Rákos Vidéke, 1915 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-14 / 46. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 46. szám. — Mikor jössz már egyszer a „Zsuzsa* nélkül? Miért czipeled magaddal ? Ha nem te volnál, azt mondanám, hogy félsz tőlem. Megálltak. A lány halkan felkaczagott. — Itt elválunk — mondta, mintha nem is értette volna meg a szenvedélyes szavakat. — Az apám remélhetőleg a kapuban vár. — Gyertek hozzám csak egy fél órára — unizoita a férfi. — Nem! Tudod, hogy nem változtatok a kimondott szavaimon, — s szeme daczosan megvillant. — Igen, tudom, hogy kemény dió vagy! A másik lány megunta a sok sugdosást, türelmetlenül topogni kezdett. — Menjünk jobbra, vagy balra, de én miattatok nem akarok megfagyni. A férfi gúnyosan végignézte. — Féltékeny vagy ? — Mikor találkozunk újra ? — fordult mindkettőjükhöz. — Holnap újból megvárhatsz — felelte az egyik, s rá sem nézve a férfira megindult, karonfogva a másikat. A férfi utánuk nézett. — Mit akar ez a lány? Vájjon igazán szeret-e? Játssza az erényest. Magával czipeli azt a kis békát. Vagy csak az akaszkodik rá? Ennek csak az ujjamat kellene mozdítani, s követne, mint egy kis kutya. Halkan felnevetett. — Hej! szeretnélek én is egy kicsit megkinozni 1 Lakása a kültelken volt. Földszintes, alacsony házikó. Rajta kivül még három lakója van. Elhanyagolt, szemetes telkekkel van körülvéve. A kapunál valaki megfogta a karját. Megfordult. A másik volt. Merészen a férfi szeme közé nézett. — Én bemegyek hozzád. Engem nem vár senki. A férfi vállat vonva, becsukta mögöttük a kaput. A szobában lesegitette a lány kabátját. — Hol hagytad el a barátnődet ? — Nem messze a házuktól. — Mit mondtál hová, mész? Nem gyanakodott? — De igen, mondta, hogy csak szaladjak utánad ... — majd esdőleg nézett a férfire, megragadta kezét. — Légy hozzám kissé barátságosabb . . . Nézd nekem nincs senkim . . . Úgyis tudom, előbb utóbb el fogok veszni, mert úgy vágyom egy kis szeretet, melegség után. Úgy szeretnék egy kellemes estét nálad eltölteni . . . A férfi meghatva nézte. — Megmondod neki, hogy nálam voltál? A leány lehajtotta fejét, nem felelt. — Mért nem mondod meg neki ? — kérdezte közelebb lépve. A leány ajka remegett. — Mert akkor nem jöhetek többé veletek. Ő szeret téged. Ne hidd, hogy szivéből cselekszik, mikor oly hidegen bánik veled. A férfi hálásan nézett rá, s megsimogatta arcát. — Majd én megcsinálom a teát — kapta fel fejét a lány. — Te csak ülj le s igazgasd. — Jó? A férfi tenyerébe hajtotta a fejét s hagyta a lányt sürögni-forogni. Mit csináljon evvel a lánnyal? Miért nem szereti az őt igy ? — Holnap határozottan kell beszélnem vele. Nem játszom bujócskát. A lány csendesen nézte töprengését. Nesztelenül hozzálopódzott. Mellé simult. Megragadta kezét. — Oh szeress . . . szeress . .. csak egy kicsit szeress. Lehunyta szemét s várt. A férfi érezte a lány remegését. Nézte, nézte, majd lassan magához vonta, s megcsókolta. A lány szenvedélyesen karolta át, s adta vissza a csókot. Egyszerre mindketten felrezzentek. — Hallottad? — kérdé a lány ijedten. — Valószínűleg valami kóbor macska kapaszkodott az ablakra, — nyugtatá meg a férfi. Az ablakhoz lépett, s megigazította az ócska, ferde függönyt. — Az is lehet, hogy valaki kilesett minket, — tette hozzá nevetve. A lány fázósan kulcsolta össze karjait. — Azt hinné az ember, hogy erre a madár sem jár. — Nos, kis lány, mi lesz a vacsorával? Hallgatva szürcsölték teájukat. A lányt megzavarta az előbbi kis inczidens. Nem tudta miért, nyugtalan lett. — Miért lettél egyszerre oly komoly? Hová gondolsz ? A lány a férfi karjaiba simult, s felnézett rá. Szeme fátyolos volt a könnyektől. — Akarod, hogy beszéljek neked róla? A férfi elérzékenyülve szorította magához. S a csókok közt tagadólag megrázta fejét. * Felsegítette a kabátját, s haza kisérte a lányt. Az boldogan, csillogó szemmel simult hozzá. — Most azt képzelem, hogy csak engem szeretsz. Boldog leszek holnap reggelig. Akkorra kitisztul az agyam, s világosan fogom látni, hogy te csak őt szereted. Hogy koldultam . . . s hogy te csak alamizsnát adtál . . . Hangja fojtottá vált. A férfi megsajnálta. — Ne törődj semmivel. Gyere el holnap is. A lánynak felragyogott a szeme — S ha ő megtudja . . . ? A férfi idegesen összerázkódott, s nem felelt. Szótlanul értek a lány lakásához. Elbúcsúztak. A férfi nem ment mindjárt haza. Sokáig bolyongott az utczákon. Agya zúgott, gondolatai összefüggéstelenül kavarogtak. Még érezte a lány csókját ajkán, s arra gondolt, ha a másik csókolta volna ... Mi lesz ennek a vége ? Amilyen gőgös amaz . . . Mit csináljak ? Felnézett az égre. A hold bután bámult rá tele képével. Mintha mondta volna: — Mért csinálsz ebből problémát? Szeresd ezt is, azt is. Ha egyiknél kifáradsz a harczban, a másiknál kipihened magad. — Eh, pufók képed filozófiája, — legyintett a férfi kezével s hazafelé indult. A kapu előtt gondolkodott. Megnézi, mennyire lefut belátni a szobájába az utczáról. Avval megkerülte a házat. Megállt az ablak előtt s felágaskodott. — Hát innen bizony, aki akart, mindent láthatott. Holnap beakasztom még valamivel. Amint megfordult, valamit felrúgott. Először azt hitte, papír. Mégis felemelte. Zsebkendő volt. Fehér női zsebkendő. Megforgatta Itt az . . . benne ... az ő neve ... 1 Itt volt ... és látott mindent. Neki dőlt a falnak, s a hótól nedves zsebkendőbe temette kigyult, égő arczát. Enyeíér Klára. PALLAGIILONA FOGTECHNIKUS Lakik most: Rákosi-ut 34. I. em. Feljárat az épület hátsó részén. Található egész nap.
