Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-09-28 / 17. szám
17. szám RÁKOS VIDÉKE 3. oldal Villamost, vagy autóbuszt! A Budapest-ujpesti személyszállító-részvénytársaság, a főváros tanácsától engedélyt nyert aira, hogy a nyugati pályaudvar és az újpesti hajoállo- » másközöti autóbusz-járatokat rendszeresítsen. Az autóbuszokkal kedden tartották meg a próbajáratokat, Rényi Dezső ügyosztályvezető tanácsos és Till Antal főjegyző jelenlétében. Egyelőre három autóbusz fog közlekedni, két kisebb és egy nagyobb. A kisebb kocsikban tizenhat utas kaphat ülőhelyet a nagyobban harminckettő/ Az első kocsi mindkét irányból reggel félnyolc órakor indul. Az autóbuszok este’ 10 óráig közlekednek. A viíeldij 4 korona, este 6 órától 6 korona. Újpest tehát nem tudja elviselni azt a képtelen helyzetet, hogy hónapok óta elszakadt a főváros kapcsolatából és súlyos baján még a mai körülmények között is — legalább úgy látszik — segíteni tud valahogy. A mi helyzetünk teljesen egyező az Újpestével. Sőt még sokkal súlyosabb. Mert Újpest maga is eléggé virágzó, számottevő nagy város, mely önmagában is teljes életet él. Rákosszentmihály ellenben nem más, mint Budapestnek tartozéka, elővárosa, kertváros telepe. A mi közönségünk túlnyomó részben nem él, csak lakik Rákosszentmihályon. Naponta bejár a fővárosba, kenyeret keresni, vásárolni, iskolákat, intézeteket látogatni. Nekünk a közlekedés egyik legfőbb életfeltételünk, a melytől exisztenciánk függ. E nélkül internált rabok vagyunk a saját otthonunkban. Sok egyéb nyomorúságunk tetejében tehát éppen nem utolsó bajunk, hogy immár hónapok óta megszakadt a kielégítő összeköttetésünk a fővárossal. A fordulat bekövetkezése után napokig egyáltalán nem volt villamos vasúti [forgalmunk, azután meg heteken át a Nagy Kezéig kellett gyalogolnunk, később végre valamelyest megenyhült az állapot, de csak annyiban, hogy néhány óra alatt beutazhatunk a fővárosba és ha sietünk, még haza is juthatunk. De csakugyan sietnünk kell, mert háromnegyed hét óra után nincs többé segítség, ott marad bánatos honfitársunk az országút közepén. . . E soroknak nem az a czéljuk, hogy a mindennapi villamos vasúti sirámok egy újabb strófájával untassák felebarátainkat. Elvégre, ugyebár azzal tisztában lehetünk, hogy a mai keserves állapotunkban a megpróbáltatásoknak minden nemét és faját végig kell szenvednünk. Vasutunk lerongyolódott, elhasználódott, tönkrement. Az anyag- és szénhiány lépten nyomon azzal fenyeget, hogy még a meglevő nyomoruságos közlekedés is Csökkenni fog, vagy végleg megszakad. Köve- telődzésre tehát, tudjuk, nincs jogunk. Meg kellett tanulnunk a lemondást és meg is tanultuk alaposan. De abba, hogy az esti órákban ne legyen vonatunk, a mely a fővárosból hazaszállítson, nem lehet megadással belenyugodnunk. Talán ne is beszéljünk színházról, fővárosi kulfur- életről, a mikhez elvégre mégis csak jogunk lenne és a miknek a mi nagyszámú és lelkes, fogékony közönségünkre szintén joguk volna. Bármilyen veszteség is és bárminő képtelenség, ezen a téren még mindig lehet lemondást követelni. De viszont hány olyan lakosunk van, a ki nem szórakozást keres a főváros esti életében, hanem kenyeret. Nem publikuma, hanem kenyérkereső tagja azoknak az intézményeknek. Több művész, számos színházi alkalmazott és munkás lakik környékünkön, a kik csak előadás után lérhetnek haza. Hány vasutas és postás akad —minden rendű és rangú — lakosaink sorában, kiknek hivatalos elfoglaltsága később ér véget, mint a mikor az utolsó vonatok indulnak Szentmiháiyra és környékére ? Hány lakosunk foglalkozik sűrűn üléseken és hivatalos eljárásokon, melyek szintén későob érnek véget? Hány ember érkezik naponta útról és vonata később fut be, mint a háromifegyed hét órai szigorú terminus ? Folytassuk-e ?... A mai menetrend lehetetlen és tűrhetetlen állapotokat teremt és ezeken segíteni ke l minden késedelem nélkül. Kötye hisszük, hogy legalább egy-két későbbi vonat indítását elháríthatatlan akadályok gátolnák. Nem hisszük, hogy némi áldozattal ne segíthetnének rajtunk. Lehetetlennek tartjuk és nem tudjuk elképzelni magyarázatát. De, ha tegyük fel mégis olyan akadálya lenne, a mellyel szemben nincs segítség, u.^y nem keli-e gondolkozóba esnünk az újpesti példán? Az újpesti hir arra tanít, hogy segíts magadon az Isten is megsegít. Ha villamossal nem lehet, kísérleteket tesznek más járómüvei. Auíobuszszal pótolják a nélkülözött villamost. Kérdés ugyan2 hogy a mai viszonyok között miként lehet majd fenntartani az automobil társaskocsit, de ha mégis forgalomba helyezik, bizonyára le tudják küzdeni a nehézségeket. Honnan veszik, nem tudjuk, de valószínűleg van benzinjük, kerékgummijuk, vagy más pótló anyaguk. Ha pedig nekik van, nekünk is lehet. Ha ott üzlet és égető közszükség pótlója, úgy nálunk is az lehet. A mi érdekünk se kevesebb és nem is alárendeltebb. Ellenben nálunk a viczinális vasúti jellegű villamos közlekedés kiterjesztése kevesebb nehézséggel járna, mint az Ujpeslre járó közúti villamosé, itt tehát első sorban azzal kellene kísérletet tenni. Erélyes és nyomatékos kísérletet. Ha pedig nem használna, ott az újpesti példa, amely azt mutatja, hogy ha igy nem sikerül, próbálkozni kell valami más forgalmi eszközzel, a mely Budapest és a Rákos vidéke között a megszakadt összeköttetést feníarthatja és közönségünket ebből a tűrhetetlen helyzetből kiszabadítja. * ü Cs. HÍREK. 3 D —<4 Templomot az Ehmann-telepnek! z Ehmann- telepen lakó rom. hath, híveknek régi törekvése, hogy a telepen templomot emeljenek. Évek óta folyik a gyűjtés, de a háborús időszak a derék törekvést alaposan visszavetette. így aztán az istentiszteletet még ma is az állami iskola termében tartják a telepen. A kommunista garázdálkodás ugyan onnan is kiszorította volt, de a rémuralom bukása óta megnövekedett fénnyel tért oda vissza. Elmés megoldásként két tantermet kapcsoltak egybe, eltávolítható falat alkalmazva a régi helyébe, úgy, hogy most már a hívek tömegesen vehetnek részi az istentiszteleteken, azonban ez se más, mint ideiglenes állapot. A buzgó hívek epedve várják az időt, amikor az Urnák méltó hajlékot építhetnek és most is lelkesen gyűjtik az adományokat a kegyes czélra. Most, hogy minden annyira megdrágult, nagyobb anyagi áldozat kell, mint annak előtte a jobb időkben. A legutóbbi napokban tekintélyes összeggel gyarapodott a templom-alap és a legérdekesebb, hogy a telep lakossága valláskölönbség nélkül vesz részt az adakozásban. Ilyen az a gyüjtőiv is, amelyet a héten köröztek a telepen : Nagy Gellért István gyűjtése a tempíomépitési alapra, 61U0 korona, ezt adományozták Gürtler József
