Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-04 / 9. szám
5. oldal. 9 szám RÁKOS VIDÉKE Lederer Imre igen kedvelt tagja társaságunknak, kit szembaja miatt sajnálattal kell hosszú idő óta nélkülöznünk. Fájdalmában őszinte szivvel osztozik egész közönségünk. A Nagykaszinó könyvtárának. Krenedits Sándo* főjegyző harminckét kötet érdekes regényt ajándékozott a Nagykaszinó könyvtárának, mely a szép adománnyal igen érdekes anyaghoz jutott és ezentúl még keresettebb lesz. Az uj köteteket most rendezi Grócz Imre, a Nagykaszinó buzgó könyvtárosa. Megint feljelentés. Megint feljelentést küldtek Rákosszentmihályról a liszt és kenyér hiány miatt Kürthy báró közélelmező hivatalába. Ezúttal egy asszony panaszkodik, de a cselekedetének értékét lerontja azzal, hogy az elöljáróságot, sőt a főjegyzőt vádolja a kenyérhiány miatt, mert ő dugja el a nép elől a kenyeret. Illetékes helyen megállapították, hogy a községi kezelés kifogásta.an, ami pedig a jogos panaszokat illeti, azok nak a bajoknak nem az elöljáróság az oka. Az, szegény igazán nem tehet róla, ha az a liszt, amelyet január 15-én kellett volna kiosztani, március 2 ikán még min-, dig nem érkezett meg Rákosszentmihályra. Valahol utón van. Hát annyira együgyü a mi népünk, hogy még mindig nem tudja megérteni, hogy az elöljáróság erről nem felelhet? Korlátoltság és rosszindulat kell hozzá, hogy meg ne értsék. Az értelmesebb polgároknak kellene oktatai és felvilágosítani az ilyen embereket. A szegény gyermekekért. A következő értesítést kaptuk s örömmel közöljük: A rákosszentmihályi Patronage farsang vasárnapján jótékonycélu tomboladélutánt tartott. A tombolatárgyak nagyobb része a Kertész. Tódor czég ajándéka. Gyönyörű, értékes játékokat ajándékozott üzletvezetője, Bányász Géza közbenjárása folytán a Patronagenak. A társasjátékok közül "5 Öt megtartottunk saját használatunkra, úgyszintén egy pár szükséges értékesebb tárgyat is. A többit kisorsoltuk. A bevétel, tekintve, hogy a 10 filléres jegyek mind nyertek,' mégis 62 korona volt. Ebből adtunk egy szegény gyermek koporsójára 8 koronát, egy 5 gyermekes hadi özvegynek 10 koronát, Krenedits főjegyző által kiutalt czukorra 14 korona 38 fillért. Ez összesen 32 korona 38 fillér. A fennmaradt 30 koronát egyelőre letétbe helyezzük, hogy ha sürgősen kell, felhasználhassuk. Ez utón mondunk hálás köszönetét mindazoknak, kik hozzájárultak e jó czéihoz. H. Jó bori Fájdalom, a legjobb borok hazájában a háborús világ oda juttatott bennünket, hogy fel kell jegyezni, ha valahol jó bort lehet kapni, a mostanihoz képest méltányos áron. Világért sem mondjuk, hogy olcsón, mert árról most álmodni sem lehet, de olcsóbban jobbat, mint általában egyebütt. Ez a ritka szerencse a Rákosszentmihályi Nagy kaszinót érte, hova a héten nagyobb borszállitmány érkezett. A Nagykaszinó uj bora általános elismeréssel találkozott s méltóképen egészíti ki hires sörét és jóhirü konyháját. E nehéz időkben igen nagy dolog és nem utolsó ok arra, hogy közönségünk annyira megszerette a Nagykaszinót. Faárverés. A Rákosszentmihály külső területén kivágásra szánt elvénült fák árverezését most hétfőn és kedden még folytatják az elöljáróság vezetése alatt. Hétfőn röggel 9 órakor kezdődik az árverés. A gödöllői járási bank tőkeemelése. A gödöllői járási bank most tartotta rendes évi közgyűlését s Lippe Ödön Sándor igazgatósági tag indítványára elhatározták, hogy a bank alaptőkéjét 100000 koronával felemelik. Az összegből 600ÖQ koronát nyomban az igazgatósági : tagok jegyeztek. Ä bank alaptőkéje ezzel 400000 koronára emelkedett. NAGY LAKÁS öt szoba, fürdő-szoba, nagy, csukott veranda, vízvezeték, minden mellékhelyiségekkel kiadó. Seffer jffntal {hmann-telep, Anna- és Havas-utcza sarok. Értekezhetni: Setter Antal tornaszer és sportüzletében, IV. Kammermayer Károly-utcza 3. sz. Telefon: iö—56. „/ír any virág" „„a*«,* levélpapír discrét borítékkal. Kapható Szénásy Hála papiráruházában Budapest, IV., Ferencziek-tere 9. szám. Varga Sándor fűszer- és csemege kereskedő Budapest, VII., Baross-tér 20. szám. (A szobor előtt) Ajánlja kitünően felszerelt üzletét mint szolid bevásárlási forrást fűszer- és csemege árukban, sajtok, szardíniák stb. conservek- ben. Tea, rum. Teasütemények, likőrök, gyümölcsök, pezsgők stb. F r I r n r teljes felszereléssel, anyagok, le- Alllflinilfiiílfinti mezek, filmek állandó készleteUlllf KUllftlf II1IM1I Tükörreflex kamerák és az ősz Uli I llUUuLUy U|J szes létező legjobb gyártmányok » ™ ® ■ minden modellje, újdonsága. 50 felvételre berendezett kézi fényképezőgép, mely azonnal vetit, nagyit, másol, reprodukál pár pillanat alatt, komplett felszereléssel 175.— kor. teljes garanczia mellett. Pri~j ____ lá tcsövek, verseny-, vadász-, tengeri-, színházi- célokra alkalmas Zeiss, Busch, Ooerz, Voigtländer stb. teljes garanciával kaphatók. Pontosan belőtt, kiválóan jól lövő vadászfegyverek patronokkal, föl- szereléssel. Páros ejektoros Hammerlex |if / garnitúrák alkalmi vételárban. P jf// Radó Egyetem-tér Vétel,