Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-09-21 / 16. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 16. szám Egy-két szó a nőkhöz. Irta: Balázsovich Zoltánná. Mint színes, csillámló, kápráztató, tarka lepkesereg, úgy röpködnek S2erte-szét a felhívó, hangzatos, tetszetős és megtévesztő jelszavak, melyek a magyar nők összes rétegeit mindenféle pártokba akarják bekeretezni. Hiszen jól van, eljön mindennek az ideje; de ma pár- toskodni, pártokat alakítani, különösen politikai pártot, amikor azt sem tudjuk, van e — fesz e magyar hazánk 1 Akkor amikor még vérzik, sajog/ fájón a sebzett szív s a beteg lelkek kábultan ocsúdnak a nagy rettenetből, amikor a lakosság, egyik része e szegény magyar hazának csak félve meri elhinni, hogy igazán megszűnt a rémséges pokol, mely körülötte dühöngött; a másik kába, megbabonázott, hipnotizált része pedig, még mindig, ha rejtve is, friss sebtől vérezve, elveszett paradicsomát siratja. Nem hölgyeim! a pártalakitásoknak még nincs itt az ideje. Ellenben magunkba szállani, vizsgálódni lelkűnkben és elmélkedni mind azon a jón, rosszon, rémségeken és kétségbeesésen, amelyeken többé vagy ke- vésbbé mindenki keresztül menta közel múlt időkben, nemcsak lehet, de kell. Rendezni a gondolatainkat, levonni a tanulságot, hogy mennyiben vagyunk hibásak ebben, vagy abban, okulva vezetni lelkünket s ha úgy lehet másokat is, tisztább, szebb, nemesebb világfelfogás és irány felé. És kell magunkba szállani, átlátni, hogy sok, nagyon sok minden nem volt jól a közel letűnt viharokkal teli múltban Szívre tett kézzel, elfogulatlanul valljuk meg önmagunk hogy: — Vájjon hiven és igazán telj esi tét t ü íc- e mindig lelkűnkben, keresztényi, családi és társadalmi kötelességeinket? És ha nem, úgy bizonyosra vehetjük, hogy az elmulasztott vagy lazán veit kötelességek hatszorosan verik vissza a hanyagságot. Ha tehát hibásak vagyunk, — pedig azok vagyunk, mint geometriai tétel következik utána, — hogy igyekezzünk jobbá fenni, s amit mulasztottunk lehetőleg helyrepótolni. ' • . Vájjon te magyar anya, megóvtad-e gyermeked gyöngytiszta lelkét — és most fájdalom, az intelligensebbekhez szólok, kik az irodalommal is foglalkoznak — a mindenféle szennyes irodalmat gyártó Forró Páloktól, akik az ő gyarló állati „megérzéseiket“, hamis életfelfogásukat nem átalják könyv alakban, mint égő madarakat a világba bocsátani, hogy szárnyrebbenéstikkel felgyújtsák az ifjúságnak illúzióktól amúgy is izzó lelkét? Hogy ez milyen nagy bűn, hirtelenében nem is lehet megérteni, de látnatjuk lépten-nyomon, a szennyes és Ízléstelen irodalomtól ferdén -nőtt ifjúság beteges lelkének irodalmi Ízlését. Tudjuk, hogy az ifjúság még nem teli-tömött leikébe több a befogadó képesség, mint a már sokat átélt, áferzett, élet delén lévő emberekben, igy van az, hogy az ifjúságra sokkal nagyobb hatással van a métely és nagyon sokszor visszahozliatatfen rombolást végez. Te anya! Te nö! ki szubtilis érzésednél fogva jobban meg tudod érteni az ifjú gyermek lelkét, a te elmulaszthatatlan Jíöteies- séged lett volna, megóvni gyermekeidet e métely ellen és megakadályozni, hogy ne gyarapodjék, ne váljék lassanként otthonossá a magyar léleknek, a magyar felfogásnak teljesen idegen irodalom. Bizony nagyon kevés anya őrködött gyermeke boldogságán, mert az ilyen tanokat beszedő lélek boldoggá az embert nem teheti. Hiszen tudom, nem minden anya tud tisztán ítélni ilyen dolgok felől, de mindenütt akad valaki, ki útbaigazítja. És fe magyar hitves! kifogástalanul teljesitetted-e hivatásodat? Az voltál-e férjednek, családodnak a nehéz időkben, aminek fenni keli! Hűséges, szerető, gyöngéd hitves, házadnak gondozója, hűséges éré. Mert hidd el kedves társnőm, hogy a család jóléte, boldogsága inkább függ a nőn, mint a férfin; a nő neveli a gyermeket és ebből lesz a férfi. Minden embernek olyan felesége van; amilyet megérdemel, tartja a‘közmondás, tehát jó embernek jó felesége. Neveljünk tehát jó, erkölcsös, vallását, hazáját szerető, becsületes, igazielkü embereket, hogy az emberi boldogságot elősegítsük és hogy ne tévedjenek el olyan rettenetes bűnökbe, mint a most letűnt napokban, hogy megtagadják isteni mivoltuk utolsó szikráját, állati kegyetlenséggel öldökölje ártatlan embertársát, hirdetve szabadon Marx és Lenin után, hogy megtalálta az igazságot. Ti anyák! Ti magyar anyák 1 Bünbánólag vessetek keresztet. . . mert ti neveltétek ez elfajult nemzedéket ! . . . Történelmi sarkigazság, hogy amikor a nők eltérnek a nekik megfelelő helyes életfeltételektől, amikor nem legszentebb hivatásuknak élnek, elfajul az erkölcs, meglazul a vallási érzés és belepusztul az ország. Oh, dicső nagy Róma, csak emléked maradt fenn! De még más bűnökért is kell vezekelned magyar nő! Sohasem volt annyi házasságtörés, mint a háború tartama alatt! Amikor a férfi, a férj átszenvedi a hareztér, a háború összes borzalmait, amikor csak puszta véletlen, hogy a sűrűn hulló golyózápor hulláma közt még mindig életben van, de amint leveléből olvashattad, tegnap is ma is, holnap is eltalálhatja a neki szánt halálos golyó, ha reá talál és minden perezben özvegyen maradhatsz, de te nem tudtad megvárni ezt, meggyaláztad házad tűzhelyét, mosollyal, csókkal ajkadon éidelegve kerested a kéjeket! „ , Hát nem gyalázat ez? k válópörök száma légió. Milyen megvetni való, keserű igazság, hogy hitványabb lett a nő, mint volt régen, ahelyett, hogy a fejlettebb és.magasabb kultúrával értelmesebbé, nemesebbé vált volna. Társadalmi és emberbaráti kötelességeddel is nagyon lazán bántál el a háború szenvedése alatt. A helyett, hogy a csapások súlya erősítette volna a szeretedet, egymást támogatva, megértve, a gyűlölet lett úrrá a sziveken és az önzés; igy lett mélyebb az osztályokat elválasztó mélység és sülyedt bele szép Magyar- országunk. A rémitő önzés helyett, ha szivedben több szeretet lett volna, több részvét, megláttad volna a szegény asszony sok ügyesbajos dolgát és segíthettél volna rajta, legalább jó szóval és különösen a hivatalos ügyek misztériumának elintézésében. És te szegény asszony, ha lelt volna egy csepp szived az úrasszonnyal szemben, hogy megszánd és ne toltad volna le a villamosról, amikor hivatalából halálos fáradtan igyekezett haza, hogy otthon tovább fáradjon családjáért, gyermekeiért, vagy amikor egy fél liter tejért kellett sort állani órák- hosszáig, beteg gyermekének, megszántad és csak egy lépéssel engedted volna előre a kimerült, gyöngébb testalkatú nőt, bizony sok minden másképpen lehetett volna a háború rettenetes ideje alatt. Ha több lett volna a szivekben az egymásiránti szeretet, inkább egymásra találtak volna az emberek és sok minden nem úgy lett volna, ahogy volt. A szeretet a legerősebb kapocs a világon és vés-
