Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-27 / 43. szám

2. oldal. BSKOS WIDBEB 43. szám.

fenntartása lehet csupán. Aki a gátra áll, ezt mutassa meg.

Az ország bajában nevetséges csipogás, ha a magunk sorsán sirdogálunk, de a kis részekből áll a nagy egész s a mi bajunk nem külön helyi speczialitás, hanem kicsinyitett tükörképe az egész ország belső állapotának. Ha összefog a nemzet eleje, hogy megbirkózzék a veszedelmekkel, ismerje el feladatának, hogy ezeken is segítsen. Hozza rendbe az élelmezésünknek még mindig hiányosan működő, tökéletlen szervezetét, enyhítse meg a fenyegető nyomort, fékezze meg a drágaságot s tegye lehetővé a megélhetést, a sínylődök és nyomorgó kis exisztencziák, hivatalnokok és társaik lótfentartását, állítsa helyre a rendet, fékezze meg a betörők hadát és a felizgatott rombolók garázda csapatait.

Áldás kiséri, aki ezeket meg tudja cselekedni, bárki légyen is.

Rákosszentmihály on e héten rekord számot értek el a temetések. Öt napig nem volt a községben kenyér. Mig egy szegény özvegy a férjét temette, azalatt kifosztották a házát. Mindenét elvitték, hogy a gyászát és fájdalmát a nyomorúság is tetézze. Mikor pedig egy temetésről a villamos vasúton vonult haza a gyászoló közönség, hatalmas kövekkel dobálták be a kocsi üvegablakait és megvérezték a könnyesszemü gyászolókat. És ez csaknem napról napra így történt. Közvilágításunk nincs egy idő óta az állandó szándékos rombolás miatt. A vonaton az árulást, a pusztítást dicsőítik katonaruhás utasok és kénköves gyűlöletet lehelnek, magyar a magyar ellen, ahogy jeles példák után és az állandó sajtóizgatás nyomán tanulták. A haza veszedelemben. Nem vitázunk rajta mi, miért történt és hogy történt? Ám mentsék meg a hazát, teremtsenek rendet és békés nyugalmat, s mi azt mondjuk féltékenység nélkül, hogy egyesült erővel! Vitázni és egymással bajlódni azután is ráérünk, ha lehet majd és lesz még rá okunk.

Beszélgetés a piactéren.

— Szerencsés jó reggelt kívánok, szerkesztő uram, hogy áll a világ sorja, lesz-e már béke?

— Adj’ Isten, kedves szomszéd, hát csak lesz majd egyszer az is, béke is, meg talán békesség is. Mi járatban van errefelé?

— Élelem után futkosok. Csúnya világot élünk. Mindig csak jó szóval tartják az embert. Azt hirdették, a szerkesztő ur újságjában is azt olvastam, hogy a közélelmezés uj keréken jár, most már nem lesz többet olyan nyomorúság, mint más esztendőben, legalább kenyeret, lisztet kapunk. Mégis a héten megint napokig kenyér nélkül maradtunk. Hiába futkostam, nem volt se a községnek, se a szövetkezetekben. Szegény kis cselédeim sirdogáltak, egy kis krumplim, miegymásom volt még, azt adtuk oda nekik. De bizony nekem sehogyse fór a fejembe, hogy most, amikor kell még lenni készletnek bőven, s a fővárosból kapjuk a járandóságunkat, tehát a szállítás se okozhat bajt, mért történik mégis most már másodszor, hogy hoppon maradunk ? Sehogy se jó ez igy, uram. Aztán minek biztatják az embert, hogy a kormánybiztos tartalékot is utal már községünknek. Eddig mindig hittünk abban, amit Írtak, de most igazán nagyot csalódtunk.

— Hát csak higyjenek ezentúl is és nyugodjanak meg: amit irtunk szóról-szóra igaz. Az is igaz, hogy a község közélelmezö hivatala pontosan és hibátlanul végezte a dolgát mindeddig. Ha mégis fennakadás történt, oka foka van annak.

— Ugyan mi lehet az a titok?

— Nem éppen titok. Megsúghatom, bárha nem igen akartak dicsekedni vele. ügy van a dolog, hogy az uj szabály szerint a községnek is mindent készpénzért kell vásárolni, akárcsak az egyes polgároknak. Ha kiutalnak valamit a számára, nyomban ki kell fizetni az árát, csak azután kapja meg a portékát. A minap azért nem volt kenyerünk, mert nem volt pénze a közélelmező hivatalnak. Megszorult, mint a szegény diák hónap végén. Krenedits Gyula, a vezetője, fühöz-fához szaladt, mig a boltosoktól össze tudott szedni annyit, hogy hozathattak lisztet. Ebhez is protekció kellett, mert a maiom csak a teljes kiutalt mennyiség árát fogadja el, ennyi sok ezer korona pedig nem volt. Végre is egyik derék helybeli polgártársunk, akinek jótékony- czélu adományairól többször olvashattak, s aki főpénz- tárosa a malomnak, kimódolta, hogy elfogadta a malom egyelőre a kiutalt mennyiség felét, ezt aztán haza is hozták.

— Áldja meg az Isten érte a jó embert 1 De hát miért nincs pénz, hiszen eddig volt ?

— Mert befizettek 8 vaggon burgonya árára 22.400 korona foglalót. Meg egyéb élelmiszerre is sok előlegezés kell.

— De hiszen úgy olvastam, hogy a főjegyző indítványára a képviselőtestület a helybeli takarékpénztárban nagy folyószámla kölcsönt nyittatott ezekre a kiadásokra. Miért nem vették fel a szükséges pénzt ott ?

— Szent igaz. Éppen ez a megnyugvásunk, ezen a réven biztos, hogy ezentúl nem lesz többet fennakadás.

— Miért csak ezentúl?

— Azért, mert az sem olyan egyszerű dolog, mint az emberek gondolják. A képviselőtestület ugyanis egyhangúlag elfogadta e helyes indítványt, a takarékpénztár is szívesen kinyitja a kasszáját, csakhogy ahhoz, hogy a község kölcsönt vehessen fel, illetve, hogy a vállalt kötelezettsége a takarékpénztárral szemben érvényes lehessen, a vármegyei törvényhatóság jóváhagyása szükséges, ez pedig a legjobb akarattal is hónapokig tart, amíg megtörténhetik. A takarók igazgatósága se a Csáky szalmáját kezeli, nem adhat ki 100 ezer koronát csakúgy szíré-szóra, szabálytalanul, még hozzá ilyen zavaros világban, mint manapság.

— E’ mán osztán baj.

— Nem baj, mert segilettek rajta, ügy pedig, a hogy nálunk rendesen szokták. Azok tartották a hátukat, akik mindig helyt állanak a közérdekért. Azért szidják őket állandóan, persze csak az irigy, meg a rossz emberek. Az történt, hogy a takarékpénztárral szemben a község helyett személyesen vállalt készfizető kezességet Hauser Gyula biró és Krenedits Sándor főjegyző. Ha a közélelmezés elspekulálná, vagy elveszítené a 100.000 koronát, nekik kellene a saját zsebükből megfizetni. De most már van liszt, van kenyér, van pénz elegendő. Többet nem lesz fennakadás. Még a tartalékot, amiről a „Rákos Vidékében* olvasott, azt is megvásárolták és elraktározzák, hogy minden eshetőségre biztosítsák népünket.

— Ez már igazán derék dolog. De, kérem, álljon meg még egy szóra. Burgonyát emlegetett. Kapunk csakugyan azt is?

— Haj, ez még csak czifra dolog. A közélelmező hivatal kiutalványozott 8 waggonnal Nyíregyházáról; a község, hogy minél előbb hozzájussunk s ne akkor jöjjön, amikor már megfagy az utón, megbízottját leküldte Nyíregyházára, hogy vegye át a szállítmányt.