Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-19 / 33. szám
XVII. évfolyam, Rákosszentmihály, 1917. vasárnap, augusztus 19. 33. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZAMOS RAKOSSZENTMIHÁLYI és rakosvidéki egyesület és testület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 12.— kor. réi évre . . . . 6.— . • Negyed évre . . . 3.— . EGYES SZÁM ARA 30 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Szent István ünnepén. Három éve már, hogy piroslik a föld az emberek vérétől, hogy zúg az ágyú s folyton tart a harcz, az emberirtó szörnyű háború. A béke galambja köröttünk repdes, leszállani nem mer a fegyverek zajától, az ég harmatja nem tud lejönni a vórpárás légen át az olajfaágra. A háború izzó tüzében, az ínség és nyomor ijjesztő képe közt ünnepet szentel a nemzet az ország megalapítójának, a nagy és szent királynak ... s ez ünnepen a nemzet szivének roncsolt szálai között sir a lélek a boldogság, béke, nyugalom és jólét elvesztése felett. Az összetépett húrok fájón visszazengnek ... a kegyetlen idő a fájdalomnak húrján játsza borzasztó énekét. .. talán a kétségbeesés dalát ? De nem! Emeljük fel lelkünket Istenhez, emeljük fel első szent királyunk emlékéhez. A kétségbeesés istentagadás. Népeknek, országoknak, birodalmaknak pusztulása, mig feltámadás magva a hit az országos romok közt. Emeljük fel lelkünket a Gondviseléshez, midőn a gondok, fájdalmaknak árja elboritni készül, áldásul a hit malasztja legyen a néma könnyeken és erősítsük a l sziveket, a lankadó kezeket a szent valóságban, hogy | az isteni gondviselés adta nekünk ezt a szép hazát, azt a nagy és bölcs uralkodót, aki az uj hazát, hova a J magyar nép a Gondviselés végzése szerint eljutott, a j keresztény hit, erkölcs által az állami lét oly biztos I alapjára helyezé, hogy a kultúrának, humanizmusnak | nem csak befogadója, de egyszersmind munkása, fej- I lesztője lön, s mig egyrészt kultúrájára reá nyomta | nemzeti jellegét, másrészt a müveit nyugat oltalma, | védfala lön egy ezred éven át. I Egy ezred éven át őrködik felette a gondviselő j Isten, nagy és szent királyának szelleme, Istenért> hazájukért lángoló fiai szive. I Ma, midőn a kulturnépek törnek reá; ma, midőn > mindenfelül zúg a vész felé, s oly sok ellenséges hab ! fenyegeti a nemzet hajóját. .. mutatja meg erejének nagyságát, hitének becsét, lelkének fenségét, törhetlen bizalmát a Gondviselésben, aki e hazának nemcsak létet adott, de meg adá fenntartásának biztosítékát, zálogát, hithü és hazaszerető egyenes lelkét. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?* mondá a szent király. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?* hangzott a magyar ajkakon, szivekben a századokon át, s ujrakelt phőnixként a nemzet hamvaiból. Újra felépült jóléte, boldogságának temploma, mert nem felejtkezett el Istenéről, Nagyasszonya oltalmáról, kinek oltalmába ajánlá első szent királya. Felépítő a nemzet Isten templomai mellett a tudomány csarnokait, a hazaszeretet oltárát, amelyen áldozni meg nem szűnt karral, szívvel, munkával, vérrel és élettel. A családi tűzhely körül papnő lett a magyar nő, aki a hazaszeretet szent tüzét éleszti.. . s a szív gyengédségével, bizalmával és szenvedéseivel áldozva mondja: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?“ Az Istenben bízók lelkén megtörik a szenvedés hatalma. De elvész az a nép, amely elhagyja Istenét; végtére kidől és maga lesz temetője nevének. Sokban bűnhődünk, mert sokban vétkezünk. . „A népek üdve én vagyok,* igy szól az Ur, „bármely csapás között kiáltsanak hozzám, el nem hagyom őket.* A magyar soha meg nem tagadta Istenét, törvénybe foglalta fenmaradásának háláját, Istenhez fordult a csapások között s érezte gondviselése jóságát. Te benned bízunk eleitől kezdve, nem szégyenülünk meg mindörökre. Fényes templomokból, a szivek rejtett szentélyeiből, díszes palotákból és szegényes kunyhókból, a koronás király és szegény gyermek ajkairól száll ma fel a seregek szent Istenéhez a béke áldásáért. Jöjj el István király, Téged magyar kíván. Oltalmazd ezt a sokat szenvedett, szegény magyar hazát, hogy kitartással küzdje ki a győzelmet, a békét, ha már gyermekeinek érczmellén és vas karján megtört a megsemmisítésére törekvő ellenség hatalma. Győzzön biztató szavad, szent talizmánunk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?* / Szathmári Lajos. Lapunk mai száma 12 oldal.
