Rákos Vidéke, 1916 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-04 / 23. szám

XVI évfolyam. Rákosszentmihály, 1916. vasárnap, junius 4. 23. szám. RÁKOS VIDÉKE tArsadalmi, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: U á ko sszentmihá ly, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 10.— lur. Fél évre .... 5.— . Negyed évre . . . 2.50 . EGYES SZÁM ARA 24 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. Levél, méltóságos Rákosi Jenő úrhoz, a „Budapesti Hírlap“ főszerkesztőjéhez. Hosszú töprengés után szántam el magamat e sorok közreadására. Régen él bennem az a gondolat, hogy Méltóságodhoz fordulok ezen az utón, de mind­eddig visszatartott a szerénység, mely kétséget támaszt bennem, vájjon nem kapaszkodásnak, vakmerő dörzsö- lődzésnek látszik-e, ha e szerény lapokon a magyar újságírás fejedelmét szólítjuk meg, történjék az bármily jó szándékból é3 bárminő tisztességtudó alakban is ? Ámde a bennünk egyre jobban felhalmozódó kese­rűség és szüntelenül halványuló reménység végleg meg­ingatja a magunk erejébe vetett hitünket s a veszedel­met, melynek pusztítását meggátolnunk nem sikerül, nem nézhetjük tovább puszta jajveszékeléssel, hanem segítségért kiáltunk s idézzük azt, akinek szava leg­messzebb hangzó, akinek erejében legjobban bizhatunk s akinek igaz magyar lelke leginkább megérti a mi panaszunkat s nem kic3inyli le azt, mint manapság oly igen sokan. Mi, itt a főváros külső részein és közvetlen kör­nyékén toliunkkal első sorban és főként az úgynevezett helyi érdekeket szolgáljuk. Egy* egy nagyobb terület fejlesztése érdekében dolgozunk ; kisebb-nagyobb közigaz­gatási és egyéb ügyeinek szószólói vagyunk és a helyi hírszolgálaton és hivatalos tájékoztatásokon kivül azon munkálkodunk, hogy az egy, közös érdekeltség körébe tartozó lakosság tagjai között kapcsolatot tartsunk fenn. A mi lapunk érdekkörébe például a Rákos patak vidéke tartozik, a főváros tizedik és hetedik kerületének külső részeivel, a főváros határán virágzó számos község és telep, melyeknek igen intelligens, a középosztályhoz tartozó és számban is évről évre növekedő a közönsége. A letelepedőkön kivül kiegészíti még közönségünket az itt talált törzslakosság, amely bizony Budapest környé kén eléggé vegyes. Mifelénk, a Rákos vidékén jócskán akad közötte tót s elvétve sváb nép is, amelynek az átformálásán, teljes megmagyarositásán évtizedek óta dolgoznak a vezető emberek. Az eredmény szembeötlő, de hogy még mindig nem teljes, arról könnyen meg lehet győződni bárkinek. A helyi vezetőségeknek, elöljáróságoknak, egy­házaknak, iskoláknak, társadalmi egyesületeknek (ilyen helyeken igen fontos a kaszinók, körök s más egyesü­letek szerepe) kell a mi különféle elemekből álló, kissé bizony zagyva közönségünket egygyé olvasztani, helyes irányban vezetni, kormányozni, erejét a jó czélok szol­gálatában felhasználni, tisztes, erkölcsös polgári köz­szellemet teremteni. Mindezeknek pedig egyik legfőbb irányitója, munkása és ellenőrzője a helyi sajtó, amely­nek működése és hatása szemmel látható nyomot hagy az érdekelt környék egész arczulatján. _______ Ne le gyen szerénytelenség tőlünk, ha némi ön­érzettel hivatkozni merünk reá, hogy a mi szerény lapunk, mint széles körben kollégáinknak legnagyobb része is, teljes tudatában él a reá háruló feladatoknak és ereje szerint igyekszik rajta, hogy azoknak megfeleljen. Büszkén szoktunk a mi hazafias, erkölcsös és vallásos, minden jóért lelkesedő, áldozatra mindenkor kész, jószivü és jóra törekvő közönségünkkel dicsekedni, a melylyel bármit elérhetünk, amit csak akarunk, ha az jó, tisztességes és hasznos. Csak egyben nem tudunk eredményt elérni s ez az, amiért Méltóságod elé merünk tolakodni: nem tudjuk népünket magyarul megtanítani. Nem az idegen ajkú polgárokat, ezek fokról-fokra meg­tanulják a magyar szót, hanem a magyarul beszélő közönséget. Mit müveinek itt és mindenütt, a fővárosban éppen úgy, mint körös-körül, a határain kivül mindenfelé a mi édes magyar nyelvünkkel, azt borzadva kell tapasztal­nunk nap-nap után! Hiábavaló másfél évtizedes küz­delmünk, a helyes, tiszta magyar beszédre meg nem taníthatjuk a mi közönségünket, amely csaknem kivétel nélkül a fővárosban keresi kenyerét s onnan hordja haza azt a borzalmas idiómát, amely ellen Méltóságod és a Budapesti Hírlap annyit harczolt, de amely nem csak nem enyhül, hanem hovatovább egyre vissza- taszitóbb lesz. Nem panaszkodunk a hivatalos nyelv ellen, mely még mindig mérföldnyire van az ép magyar beszédtől, nem a budapesti boltos és jassz zsargonról, a mely utón-útfélen undorít. A budapesti boltokban a magyar szó kiszorította az egykor egyedül uralkodó németet; kereskedőink annyira figyelmesek, hogy a boltos legé­nyeket, (bocsánat, kereskedő segédeket) mind magyar néven szólítják, valamennyinek van úgynevezett „üzleti neve“, csupa „Romhányi, Komor és Keleti“ ur szalad a vevő elé, bárha a bejelentő czédulájjin Roth, Kohn“ és Klein szerepel is, — de uram irgalmazz, ha meg­szólalnak. „Adjon egy szép kalapot a hölgynek.“ „Kérem ez kimondottan barna.“ „A hölgy kéket parancsol.“ A mikor pedig a számlát összeadta a kiszolgáló segéd, az ellenőrzőt hívja, hogy felülvizsgálja, revideálja s igy kiált: Kérem, Fejes ur, vissza.“ „Vissza,“ igy, „vissza.“ Visszaszámolni, vagy talán vissza nézni! ! A mi idétlenséget a főváros idegen elemekből magyarosodó lakosságának zagyva nyelve produkál, azt mind szertehordja magával az épnyelvü közönség s észre sem veszi, hogy nyelvérzéke lassanként megromlik, nyelvét megfertőztette s a rut magyartalanságokat észre­vétlenül tovább terjeszti. Nem használ ez ellen száz czikkely és ezer szónoklat; hiábavaló, meddő minden küzdelem. A mi életünk nagy része a villamos vasúton telik el. Naponta órákat utazgatunk s egészen különleges „viczinális nyelv“ fejlődött ki közöttünk. Emlékezem, hogy húsz évvel ezelőtt mily megütközést keltett az Lapunk mai száma 12 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom