Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-15 / 50. szám

XVIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1918. vasárnap, deczember 15. 50. szám RÁKOS VIDÉKE tArsadalmi, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 16.— kor. Fél évre .... 8.— . Negyed évre . . . 4.— . EQYES SZÁM ARA 40 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egyetértés! Súlyos időket élünk. Sok izgalom és váratlan fordulat után az a remény tartotta a magyarokban a lelket, hogy annyi sok, keserves megpróbáltatás árán ralabára nyugalmasabb révbe juthatunk ős ha szép ábrándokban megcsalódottan is, békés megadással fo­gadhatjuk sorsunkat. Uj erőfeszítéssel, uj munkához kezd a magyar és bánatos leikébe sugarat küld a remény, hogy talán még tartogat valami örömöt is a sokat próbált nemzet számára a titokfödte jövendő. A háború rettentő éveit végig szenvedtük becsü­lettel, de amikor a békének kellene örvendenünk, több rajtunk a baj és csapás, mint a nagy küzdelem leg­vészesebb napjaiban. Nem vertek meg, mégis a legkese- rübb hódoltság sokszoros kinját kell elviselnünk. Hol van az ezeréves Magyarország? Hol van a mi édes hazánk, szépséges birtokunk? Vértanuknak és apostoloknak kínjaihoz méltó a mi szenvedésünk, a halál maga enyhületes vigasztalás a mi jelenünk átkához mérten. Reménytelen szorongás fojtogatja szivünket s minden nap megannyi uj hír­adása csak uj könnyeket sajtol szemünkből. Próbáltunk örülni, bizakodni, bárha félón, bátor­talanul is. üj világ, uj viszonyok, függetlenség, haladás, szabadság, testvériség ... káprázatos szavak, nagyszerű gondolatok, amelyek uj erőt önthetnek az elgyötört nemzetbe és uj kedvet éleszthetnek a küzdelemre mi magunkért, mindnyájunkért, mi magyar hazánkért! Becsületes lélekkel, őszinte jó akarással, mindennel le­számolva és mindenre készen állottunk az uj rendszer mellé, hogy hü polgára, lelke« katonája, szorgos mun­kása, becsületes hive legyünk mindannyian az uj füg­getlen és szabad Magyarországnak, melyet most kell idebent is megalapozni, most, amikor mindenfelől ellen­ségek törtek reá és védtelen állapotában szét akarják m&rczaogolni. Valljuk és követjük, hogy csakis a legteljesebb egyetértéssel, a legönzetlenebb közös munkával, egy- akarással állhatunk meg helyünkön (— ha végzetünk még be nem telt teljesen —) ez uj viharban, mely vészesebb és gyászosabb minden eddigi megpróbálta­tásunknál. Sajnos, ebben a nagy, mindent átölelő, min­dent lenyűgöző érzésben nem olvadt egybe mindenki úgy, ahogy kellett volns, ahogy várni lehetett. Nem lehet tagadni, hogy fájdalmas tapasztalat volt ez, da még sem csodálkozhattunk rajta, hiszen annyi elfojtott indulat, régi hosszú, személyes érvényesülés vágya, harag és irigység szabadult fel egy csapásra s az emberek mégis csak emberek, telve hibával és gyengeséggel. De akit sérelem, méltatlan bántalom ért, némán tűrte el és türelemmel várta, míg a forradalom viha­rában keletkezett hullámok elsimulnak és a sokat idé­zett testvéri szeretet úrrá leszen mindnyájunk felett, hogy a Magyar Népköztársaság megkezdhesse e meg- tópott ország helyreállításának roppant munkáját. Ámde mennek egymás után a napok, tűnnek egymás mögött a hetek és sorsunk még mindig egyre rosszabbra fordul. A külső veszedelem és bizonytalanság (sőt talán már alig ia bizonytalanság) egyre növekszik, idebenn pedig az óhajtott rend helyett egyre nagyobb a nyug­talanság és zűrzavar. Olt fent, az ország kormánya körül pártos viszály lappangásáról kelnek aggasztó hírek, az országban pedig nőttönnö az elkeseredés és nyugtalanság. Riasztó hírek tartják állandóan aggodalomban a lakosságot és & közéletbe még mindig nem tért vissza a békés rend és nyugalom és a közős törekvés tisztaságában nem forrtak eggyé az emberek. Társaságok, egyesületek, csopor­tok, pártok alakulnak, nem azért, hogy egyesítsék a népet, hanem hogy ellentéteket élesítsenek ki az emberek között. Állandó gyanú kísért, hogy visszafejlesztésben, reakcziós mesterkedésben czinkoskodnak egyesek. Ezt a gyanút szinte szándékos tervszerűséggel hinti szét a bosszú és gyűlölet, mely tényekre támaszkodni nem tudván, azt miméiig mintha a gondolatokban tudna olvasni. Más oldalról pedig a túlzók féktelensége, a kommumsztikus törekvések, a bolysevik-átok sötét réme fenyegeti a kialakuló uj rendet is. Még mindig forr az üst, eszmék, egyének, csoportok, pártok tana­kodnak és fondorkodnak, és egymást űzik el a komoly munkától az emberek. Végzetes, nehéz időket élünk; talán soha komo­lyabb napokat nem látott a magyar. Fel kell ébredni hát, le kell szórni az elfogultság és vétkes indulatok hájogát szemünkről. Egy nemzet sírja, vagy ujjászüle­&fapniil& mai 12 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom