Rákos Vidéke, 1916 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-26 / 13. szám

2 oldal. RÁKOS ffllDEKE 13. szám. tették. Azután a napirend szerint Horváth János jegyző \ az évi jelentést a következőkben terjeszti elő: j Tisztelt közgyűlés ! Az év leforgása alatt történt jelentősebb ügyeink közé tartozik a vizek elvezetésének kérdése, mely a múlt év szept. hó 23-án megjelent hatósági kiküldöttek intézkedésére végre az Erős telepen oly módon nyert ideiglenes megoldást, hogy a viznek lefolyást készítettek a Rákos-patak felé ; bár sajnálattal kell megállapítanunk, hogy oly szűk betoncsöveket raktak le, hogy azoknak fele része már eddig is beisza- posodott különösen a hármas határnál, ahol 23 folyó méter csövet raktak le, de szűk volta miatt annál is inkább nem lehet kitisztítani, mert hajlása van. Meg­említjük egyben, hogy e szűk csöveket elnökünk már akkor alkalmatlanoknak nyilvánította. Határozottan sajnos dolog, hogy midőn mi nagy utánjárással megoldottuk az Erős telepi vizlevezetés kérdését, ugyanakkor az elöl­járósági megbízott oly munkát végezett a szűk csövek­kel, hogy a viz csak részben tud átfolyni rajta, mig a víz nagyobb része a jó termő földeket tönkre teszi, ott megzöldül, férgeket terem és bűzlik tovább a közegész­ség rovására. De hogy még a vizeknél maradjunk, röviden jelen­tem, hogy a múlt évi márczius hó 23-iki vízügyi bizott­ság úgy határozott, hogy az ideiglenes vizlecsapolást követöleg, ha a polgárság 60 napon belül kérelmezi, úgy azonnal megkezdik a rendszeres, jó csatornának a meg­építését. E jegyzőkönyvileg felvett határozatról, sajnos, a kör elnökségét sem a kulturmérnökségv sem pedig a mi elöljáróságunk nem értesítette, hanem Ágoston János, mint vizkárosultnak küldték az értesítőt, aki időközben végleg eltávozott községünkből és ez okozta, hogy az ügy késést szenvedett. 2. Úgyszintén a Rákóczi- és Baross-utczai víz­gyűjtőkre nézve oly értelmű megoldás van kilátásban, hogy tekintve, hogy a nevezett helyen igen nagy mélyedése van a Rákóczi-úti úttestnek, miért is a Hév. igazgatósága az egész alacsony szakaszon emeltetni lesz kénytelen, mi által egyidejűleg természetesen a viz elvezetését is rendezni fogják. 3. Továbbá a Szilas-patakra nézve ugyancsak a tavalyi adatok értelme szerint jelenthetem, mely az 1885 :XXIII. t. ez. 40 §-nak végrehajtására hivatkozik.'Máskülönben ugyancsak a tavalyi jelentésemben közöltem, hogy ezen patak mélyítésére vonatkozólag 1914. év junius 23-iki pályázati közlönyben hirdetve lett pályázat a munkálatokra. Minthogy sajnos ép az időtájt kitört a háború és ép azon a helyen drótakadály és egyéb had- müvek létesültek, úgy látszik, hogy $ munkála­tokat vagy a katonai hatóság nem engedte meg, vagy pedig ily kritikus időben nem mertek vállalkozni annak végrehajtására. Különben az ügyet, mi állandóan napi renden tartjuk. 4. Tisztelettel jelentem, hogy körünk tagjai és mindazok, kiket hivatásuk vissza nem tartott, az 1915. januárban alakult polgárőrségből is kivették részüket s bizonyára megérdemli, hogy jelentésünkben megem­lékezzünk a jobbgondolkozásu polgárságnak ezen ön­feláldozó közérdekű tevékenységéről, melynek határo­zottan eredményül tudható be, hogy mig a polgárőrség működött, lopások és garázdálkodások egyáltalán nem fordultak elő községünkben (mint az mostanában észlel­hető) sajnos, hogy fel kellet függeszteni, mert közülük sokon a hareztérre kerülve igen megcsappant a létszám és egyelőre nem működhetik. 5. Továbbá körünk közérdekű működése a leg­aktuálisabb kérdésre, az élelmiszerdrágaságra is kiterjedt. Több Ízben számostagu küldöttséggel kerestük ffel az elöljáróságot és tiltakozván, szót emeltünk a drágaság és visszaélések ellen Többen piaczőri szolgálatokat tettek közülünk — sajnos, e téren nem lehetett eredmé­nyesen dolgozni, — mert őszintén szólva, a fogyasztó­közönség kevésbé jobb az elárusítónál, mert minden fegyelem és hatósági rendeletek ellenére egymás elől hezitálták el az élelmiszert, pl. a tejért elmentek a tehenészek lakására, más árusokat az országutakon fogtak el és megfizettek minden árt, amit kértek s igy nekik még a piaczra sem kellett fáradni s nem túlzás állítani, hogy a közönség kapzsisága is elősegítette a krízist. 6. Tisztelettel jelentem, hogy 1915. év junius 6-iki választmányi ülésünkön elnök indítványára a 11-ik hadi- kölcsönre körünk is felajánlott 30J koronát, hogy a kör, mint erkölcsi testület e téren is kivegye részét a hazafias cselekvésből, mit a választmány egyhangú lelkesedéssel felajánlott. 7. Jelentem, hogy Pestvármegye alispánjától fel­hívást kaptunk, mivel az erős-telepi csatornázásra vonatkozó 60 napi határidő rég lejárt, tehát az ügyet sürgősen kérelmezzük a főszolgabíró utján. A jelzett kérvényt beküldtük, s az jelenleg tárgyalás alatt van. 8. Továbbá 1915. év decz. 5-iki választmányi ülésen elnök jelentette, hogy egy helybeli polgári iskolai tanárnő felkérte, hogy decz. 12-én a szegény gyermekek felruházására rendezett műkedvelői előadá­son minél számosabban vennének részt. Elnök indítványára a választmány egyhangúlag 20 koronát ajánlott fel, majd pedig Chrapek János további indítványára és felszólalására, mint jó példával elöljárót követve, a választmánytól még külön 25 korona jött be, ez alkalommal összesen 45 koronát juttattunk a szegény gyermekek részére. 9. A községi választásokra vonatkozólag elsősor­ban sajnálattal jelentem a tavalyi propagálásunk szem­pontjából, hogy Kiss Ferencz tekintettel a jelenlegi válságos időkben beállott üzleti kérdésekre és munkás­hiányra hivatkozva, az általunk óhajtott bírói jelöltséget nem fogadhatta el, mert ezáltal üzletében hátrányt okozna önön magának. Minélfogva az elnökség ezen kérdésben napirendre térvén, minden igyekezetével arra törekedett, hogy a II. kerületnek közismert, érdemes elöljáró esküdteket és képviselőket állítson be és hogy á Védik a csukaszürkéket a 25 év óta nagy sikerrel használt 11* MelkKaramellák a „3 Fenyővelw. melyet MILLIÓK használnak rekedtség, hurut és elnyálkásodás ellen. 6k0 közjegyzőileg hitelesí­tett orvosi és magánbizonyitvány igazolja a biztos sikert. Felette kellemes és ízletes bonbonok. Csomagja 20 és 40 fillér. Doboz ára 60 fillér. Kapható: LIPPE ÖDÖN gyógyszertárában Rákosszentmihályon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom