Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-13 / 19. szám
19. szám. 3. oldal. RÁKOS tViIDEKB Pálfi János, Petri Ádám, Prokopp Endre, Radomszky Mihály, Rézman Lajos, Riskó Bertalan, Rónay Tivadar, Wayand Miklós, Way and Károly, Weisz Ignácz. Keresztjáró napok. Az áldozó csütörtök ünnepét megelőző három napot keresztjáró napoknak nevezi a katolikus egyház, mert ekkor minden nap más-más templomba, kápolnába, illetve ahol csak egy templom van, a városban, vagy községben felállított keresztekhez mennek a hívek körmenetben. Templomunkból hétfőn a csömöri-uti régi iskola udvarára, kedden a Szent- korona-utczában Müller Antal keresztjéhez, szerdán pedig az Ehmann-telepi Templom téren lévő kereszthez vezetnek processziót, amelyen az iskolás gyermekek is részt vesznek. Az uj záróóra. Megjelent immár a záróóra szabályozására vonatkozó várvavárt kormányrendelet. A rendelet némi enyhitést hoz ugyan, de általábangigen szűkkeblűnek is bizonyult. A színházak és mulatók záróórája a meleg nyári hónapokban legalább is 11 lehetne, ami még mindig csak a téli 10 órának megfelelő időpont. Akinek dolga van délután, csak este juthat szórakozáshoz, friss levegőhöz, mért kell annak ilyen megokolatlan korlátozásokat szenvedni? A kaszinók és társaskörök záróóráját is túlságosan fösvény módon állapította meg a rendelet, melyet a nyár elején remélhetőleg még enyhíteni fognak. A főbb intézkedések ezek: 1. az étkezőhelyiségek (vendéglők, korcsmák, italmérő- vagy elárusító helyek, kávéházak, czukrász- dák, stb.) záróóráját a rendelet 11 óráról 12 órára emeli föl; 2. az egyesületi helyiségek záróóráját szintén 12 órára3. aj. üzletek záróóráját esti 7 órára teszi, csak a kizáróan élelmi vagy egyedárusági czikkeket árusító üzletek tarthatók nyitva esti 8 óráig. A ma érvényben álló összes többi rendelkezés változatlan marad. így nem módosul a szórakozó- és mulatóhelyek esti tízórai záróórája. A villamos vasúti közlekedés dolgában intézkedés történt, hogy éjfélkor még a közönség rendelkezésére álljanak a kocsik. A Tömöry család a háborúban. Nemes Tömöry Géza, a 13-as cs. és kir. huszárezred álezredese, a hadidiszitményes vaskoronarend, a porosz sasrend, a katonai érdemkereszt és a signum laudis tulajdonosa, aki a háború kitörése óta egyetlen fiával, Tömöry Gyulával és Károly öccsével több harcban hősiesen állta a nagy háború küzdelmét, — a hires limanovai csatánál, mint ezredparancsnok harczolt, a románok erdélyi kiverése "óta pedig az orosz-román fronton — hirtelen támadt tüdőgjuladásban e hó 4 én 50 éves korában kiszenvedett. Holttestét hazahozzák és a családi sírboltban fogják elhelyezni. A hős alezredes Gyula fia még a múlt évben súlyos sebbel nyomtalanul eltűnt, Károly öccse, a mátyásföldi társadalom kiváló tagja, pedig — mint ismeretes — a kárpáti harczokban esett el. Az elhunytat özvegye, hodonyi Manassy Ilo/ia, egyetlen lánya. Andrea, valamint testvérei : özvegy Ábrányi Kornélnó Tömöry Adrienne, Adorján Ágostonná Tömöry Emma és Tömöry János gyászolják. Országos körmenet Űrnapján. Junius 7*én lesz ezidén az országos és hivatalos urnapi körmenet, a melynek különös jelentőséget ad az a körülmény, hogy egyúttal a háború sikeres befejezéséért könyörgö körmenet is lesz. Részt vesznek a kormány tagjai is valamennyi hatóság tisztviselőjével, a tábornoki karral és a katonasággal. Arany János ünnepély A kultuszminiszter rendeletéből Arany János születésének századik évfordulója alkalmából, minden iskolában ünnepélyt rendeznek május 20-án. Az elemi iskolai gondnokság legutóbbi ülésén megállapították az ünnepély programmját. Isten tisztelet után minden osztályban eléneklik a himnuszt, a tanító előadja Arany János életrajzát, a tanulók Süldők, malaczok eladók Rákosszentmihály, Szent István-utcza 21. szám alatt. Megtekinthetők délután 3—7 között. Házmestert párt keres Pettkó Béla, Pálya- ut 7. szám alá május 1-re. A nyári hát hónap alatt a kert locsolásáért és jókarban tartásáért havi 20 koronát, összesen 120 koronát fizetek. A lakás áll konyhából, szobából, pinczóből és padlásból. Jelentkezni lehet Árpád-utcza 1, sz. alatt Farkas Elekné őnagyságánál, amikor is a lakás megtekinthető. Zöldike vendéglő Rákosfalva. Nyári kerthelyiség megnyilt! Minden időben friss meleg és hideg ételek. Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülönlegesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek f ámára. Számos látogatást kér Kovács Kálmán vendéglős. dollár ön? ha nem, úgy viselje a hírneves Ohasalla-czipőt melyet mindenkinek a láb fekvése és pontos mérete szerint készen árusítunk, eltérően a többi kész cipőktől, amelyek csak úgy találomra illenek a lábra Egyedüli elárusítók s Székely és Társa Budapest, IV., Muzeum*körut 9. szám,