Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-21 / 3. szám

4. oldal. RÄKOS MIDÉRE 3. szám. az átszállásra több idejük lenne és azt simán, minden S kapkodás nélkül bonyolíthatnák le. Mindezekből az következik tehát, hogy úgy a Budapestről jövő publikumnak, mint a Czinkotai Nagy Itczénél átszálló utasoknak egyaránt kényelmesebb és közbiztonsági okokból is ésszerűbb lenne, ha az óra 25 perczkor induló körforgalmi kocsit az óra 30 percz- kor elinduló gödöllői járat után, óra 32 perczkor, a H. szerelvényeket pedig óra 10 illetve 40 perczkor indi - tanák el. Egy csapással milyen sok kellemetlenségnek és felesleges bosszúságnak lehetne ilyen intézkedés foganatba vétele utján elejét venni! Vajha ez a nehány megjegyzésem közönségünk­ben visszhangra találna és az érdeklődésnek ezen köz­érdekű kérdésre való ismételt ráterelésével elősegíthetné annak a hő vágyunknak teljesítését, hogy jogos pana­szaink illetékes helyeken a lehetőség szerint mielőbb orvosoltassanak! Szilágyi Jenő. HÍREK Kalendárium. Február 3. Műkedvelők Szalonzenekarának hangver­senye. Február 17. A Nagykaszinó farsangvégi estélye. Márczius 3. Rafc. estélye. Valamennyi a Nagykaszinóban. Mátyásföld hódoiata. Megemlékeztünk már azok­ról a különböző oldalról felmerült tervekről, melyek Mátyásföldnek az uj királyi pár iránt érzett hódoló tiszteletét akarták kifejezésre juttatni. Az ügy hivatalos formában most került a Mátyásföldi nyaralótulajdono­sok egyesülete elé, melynek választmánya Diósy Lajos elnök vezetése alatt behatóan foglalkozott a tervekkel. Végre is egyhangú lelkesedéssel Diósy János vasnagy­kereskedő ötszáz koronás kezdeményező adománya alapján elhatározták, hogy a harctéren hősi halált halt mátyásföldiek emlékének megörköitésére a háború be­fejezése után emléket állítanak. Lelkesedéssel fogadták Zerkowitz Emilnek azt a bejelentését, hogy Mátyásföld főterén „Károly király béke kutat“ emeltet és a díszes szoborművel ékített közkutat Mátyásföld közönségének adományozza. Milisevics János pénzügyminiszteri titkár indítványára elhatározták, hogy illetékes helyen lépéseket tesznek aziránt, hogy az eddig névtelen fenyőligetet „Zita királyné liget“-nek nevezhessék el. Református lelkész-beiktatás. A formai megerősí­tések elnyerése után a múlt vasárnap iktatta be a rákos- szentmihályi ref. egyházközség Bieberauer lelkészt most már véglegesen átvett papi fészkébe. A második számú iskolában levő imaházba igen nagy számban gyűltek össze a ref. hívek ez ünnepies alkalomra. A beiktatást Nagy Ferencz veresegyházi ref. lelkész, espe­res végezte igen szép beszéd kíséretében. A gyönyörű, magasztos hangú beszéd szivük mélyéig meghatotta a jelenlévőket, kik a lelkészt szeretettel üdvözölték. Az ipariskola képviseletében Szabó József építész vett részt a beiktatás ünnepélyén. A Műkedvelők Szalonzenekarának hangversenye. A Műkedvelők Szalonzenekarának hangversenyét vég­leges megállapodás szerint február 3-án, szombaton este 8 órakor tartják meg a Nagykaszinó dísztermében. Minden zenekedvelő választékos élvezetben részesül ezen a hangversenyen, melynek fele műsora klasszikus, abszolút értékű zenei alkotásokból kerül ki. A másik felében azonban a könnyed muzsika és tréfás szórakozás kedvelőinek szerez öröfnet Polner Ernő igazgató-karnagy, ki mindig szerencsés kézzel válogatja össze a megít lelő Zöldike vendéglő Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek. Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülön­legesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek rámára. Számos látogatást kér Kovács Kálmán vendéglős. Elő és tisztított baromfi kapható Rákossztmihály Ilona-utcza 64. sz., Schmidlechner Nándorné. BENCZE cipő szalon Telefon 125-24 Budapest, IV. kér., Béycsi-utca 5. félem. Kész és méi?ték szerinti női czi- pők a legjobb és legszebb ki- vitelben .% Jól Jár ön? ha nem, úgy viselje a hírneves Chasalla-czipőt melyet mindenkinek a láb fekvése és pontos mérete szerint készen árusítunk, eltérően a többi kész cipőktől, amelyek csak úgy találomra illenek a lábra. Egyedüli elárusítók : Székely és Társa Budapest, IV«, Muzeum-körut 9. szám. IC oi'osoíyék;. Se'eda ©inöss^jeggye!. Elsítrendü rainihég nagy választékban. M. rcur korcsolya a legegyszerűbb kezelés, egyszeri hátsó csavarás által sarok és "talpnál erősíthető meg. csiszolt kor. 7.— nikkelezve ................................ - . kor. J.2.— I He rcules Korcsolya a saroknál és talpnál külön külön csavarra) Icgkedvelteob torma, csiszolt . . . .kor. 10-— finoman nikkelezve . ..............................................kor. °0 — Kre dcti „Jackson Haynes“ korcsolya .... kor. 18 — 22 — OrUiral „Les Alexander' korcsolya .............. kor. &().— Il i inodrli recézett orra! . . .........................kor. — Ko nzul k.rcsalyo....................... • • kor. .—. és 8-70 Ke rtész Tódor A ."odaoest" szállodával szemben. iij i; arlenyzéU intvén és «»érmentve/ V - — ^ ‘ J xzz % .«ki ■» 'ss a v ® sas w ssa ts ÉÉmHniiiflHHll

Next

/
Oldalképek
Tartalom