg, hogy a polgári iskola ötödik tantermének egyelőre nem lévén felszerelése, a szülők maguk bocsájíottak székeket az iskola rendelkezésére, a mivel a terem használatbavételét lehetővé tették. Szénszünet. A főváros iskoláiban november elsejével további intézkedésig megszűnnek az előadások. Az iskolák bezárását a tüzelőanyag hiánya teszi elkerül- hetlenné. A helyi hatóság intézkedésére nálunk is ugyan akkor fog kezdődni a szénszünet, mely újabban rendszeres átka lett oktatásügyünknek. Gondnoksági gyűlés. Az Ehmanntelepi állami elemi népiskola gondnoksága látogatott ülést tartott a múlt héten. A gyűlést Tolnay Károly alelnök nyitotta meg és Pillér György állatorvos vezette, akit még a háború előtt neveztek ki elnöknek, de négy évig katonai szolgálatot teljesített, úgy, hogy az előirt esküt is csak most tehette le. Zagyva József igazgató jelentette, hogy a Salamom-czég a még múlt évben befizetett egy waggon szenet hajlandó volna szállítani, de a szénközpont nevében Rau Goítlób széndiktátor nem engedélyezi. Schuszter Vilmos biró gondoskodik ideiglenesen fáról, de valószínű, hogy novemberben be kell szüntetni a tanítást. Az iskolai év elején 645 ;tanuló iratkozott be. Németh Géza, aki Kecskeméten gazdasági tanfolyamot végzett, önálló osztály vezetése helyett a IV., V., VI. osztályokban, tanfelügyelői engedélylyel gazdasági ismereteket tanít, amely célra a földosztó bizottság 2—3 hold földet jelöl ki a Lucska-major közelében. A volt foglalkoztató fogoly-táborba állilólag 800 családot telepítenek ki Budapestről, úgy, hogy ott külön iskoláról és óvodáról kell gondoskodni. Személyi ügyek tárgyalása zárta be az ülést. A püspöki erdők fája. A földmivelésügyi miniszter legutóbb elrendelte, hogy a váczi püspökség Nógrád, Püspökhatvan és Katalin községek határában fekvő erdőbirtokain Rákospalota, Czegléd és Erzsébetfalva községek számára, 10 katasztrális holdon, Andrássy Sándor gróf Szécsisziget község határában fekvő erdőbirtokán pedig felerészben a helyi közszükséglet és a körzet lakossága, felerészben pedig Budapest javára 38 katasztrális holdon, kényszertermelést végezzenek. Rákosszentmihály, sajnos, nem szerepel a listában, Holott mi is leértünk a tüzelőfa áldásából s a mi ínségünk se kisebb, mint azoké, amelyek fához jutnak a kormány jóvoltából. Szomorú évforduló. Most egy éve dühöngött legjavában a gyilkos spanyol betegség, mely közülünk is sokakat-elragadott, néhány nap alatt végezvén szerencsétlen áldozataival. E napokban tartották értük az évforduló alkalmából a gyászistentiszteleteket, melyeken nagyszámú közönség vett részt. Gyászmise volt templomunkban a kedves emlékezetű, fiatal Pavliczky János mérnök főhadnagy, a korán elhunyt és együtt elteme-. tett Csorba Lajos és neje Telkes Ilona, Gröger Leó és még mások lelki üdvösségéért. Műkedvelők estélye. A rákosszentmihályi műkedvelő fiatalság, Erdélyi Sándor vezetése alatt tovább folytatja sikeres előadásainak sorozatát. Ma, vasárnap, a Balaton-kávéház helyiségében mutatnak be változatos és gazdag műsort, mely a közönség számára kitűnő szórakozást ígér. Jegyzőválasztás. Egyhangúlag vezetőjegyzővé Választották a héten Kerepes községben Laucsek Béla jóéczeli aljegyzőt. Az uj jegyzőt hívéi lelkes ünneplésben részesítették. Halálozás. JV^ájer József máv. pályaőr, czegléd- berczeli születésű, régi szentmihályi lakos ötvenhárom éves korában meghalt községünkben. A derék, szorgalmas férfiút özvegye, nyolez gyermeké és kiterjedt rokonsága gyászolja. D SPORTHÍREK. 0 , .......................................- —11 Mi lesz vasárnap? RAFC—RSC mérkőzése az RSC pályán. A mérkőzés iránt nagy érdeklődés. nyilvánul meg, ami érthető is, mert ezen a napon a két csapat nemcsak a rákosszentmihályi, hanem az egész Rákos vidéke hegemóniájáért méri össze erejét. A mérkőzés igen izgalmasnak ígérkezik, mert mind a két csapat'játékosai a legjobb tudásukat fogják a játékba belevinni, hogy a győzelmet csapataik részére biztosítsák. Ez a mérkőzés d. u. 3 órakor kezdődik. Előzőleg 7,2 órakor KAOE ifj.—RSC ifj. csapatok mérkőznek az Ékszerész-serlegért. Rfalvi SC Í.—Pannonia I. d. e. fél 11 órakor (RSC pályán), Rfalvi SC II.—Pannónia II. d. e. 9 órakor (RSC), Pestújhelyi ifj.—NFC ifj. d. e. 10 órakor (RAFC), Pestújhelyi II—NFC II. d. u. fél 2 órakor (RAFC), Pestújhelyi I.-NFC I. fél 4 órakor (RAFC). Múlt heti eredmények. RAFC—RMTE 3:1. Biró: Schiller. Heves, helylyel-közzel erős * mérkőzés, melyet jellemez a RAFC jávára megítélt két IDes bün- tetőrugás. Az első félidő 26-dik percében a biró 11-est ítél az RMTE ellen, amit Hölzl goallá értékesít, A 37-ik percben Szabó Géza kicselezve az RMTE védelmét a második goait szerzi meg a csapatának. Félidő 2:0 RAFC javára.