Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-21 / 16. szám
16. szám. B3K0S IVilüBEB 5. oldal. CSAENOZ, I A fekete kutya. | A rosszul világított kis hontmegyei állomásra las- | san, köhögve jött be a téli esti szürkületben a vicinális, egy-kótszer még előre-hátra rázódtak a kocsik, azután egy erős zökkenéssel megálltak. A kalauz leszállt előre bőröndömmel, teli torokkal kiáltotta az állomás nevét: Dejtár. Utána leszálltam én is s ekkorra már a csomagot átvette a kalauztól Kazay Dénes barátom kocsisa s ment előre a kocsihoz, ahol a vonattól ijedős, falusi lovakra egy gyerkőc vigyázott. Bunda, lábzsák a kocsin, beléhuzódtam e téli alkalmatosságokba nyakig, a kocsis is körülcsavarta lábait az egyik lóta- karó-pokróccal, aazal megindultak a szürkék gyors ügetéssel a homokos dülöuton. Vadászatra hivott meg Dénes, akivel jogászéveink- ben együtt koptattuk az aszfaltot, amig haza nem ment a buckát túrni és én meg örömmel menekültem hozzá a hivatali íróasztal mellől és a száraz aktacsomók közül. Alig egy negyedórái ügetés után a dejtári láp következett, ezen kellett óvatosan keresztül menni, hogy a gyönge fagytól vékonyan behúzódott zsámbékos, tőzegei rétegben el ne sülyedjen a kocsi, amikor a Guszti kocsis hirtelen leugrott a bakról, megkapta a lovak kantárszárát s elkiáltotta magát: — Minden lélek dicséri az Urat . .. A következő pillanatban egy sötétlő, suhogó tömeg vágott át előttünk, utána ugatás és Guszti veritékes homlokkal fogvaczogva jött megnézni, hogy élek-e még és dadogva kérdezte: — Tetszett látni tekintetes úr? A fekete kutya volt, .. . már megint kergette az asszonyt. . . Fu'rcsá borzongás futott végig rajtam, különös volt tényleg, egy fekete tömeg zúgása a sötétben, ugatástól kisérve, de azt is tudtam, hogy a Guszti ital szentül hitt fekete kutyának története is van s £gy, amikor felült újra a bakra, odaszóltam neki: — Hát mondja csak Guszti, micsoda az a fekete kutya'? — Istóriája van annak, tekintetes ur, el is mondom majd, ha nem terhes hallgatni, — csak erről az átkozott helyről kászolódjunk ki egyszer. Ki is értünk nemsokára az ingoványos részről, a kocsi nesztelenül futott a homokon, lovak dobogása sem hallatszott, Guszti pedig elmondta a fekete kutya történetét. * # +. , , Éppen abban a kastélyban, ahol a Kazay tekintetes úr lakik, lakott kisgyerek koromba a Nyeviczkey úr. Nagy alakú, darab ember, olyan fekete, villogó volt a szeme, mint a cseppentett szurok, bajusza mégolyán vastag, mint a három ujjam, a nyaka meg mint a bivalyé. A felesége pedig, ha csinos nőszemély volt is, olyan, hogy a szól majd elíujta. De hát az asszonyra nem hiába mondják, hogy mentül soványabb, antul pogányabb, meg volt ez a természete ennek az asszonynak is, csak a más asszony urát szerette, nem pedig a magáét. Hallottam is apró gyerekkoromba, a ház körül sündörgőzve egypárszor olyan patáliát, hogy még a szivem verése is elállt bele, — aztán egyszerre csak azt beszélték, hogy hozott az ur Micsinyből egy olyan kutyát, aki a gazdáját is torkon fogja, ha ráuszítják, — aztán, hogy ezzel őrizteti az asszonyt. Merthogy a menyecske idejárt & tóhoz kacsalesre, — nem félt a puskától, — ha vékony is volt az istenadta^ no meg azért is, mert itt várt rája esténkint az ipolykeszi szolgabiró s ott szerelmeskedtek a tó partján. Hát egy este a Janó cigány, akit a szolgabiró megbotoztatott egyszer, ott csikászott a tóban, látja az asszonyt, meg a bírót egy kákabokor tövibül, amint azok csókolóznak. Egér utat vett a more, azzal usgye, be az úrhoz, beárulta őket. Erre a Nyeviczkey ur megszagoltatta a felesége pacsulis zsebkendőjét a micsinyei kutyával, az meg, hajrá, rohant nyomon egyenest. Erősen alkonyodott, hát az asszony csak akkor vette észre — hazafelé egyedülmentében — az ebet, amikor már mellette volt, rá se lőhetett, mert az máris belekapott hátul a nyakába, ledöntötte, megfojtotta, mire a sivalkodásra visszafordult és odaért a szolgabiró. Igaz, hogy beléeresztett egy sörétes lövést, de a kutya nem pusztult el, hazaszaladt, otthon adta ki vonyitva a páráját. Megnézi az úr otthon a kutya száját, piros volt annak a leffentyüje az asszony vérétől, mire a Nyeviczkey úr is szaladt a tóhoz, de nem találta már az asszonyát ott. Azt mondják, a szolgabiró nyakába emelte a halott asszonyt, hazavitte, és az öreg Andriska asztalossal titokban diófa koporsót csináltatott neki s ott temette el pap nélkül a nyirjesben, hogy közel legyen hozzá. Nyeviczkey úr meg elköltözött innen örökre, tőle vette meg a birtokot a tekintetes úr boldogult édesapja. Azóta jár az asszony lelke itt a nádasba, a kutya meg csaholva kergeti most is, mikor a szél Ipolykeszi felül fuj, meg a kacsák szállnak. * * * Éppen hogy csak elbeszélte Guszti a történetet, befordult a kocsi a Kazay-kúria kapuján. Dénes már a nyitott folyosón várt világossággal, örömmel és baráti öleléssel, s mentünk be az enyhe, tiszta levegőjű nappaliba, ahol szép, fiatal asszony, Dénes felesége mosolyogva, kedvesen fogadott s máris vacsorához invitált. És ekkor, ebben a kedves környezetben egyszerre olyan árvának éreztem magamat, hogy nincs ilyen meghitt otthonom s az elmulasztottak miatt bántott a leikiismeret; bizony, bhony, ez a Dénes csinálta jólés szépen a dolgát... Vacsora közben jött szóba, hogy találkoztunk az asszonyt kergető fekete kutyával és hogy a Guszti kocsis elmondta a történetét is. Hunczutul mosolyogva fordult felém bájos arczá- vai a fiatal asszony s azt kérdezte tőlem: — Úgy e, hogy csak az volt a baj, hogy nem volt okos az a Nyeviczkeyné ? Felelni sem értem rá, mert Dénes egy kicsit elkomolyodva szólt közbe: — De Nyeviczkey okos volt... Megérdemelte az asszony a halálbüntetést, mert a történet valóban igaz, de hát amit láttatok és hallottatok, gondolhatod, hogy nem kisértet, hanem csak a sásban csapatostul tanyázó és a rókáktól felhajszolt vadkacsacsapat, amit a rókák ugattak ... De hát azért koccintsunk egyet az ijedtségre... ♦ * * A vadászat után alig három hét múlva hivatalosan akadt dolgom azon a környéken és elhatároztam, hogy az egyik estén váratlanul meglepem Dénes barátomat. Előbb azonban egy végnólkülinek látszó vacsorát kellett vógigennera a szomszédos falubeli birtokosnál s ott mesélték a legújabb szenzácziót, hogy mint szöktette meg a gazdasági gyakornok Kazay Dónesnót. Szinte nem akartam hinni a fülemnek ... Az a meghitt, barátságos, megirigyelt otthon, hát az csak csalás és csalódás volt? — Istenem, milyen könnyen is hiteti el a boldogságot a hideg, sötétből jött emberrel a meleg, világos szoba, szép asszony és a fehér teríték! Ezúttal nem látogattam meg Dénes barátomat... Méhes Mózes,
