Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-03-30 / 13. szám
13. szám. H3BEQB fflIDEEB 5. oldal. Nyilvános nyugtatványozás. A Rákosszentmihályt Függetlenségi és 48-as pártnak vasárnap, márczius 16-án tartott márczius 15-iki ünnepén a következők adakoztak a szentmihályi hadirokkantak és hadiárvák javára: Meyer Ferencz 10.—, Herczeg József 1G.—, Schuszter Károly 10.—, Böhsl Ferencz 20.—, Farkas Elek 20.—, Selley Antal 10.—, Pillhoffer József 2.—, Szécsényi István 10.—, Szepesi Kuszka Jenő 10.—, Szigethy György 10.—, Schvarczl József 20.—, Elblinger János 20.—, Schwertzig Antal 10.—, Olvashatatlan 10.—, Nuridzsány Antal 5.—, Kovács Gergely 5.—, Diósi Nándor 10—, Srandi József 10.—, Petri Ádám 10.—, Herein Imre 2.—, Joó Gyula 10.—, Salamon József 10.—, id. Kersmann József 10.—, Szabó József 20.—, Rokkant 1.—, Krenedit3 Sándor 10.—, Rézman Lajos 10.—, N. N. 2.—, Zagora Gábor 6.—, Szklenár Ilonka 6.—, Bolner Pál 6.—, Homor Kató 10.—, Kirschner József 6.—, N. N. 1 —, Petrovácz Géza 10.—, Balogh Rudi 10.—, Czinkel Gábor 2 —, Prazaenka Árpád 10.—> Pender K. Farkas 20.~, ifj. Kersmann József 10.—, Náday Lajos 20.—, Dr. Herczegh József Iván 50.—, Vaska György 20.—, N. N. 2.—, Összesen 476.— korona. Anyakönyvi hírek. Rákosszentmihályon 1919. febr. hóban születtek: Szeidler Irén, Grőger Ottilia, Anila Gyula, Lendvai Ilona, Rnska Ferencz, Kerecsdnin Zoltán, Tigler Teréz, Erdey Magda, Timar József, Mészáros István, Laczbó Sándor. — Elhaltak: Nuridzsány írén, Torma Lajos, özv. fczeisz Antalné, Érdi Ferencz, Bo- rosnyai Jakab, Kolompár Józsefné, Bibik Kornélia, RőgiufiZ Józsefné, Modi Frigyes, Orániusz János, özv. Barmos Gyuláné, Zselcházi Mária, Huzli Edóné, Polon- kai Kálmán, Adaroovits Lajos és Scheib Károly. — Házasságot kötöttek: Lencz László és Preisz Paulina, Hideghéti Antal és Engler Gizella, Várkonyi Jenő és Berki Ilona, Tresánszki István és Hóra Erzsébet, Obertass Ferencz és Kertesi Etel, Bábó Mátyás és Gáspár Anns, Kovács István és Korom Ruskó Gizella, Zuscsak András és Eoyedi Julianna, Fnesz Ignácz Ede és Zserovics Etel. cs aenoz:. A tfiz. Régen történt. Akkor történt, amikor még csendes volt a világ. Tüzes augusztusi nap szórta sugarait a földre, szinte elviselhetetlen volt a forróság. A távoli templom tornyában megszólalt a harang, delet harangoztak. Megszólalt a gyár kürtje is, a munkások kiözönlöttek a kapun és egy részük megindult a város felé. Ebédre mentek haza. Egy fűzfabokrokkal szegélyezett tó partján állt a gyár, elég nagy távolságra a várostól. A tó vizén deszkákból összerótt talpak himbálództak, középen négyszögletes nyílással, ahol a nyersbőröket áztatták. A parton szétterítve száradt a cserzőkóreg. A piszkos cserzőlé széles árokban folyt ki a gyárból a tó vizébe. Két munkás hagyta el utolsónak a gyár épületét. A tó felé tartottak és letelepedtek egy íűzfabokor tövében. Az egyik munkás soványarczu, idegesnek látszó ember élelmiszert szedett ki a táskájából és falatozni kezdett. A másik kerekarczu, nyugodt külsejű munkás várako zóan tekintgetett ki az útra. — De soká jön ma az ebéddel a Marika, szólalt meg csendesen. A másik szótlanul falatozott tovább. Az ebédjét váró munkás végre megpillantotta az utón a közeledő kislányt. Marika lassan jött és óvatosan, meztelen lábacskáját égette a forró homok, meg azután vigyáznia kellett, hogy az ételt ki ne döntögesse. Mikor odaért apjához, kezetcsókolt neki, letelte az ebédet és leszaladt a tó vizéhez, hogy vörösre égett lábait megáztassa benne. — Te miért jöttél ma olyan soká? szólt oda a kis leánynak az apa. — Mamus megint beteg, a szomszédnéni főzte meg az ebédet, válaszolt a kislány. Azt izente, hogy édesapám siessen mejd haza. — Hiszen mennék is én, akár rögtön is, beszélt csendesen maga elé a munkás. Elszomorodva kanalazta tovább a levest. A másik munkás már befejezte ebédjét. — Te, János, szólt oda társának a Marika apja, hát nem keserves ez az élet ? Folyton beteg az asszony és sohasem lehetek szegény mellett. — Hát menj haza, szólt vissza csendesen a másik. — Haza menjek? Hát hogyan mehetnék? Az asszony mindig beteg, ha én mindig hazamennék, mi lenne akkor a munkával ? — Ha beteg az asszonyod, akkor ne törődj mással, István. — Ne törődjek ?! Miből élünk akkor meg ? Tudod, hogy úgyis rossz szemmel néz iám a gyáros, ha meg aztán el-elm&radok . . . — Gyáva vagy István! — Én gyáva? — Igen, az vagy, mert remegsz annak a bitangnak a szemejárásától. Dolgozol mint egy állat és még megköszönöd a kenyeret, amihez jogod van, amiért megdolgoztál. Gyávák vagytok mindannyian és ostobák, mikor minden rúgást, ami nektek van szánva, úgy vesztek, mint Isién rendelését! — Békéden ember vagy te János, felelt vissza a másik és rosszalólag csóválta a fejét. Marika, szólt oda a kislányának. Gyere csak ide! Szedd össze az edényt, aztán mondd meg otthon az édesanyádnak, hogy ápolja magát, majd sietek haza. A kislány összeszedte az edényt, elbúcsúzott az édesapjától és a másik munkástól s hazafelé indult. A két munkás végignyujtózkodott a gyepen, egy kicsit szundikáltak. Félálmukból a kürt sivitáaa ébresztette fel őket. Feltápászkodtak és megindultak ji kapu felé. Fáradt, nehéz lépésekkel mentek, dolgozni újra, hogy estére még fáradtabbak legyenek. * * * A bőrgyár munkásai nagyon elégedetlenek voltak nehéz helyzetük miatt. A Nagyvendéglőben esténként sűrűn jöttek össze beszélgetésekre. János volt rendesen a szónok, aki ösztökélte és cselekvésre biztatta társait. Mikor a gyár tulajdonosa véglegesen visszautasította kérésüket, hogy bérüket megjavítsa, elhatározták, hogy sztrájkolni fognak. Egy napon csakugyan be is szüntették a munkát. Remélték, hogy majd csak megpuhul a gyáros. Hogy legyen mit enniök, legtöbben munkát vállaltak. Ki szölőmunkára ment el, ki meg a csépléshez szegődött. Múltak a betek és a gyárból csak nem jöttek jó hírek. Egy napon futótűzként terjedt el a hir, hogy idegen tímárok érkeztek a gyárba. A gyáros kijelentette, hogyha a sztrájkólók nem térnek vissza a munkához, csupa idegenországbeli munkást fog alkalmazni helyettük. A munkások elkeseredtek. Egy este közös tanácskozásra gyűltek össze János lakásán. Keserűen bevallották egymásnak, hogy bizony nagyon aggódnak a helyzet miatt. János elkeseredetten kelt ki ellenük. — Hát megadjuk magunkat? Hát megalázzuk magunkat? Hiszen csak a megélhetésünkért küzdünk, tisztességes bérért, hogy koplalni ne kelljen. — János, hallgass meg bennünket — vette most át a szót egy idősebb munkás. — Nehéz a helyzetünk, nagyon nehéz. Jön a tél, aztán minden nélkül leszünk. Mi szegény emberek vagyunk, mi nagyon megérezzük
