Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-27 / 21. szám
XVII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1917. vasárnap, május 27. 21. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: K á ko sszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : KALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 12.— kcr. Fél évre .... 6.— . Negyed évre ... 3.— EÜYES SZÁM ARA 30 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Pünkösd ünnepén. Pünkösd a szeretet ünnepe. A kereszténység hármas isteni erénye bőséges kiáradásának, a Szentlélek Úristen eljövetelének nagy napja volt az első keresztény pünkösd, ennek emlékezete, s az isteni kegyelem megújulása a pünkösd ünnepe az idők futásában. Piros pünkösd, mondja a magyar nemzetőrömmel üdvözölve pünkösdnek hajnalpirral hasadó napját, az isteni és felebaráti szeretet törvénye kihirdetésének napját, az emberiség felszabadításának kezdetét a pogányság szolgaságából. Örömmel üdvözölte az igazi testvériség napját, kezdetét az emberiség túlnyomó része e szép, magasztos ünnepen. Hiszen egy uj világot és más világot alkotott Isten Szentlelke a pogány Rómán keresztül. A szent apostolok megkorbácsolt, megostorozott testén keresztül megszülettek a katakombák megható, örök világosságtól fénylő feliratai s a vértanuk vére raegtermékenyité a földet, népek milliói siettek a kereszt világosságához, fogadták el Krisztus tanait az emberiség boldogitására, a keresztény testvériség terjesztésére. A kereszténység nyomán áldás terjedett. Az egyházak mellett iskolák, kórházak keletkeztek, bőséggel árasztva a keresztény szeretet jótéteményeit. Tudomány, művészet virágzott ölében, a keresztény erények tették nagygyá az emberiséget. És íme, mintegy harmadik éve vérben gázol az emberiség, a pünkösdi rózsa mintha hervadozna és elveszne illata, a fájó kebleken, a sötét szobákban mintha veszítené báját és kellemét, mivel Isten jósága felékesité, mert hiszen harmat helyett könyek hullanak reája; gyászos a lak, sötét a szív fájdalma, már a harmadik esztendő véres küzdelmei, keserű siralmai között. Gyászt öltött az emberiség .. . gyászt a nemzet, mert gyászfátyolt lenget a nyári szellő, többet, mint valaha . . . nagyon sokkal többet, mint piros szalagot. Gziprus lombot ringat és erdei virágot a katonasirok halmain; többet,, sokkal többet, mint pünkösdi rózsát. A háborús idő harmadik esztendejéről jegyzi fel a történelem, hogy megfogyatkoztak harangjinak s ha elnémul az utolsó is, csend borul a szentegyházakra, de annál buzgóbban száll fel az ima, hogy ostromolja az egeket, hogy kérje a világosságot, amely eloszlassa a sürü sötétséget az emberek leikéből, szivéből, hogy megtalálja a kivezető utat az ezernyi bajjal sújtott emberiség számára, hogy elküldje a vigasztalót, amint elküldte az apostoloknak, kik isteni Mesterük távozására mély fájdalomba merültek. Isten hatalma, jósága meggyujtja a jobbak lelkében azt a világosságot, amelynek fénye az emberiséget jobb útra vezérli. ____________ _________________ Me genyhül még a fájdalom s a fájdalomban is gazdag szív megsokasitja a szeretet munkáját Visszatér az emberiség békés nyugalmához, begyógyulnak a fájó szivek. Öröm-ünnep lesz még a piros pünkösd napja. Az égi fény áthatja még az emberek lelkét. Az isteni szeretet felmelegiti az emberek szivét, hogy munkáljon az ember békességben egymásnak boldogságán. Kinyílik még a pünkösdi rózsa pirospünkösd napján, egy szebb, boldogabb korban, melynek hajnala a békének napja lesz. Jöjj el Szentlélek Isten! Jöjj el árvák gyámola. Jöjj el szivünk orvosa. Szathmári Lajos. A közös oltár. Irta: Zagyva József. Jaj annak a nemzetnek, amely elfelejti múltját. Jaj annak a nemzetnek, amely csak múltjában éh „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban? Századok ültének el s te alattuk mélyen enyésző fénynyel aluszol.* mondja Vörösmarty. — És amit ifjú lélekkel kesergett, megérte, mint férfiú. Fátyol borult a lantra, amely még egyszer leizengett rapszodikusan, * eget hasitólag, földrengetőleg. Ezért Írja a „Vén czigány* 1 szerzője, hogy lesz még egyszer ünnep a világon! A .Szózat“ szerzője is erre czéloz, midőn sirt, gyászkönyüt emleget ugyan, de egy szebb kor eljövetelére utal, „mély után buzgó imádság epedez százezrek ajakán.* Nagy szellemek jóslélekkel látnak a jövőbe s mi unokák, ime teljesülve látjuk azt, amit a költő jövőbe látó lelke előre megsejtett. Eszembe jut erről egy szomorúan megható kép: Egy bánatos özvegy Lengyelország elpusztult vidékén bámult kőkeresztnél buzgón imádkozik. A lemondással teljes fájdalom élőképe ez. Édes Istenem! Csoda lett volna-e, ha a mi lelkünkre is ráborult volna a kishitűség szomorú fátyola; ha azt hittük volna, hogy a jóslat első része teljesül ? Hányszor húzták meg már e sokat szenvedett nép fölött az enyészet harangját? Mindannyiszor, amidőn a nyugati műveltségnek hullámoktól csapkodott kőszirtje volt. Hányszor siratták el idegen nagyságok e nemzetet, de annyi vészes zivatar között is fentartotta a néplélek 1 mélységéből előtörő páratlan hazaszeretet. Isten! Király! Haza! E hármas jelszó örök fényeként vezette a nemzetet a múltban. Ez vezeti a jelen- ban. Az ezekben rejlő, az ember mindenét magába 1 záró, pótolhatatlanul édes tartalom testvéri ölelkezése Lapunk mai száma 12 oldal.
