Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-23 / 38. szám
XVII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1917. vasárnap, szeptember 28. 88. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSAI»ALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAI*. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICB ZOLTÁN. Előfizetési ir Egész évre . . . 1*.— kcr. Fél évre . . . . 6.— . Negyed évre . . . 5*— . EGYES SZÁM ÄRA 30 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Mielőtt nrég valami nagy baj lenne... A budapesti rendőrfőkapitány szigorú rendeletet adott ki, hogy ezentúl nem szabad a villamos kocsik lépcsőin kapaszkodni. A rendőröknek kötelességükké tették, hogy a villamos kocsikra is szigorúan ügyeljenek s még a pajkos gyermekeket is szedjék össze, ha a kocsik lépcsőin-ütközőin lógnak és ugrándoznak. Sőt legújabban azt is megparancsolta a főkapitány, hogy a rendőrtisztviselők, ha szolgálaton kivüli időben járkálnak az utczán egyenruhában és valami rendellenességet tapasztalnak (és ugyan mikor nem ?) még ők is köte- lesek beleavatkozni a dologba és közreműködni abban, hogy a főváros utczáin immár teljes felbomlásban levő rend helyreálljon és az utasokat, meg a pajkos, felügyelet nélkül maradt gyermekeket újra móresre taníthassák. Egyiket csakúgy, mint a másikat, mert valamennyi reá szorul. Hol van az a szép idő, amikor csupa nemes gavallér utazott a villamosokon, amikor a hölgyeknek és öreg embereknek minden -férfi gondolkozás nélkül felajánlotta a helyét, amikor egymást udvariasan segítették, támogatták az emberek; ha két ember összeakadt, egymást tessékelte előre, a suhanczok pedig tisztelettudó félelemmel húzódtak félre és a felnőttek- | nek a szeme intésére is engedelmeskedtek. Hej, de régen volt, talán igaz sem volt! A kalauznak a jobbfajta ember adott egy-két krajczár borravalót, szépen megköszönte, a le- és felszállásnál nyájasan nyújtotta segítő kezét, az állomások helyét bekiáltotta a kocsiba, a járatlanokat figyelmeztette, hogy czéljükhöz érkeztek. Akkora kényelemben utaztunk, hogy eltörölték a villamoson az állóhelyeket, mert az utasoknak alkalmatlanságot okozott a járóhelyen álló pasasér. A mi viczinálisunkon közbotrányszámba ment, a mikor ritka esetben a vasárnapi, meg ünnepi tumultusok alkalmával álló utasok is szorultak a kocsik belsejébe, a lóvasutat pedig szét akarták zúzni a feldühödt emberek, mikor a kocsik felhágóján kellett kapaszkodniok. Valóságos megváltás volt, mikor hosszú várakozás után, de megszületett végre a villamos vasutunk és a kényelmes körforgalmi vonatok, meg a fürge „H* kocsik emberséges módon bonyolították le néhány hónapon át forgalmunkat. Néhány hónapon át s azután ránkszakadt a szörnyű átok és azóta fenekestől felfordult körülöttünk és velünk együtt az egész világ. A háborúval bizony nem lehetett előre számolni, mindazt, ami e válságos évek során történt, nem lehetett előre se látni, se megálmodni. A mi közlekedésünk e nélkül nyilvánvalóan lépést tudott volna tartani a békés fejlődés sorjával és talán még ma is tűrhető kényelmet biztosíthatna közönségünknek. A háború azonban egyrészt megbénította a közlekedő eszközök rendszeres fejlődését, lehetetlenné tette, hogy a közlekedésünk tervszerű kiegészítését folytathassák, megakadályozza az elhasználódás megfelelő pótlását és embert s anyagot elvon a vállalattól, — másrészről pedig meghatványozta forgalmunkat, a természetes növekedés arányait megsokszorozta. Villamosainkat katonák és munkástömegek szállják meg és a háborua rendes utazóközönség számát is abnormálisán megnövelte, mert vásárlások és egyéb háborús körülmények okozta czélok miatt olyan tömegeket mozgósít, a melyek ezelőtt hétszámra nem voltak villamoson. így azután nem lehet többé kényelemről ábrándozni, sőt még hogyha néha napján ki-ki fakadunk és legalább ánnyit szeretnénk, hogy emberséges módon tehessük meg mindennapi kényszerű utazásainkat, akkor is mindannyiszor szembetaláljuk magunkat a rideg tilalomtáblával, melyről a lakonikus kijelentés mered reánk: „Háború van!“ "Háború van! Ezzel mindent meg lehet magyarázni, mindent igazolni lehet és mindent elintézni. Nem is igen panaszkodunk hát, ha csak éppen valami rendkívüli ok nem késztet, megtanultuk a lemondást, a kimeríthetetlen türelem lett erényünk és beletörődünk olyan állapotokba, amik miatt néhány esztendővel ezelőtt világraszóló botrányt rendezett volna még a mi békés indulatu publikumunk is. Ezúttal sem egyéb adja a tollat a kezünkbe, mint az a félelem, hogy még ez a mi végletekig lefokozott és emberi méltóságunkat napnap után megalázó közlekedésünk is nemsokára megfeneklik és végleg felmondja a szolgálatot. Ez a gondolat valóságos rémülettel tölt el mindnyájunkat, mert hiszen a villamos közlekedés reánk nézve csakolyan fontos mindennapi életszükséglet, akár a betevő falat kenyér. Mi nem kényelemből utazgatunk, a kocsikázás nekünk nem fényűzés, amelyről többé kevésbbé le lehet mondani, hanem egyszerűen Lapunk mai száma 12 oldal.
