Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-07 / 14. szám
2. oldal. 14. szám. RÁKOS Ml DBKB Képviselőtestületi közgyűlés. Rendkívüli közgyűlést tartott szerdán Rákosszentmihály képviselőtestülete. Hauser Gyula biró, mint elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére Böhsl Ferenczet és Wayand Károlyt kérte föl. Utóbbi napirend előtt előadta, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a gazdasági ismeretek terjesztése érdekében minden iskolához legalább hatszáz négyszögöles területet kér. Az egyhuzamos tanitás ügye is most kerül napirendre. Az eddig élvezett engedély megújítását kérik. A képviselő- testület a maga részéről is nyomatékosan kéri az engedetem megújítását, amelytől lakosságunknak fontos érdeke függ. A másik ügyre a napirend során térnek vissza. A legtöbb adót fizetők jogerős jegyzékét bemutatta Krenedits Sándor főjegyző, majd pedig a községi alkalmazottak helyzetének enyhítésére a csekély államsegély kiegészítéséül aránylagos személyi pótlékot szavazott meg a közgyűlés. A pótlékból minden egyes alkalmazott részesül a háború tartama alatt. A szükséges pótköltségvetést egyhangúlag elfogadták. A polgárőrség újjászervezése nem sikerült. A főjegyző a soros éjjeli őrség rendszeresítésére tesz előtör* jesztést s első sorban elvi döntést kér a képviselőtestülettől. Balázsovich Zoltán nem örül az újításnak, mely intelligens községünk számára nem alkalmas mód. Siralmas biztonsági állapotaink miatt csak kényszerűségből folyamodhatunk hozzá, a felsőbb hatóságoknál azonban alkalmasabb megoldást keltene sürgetnünk; a csendőrség újabb szaporítását, államrendőrséget, vagy bármi mást. A világitó testeket, a csengőket lopkodják és rongálják ma is naponta; erkölcsi züllés terjed a lakosságban és minden fegyelem bomladozik. Gunther József és Holló Ágoston helyeslik a strázsarendszert; mint végső biztosítékot arra, hogy jövő téten nem ismétlődnek meg a tavalyi állapotok. Krenedits Sándor főjegyző a felmerült aggodalmakkal szemben megjegyzi, hogy a háború alatt dicsőségszámba megy a bakterkedés, de ehhez a védelmi eszközhöz csak végső esetben folyamodunk. Óvatosságból készítsük el a szabályrendeletet és az életbeléptetéséről külön közgyűlés határozzon, ha szükség lesz reá. Csendőrségünket 14 főre szaporították már is; húsz embert ígértek, — remélhető, hogy a hiányzó hat is megérkezik. Négy csendőrt a községházán helyeztek el. 2380 családunk van, naponta 24 ember teljesítene őrszolgálatot, tehát negyedóvenkint egyszer kerül a sor mindenkire. A szolgálat fél éjjeles = 8 — 12., illetve 12—6-ig tart. Az első és második kerületre terjed az őrség hatásköre, a Szilas-patakig. Hat alkerület tesz: a Szilastól a József-utczáig, innen a Kossuth Lajos-utczáig, innen a Határ-utig; a Rákóczi-utczától a Hármas határig, a Vida- telep és a Szentgyörgy-telep. Az őrség és csendőrség egymást ellenőrzi és kiegészíti. Az éjjeli őrök szolgálati jegyet és karszalagot kapnak; csak megbízható ember lehet őr. Az őrök mindenkit igazolásra szólítanak fel. Aki igazolatlanul elmarad, 200 koronáig terjedő pénzbüntetést szenved, mely behajthatatlanság esetén elzárásra változtatható. Csizmadia Gyula kéri a főjegyzőt, ki megyebizottsági tag, hogy a vármegyei közgyűlésen is tegye szóvá állapotunkat, melynek fő oka, hogy mind a két oldalról államrendőrsőg területe között vergődünk védetem nélkül. A főjegyző kijelenti, hogy már kétszer megtette ezt; a vármegye ős az alispán teljes-mértékben méltányolja helyzetünket, a hétfői közgyűlésen is napirendre tűzték a főváros környéki községek dolgát. A szabályrendelet tervezetet egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. Az iskolák számára kért területet a volt községházi telek és a csömöri-uti iskola kertje képében kijelölték. Az előbbi telek vitássá tett tulajdoni helyzetét tisztázni fogják. A főjegyző ismertette a Phöbus ügyét, a községekkel tartott közös értekezletet, melyen meggyőződték róla, hogy a vállalat kényszerhelyzetben van, a kért mérsékelt emelés méltányos s igy előterjesztősőre azt egyhangúlag elfogadták. Pálfi János és Gunther József szóvá tették a közvilágítás hiányosságait, mire a főjegyző előadta, hogy a miniszteri rendelet értelmében csakis az egész éjjeles lámpák éghetnek. Ezek jegyzőkét (nyolcvan darab) össze fogják állítani és a „Rákos Vidékéiben közzéteszik, hogy maga a közönség is ellenőrizhesse, hogy megfelelően világítanak-e? Honossági ügyek tárgyalása után még Farkas Géza említette fel, hogy a moziban az egyes előadások között nem szellőztetnek eléggé és tűzbiztonság szempontjából kifogásolandó tolongás van. A főjegyző kijelenti, hogy ellenőrizni fogják, különben is az engedély- okmány kötelezi a vállalatot a rend fentartására. Megemlékezik még a miniszteri jóváhagyást váró vármegyei mozi szabályrendeletről, s ezzel a módfelett tartalmas és emelkedett hangú közgyűlés véget őrt. 5 mmtól házhoz szállítva kapható Mühlbacher Márton tüzlfatef|PeiiI,ész Rákosszentmihály, Rákóczi-ut 14. sz. a. Megrendelések Csömöri-ut 50. sz. alatt fogadtatnak el Ilona utczai fatelepem megszűnt. Steezetsavat vegytisztát, étkezési czélokra szállít Tauber-czég Budapest, VIII. kerület, Aggteleki-utcza 4 szám. Eladnám 4 szoba, veranda, 2 konyhából álló házamat, esetleg cserélnék a nagy házért kicsit, vagy vennék egy kisebb házat. Bővebbet Rákosszentmihály, Baross-ntcza 14« szám. Ajtók, létrák, fürdőkád, kerti öntöző, kerti szerszámok, előszobafal és több apróságok eladók Remény-utcza 1. sz. Hajósnál,